Republikon: A demokrácia helyzete a legnagyobb probléma a magyar fiatalok szerint
A három ország fiataljainak választói kedvét összehasonlító kutatás szerint Magyarországon a legkevésbé aktívak a 30 év alattiak.
A három ország fiataljainak választói kedvét összehasonlító kutatás szerint Magyarországon a legkevésbé aktívak a 30 év alattiak.
A 41 éves Karol Nawrocki, a Nemzeti Emlékezet Intézeténekelnöke lesz a vezető kormánypárt által jelölt Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester fő ellenfele jövő májusban.
Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter szerint nehéz felszámolni a tartós populista uralom következményeit. A leendő amerikai pénzügyminiszter többek közt arról nevezetes, hogy egykor segített Soros Györgynek bedönteni a brit fontot, írja a Die Welt. Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton úgy látja, hogy Gorka Sebestyén igazából szélhámos. A Die Zeit Trump gazdaság-kereskedelmi törekvéseiről, a Washington Post az ukrajnai háborúban várható lépéseiről ír. A Putyin-féle háborús fenyegetésekkel foglalkozik a Die Welt, a Daily Telegraph és a FAZ. A Guardian szerint Benjamin Netanjahu csak magának köszönheti, hogy körözés van érvényben ellene. Nemzetközi cikkválogatásunk.
Rafal Trzaskowski 2020-ban már megmérkőzött Andrzej Duda jelenlegi elnökkel, és szoros versenyben maradt alul.
“Mind érezzük, hogy az ismeretlen felé közelítünk” – mondta Donald Tusk.
Az indiai Liberty, amely Dunaújvárosban kudarcot vallott, Lengyelországban sem volt sikeres.
A PiS a parlamenti ciklus hátralévő három évében mintegy 75 millió złoty (7,1 milliárd forint) közpénztől eshet el.
A tömeges orosz rakéta- és dróntámadás a lengyel határhoz közeli területeket is érintette.
Jön a tél, Moszkva az ukrán polgári villamosenergia-hálózatot támadja Ukrajna teljes területén cirkálórakétákkal, ballisztikus rakétákkal és drónokkal.
Iránból vagy Oroszországból kilőtt ballisztikus rakéták ellen egyaránt védi a lengyel légteret
A terrorszervezet négy éve alakult meg, harci kiképzésen is részt vettek.
Miközben Nagy Márton azon sopánkodik, hogy a magyarok nem itthon költik el a pénzüket, cseh és lengyel befektetők letarolták a magyar e-kereskedelmet. A két ország vállalkozói jó néhány egyéb ágazatban is betörtek a magyar piacra, míg a Fideszhez közel álló cégek a külföldi terjeszkedéssel erőlködnek.
A nyolcvanas évek közepén, amikor a legtöbb szocialista állam befele tartott a politikai válságba, Lengyelország éppen kilábalt egyből. Ennek köszönhető, hogy a lengyel társadalom egy része a kommunista diktatúra utolsó évtizedét bizonyos fokú megértéssel kezeli, mivel egy makacsnak bizonyuló mítosz szerint az mentette meg az országot a legrosszabbtól, egy orosz katonai beavatkozástól. A diktatúra jellegéről, a lengyel gazdaság helyzetéről, a rendszer ellen szervezkedő munkásokról, valamint a lengyel szocializmus összeomlásáról Semsei Ferenccel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatójával beszélgettünk.
A férfi lefogyott, a haját is levágatta, szemüveget viselt, azonban a rendőrök így is elkapták.
A tavaly hivatalba lépő kormánykoalíció korábban ígéretet tett a 2018 óta hatályban lévő szabályozás eltörlésére.
A grúziai választások tisztaságát megkérdőjelezi a helyi elnök és az Európai Unió is, a magyar kormányfő viszont azt üzente Tbilisziből, hogy demokratikus döntés született.
Ők a 2040-es évet nézték ki maguknak és Varsó lenne a rendező város.
A temetkezési vállalat bocsánatot kért.
Tizennyolc autó és három kamion karambolozott, több személygépkocsi ki is gyulladt.
A 444 korábban arról írt, a felcsúti milliárdos 500 milliárd forintnyi összeget kínálhat a TVN-ért.