Vaszily Miklós: Másfél milliárd forint lehet a TV2 reklámadója
A kormányközeli médiaszakember szerint az Indamedia hazai oldalakat vásárolhat fel a közeljövőben.
A kormányközeli médiaszakember szerint az Indamedia hazai oldalakat vásárolhat fel a közeljövőben.
Megszűnik a reggeli műsor a tv-n, az Ébredj velünk!, de a Hajdú Péter-féle Összezárva és Frizbi is lekerül a képernyőről.
Ahogy a Story magazinnak mondta: nem közszereplő többé.
Ritkán születik olyan korrekt bocsánatkérés, mint amit a műsorvezetők tettek közzé nemrég.
Gáspár Győző nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy több mint egy évtizednyi pánikbetegség és két be nem fejezett öngyilkosság után most alig várja, hogy visszatérjen a kórházba. A Life TV egyik műsorában közölték vele, hogy nem úgy néz ki, mint aki depressziós, úgyhogy szedje össze magát. Azaz elhangzott a legkárosabb mondat, amit csak mondani lehet egy mentális betegséggel élőnek.
A szeptemberi sajtótájékoztatón még új műsorról beszélt, most azonban már nem akarja meghosszabbítani az év végén lejáró szerződését.
A Pesti TV mellé vették a két tematikus csatornát.
Csütörtökön megnyílt Kelemen Beatrix üzletasszony-költő-festő és Ágh Gyula festő kiállítása a bicskei művelődési házban.
Állítólag mindketten igen spirituálisak, amiből barátság, majd szerelem lett.
A műsorvezető megerősítette a hírt a Blikknek.
A műsorvezetővel a TV2-n lehet majd találkozni.
A celeb-műsorvezető már a csatorna plakátján sem szerepel.
Az új csatorna indulásának ténye egy, az Origón csütörtökön megjelent cikkből derült ki, de hogy mi lesz rajta látható, az még titok.
A bíróság megadta a mentesítést Hajdú Péternek, így maradhat a Media Vivantis Zrt. élén. A cég meg is erősítette, hogy nem váltják le a vezérigazgatót.
A műsorvezető cége televíziózással és műsorgyártással is foglalkozik majd.
Spéder Zoltán egykori felfedezettjéből lett az Index végnapjait meghatározó árnyalak Vaszily Miklós. A gyors karriert befutó közgazdász az Origótól az MTVA-n át a TV2-ig végigkísérte az elmúlt tíz év médiaátalakításait. Most újabb feladatot osztottak rá a NER-ben: ő próbálja majd felfuttatni Mészáros Lőrinc pénzéből a kormánypárti ütvefúró szerepére kijelölt Pesti TV-t.
Július 20-tól látható minden hétköznap öttől az Őszintén! Joshival.
Mészárosné Kelemen Beatrix nemrég gründolt, de máris nagyon sikeres médiavállalkozása nem üzleti érdekből sugároz egy közpénzből is készülő sorozatot – ellenkezőleg, „sugárzás biztosításával” és a költségek egy részének átvállalásával járul hozzá annak létrejöttéhez.
Eddig 20 millió forintért szerződött le az Emmi egy olyan sorozat „elkészítésére”, amit a Life TV vetít. Az epizódok a minisztérium YouTube-csatornáján is elérhetőek, az első rész az előtt került fel oda, hogy a minisztérium szerződése hatályba lépett. A csatornát Mészáros Beatrix cége 2019-ben szerezte meg a fideszes médiaalapítványból, a vállalat rögtön 1,2 milliárdos bevételt csinált, igaz, ebből 900 millió forint szponzoráció volt.