Heti Válasz: Puch László körül csapkodnak a Hagyó-ügy villámai
A BKV-nyomozás során Hagyó Miklós egyik bizalmasa terhelő vallomást tett a volt MSZP-pénztárnok - ma pártigazgató - Puch Lászlóra - írja a Heti Válasz.
A BKV-nyomozás során Hagyó Miklós egyik bizalmasa terhelő vallomást tett a volt MSZP-pénztárnok - ma pártigazgató - Puch Lászlóra - írja a Heti Válasz.
Sérülékenyebbé vált az ország a dilettáns gazdaságpolitika miatt és ezért már nem csak Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert kell hibáztatni, egyértelmű, hogy Orbán Viktor a hibás – jelentette ki az MSZP elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Mesterházy Attila közölte, Orbán Viktor alkalmatlan a válság kezelésére.
Az MDF-modell zsákutca, azt nem fogadja el az MSZP - mondta Puch László a Klubrádió Szabad sáv című műsorában. A pártigazgató hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a párt hétfői frakcióülésén azt mondta, kilépnek a frakcióból és a pártból is, és nem azt mondta, hogy kiválnak.
Az alacsony keresetűeknél többet, a magasabb keresetűeknél kevesebbet hagyna, így összességében 210 milliárddal növelné a jövő évi költségvetési bevételt az a kilenc MSZP-s képviselő által jegyzett javaslat csomag, amelyet a jövő évi adótörvényekhez nyújtottak be, és a parlament honlapján jelent meg.
Tovább csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, miközben a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas: a kérdezettek több mint fele nem tud pártot választani, vagy titkolja választását - ez derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet 2011. októberi pártpreferencia-kutatásának adataiból.
Azt hiszem, a Minótauruszt könnyebb volt megszülni, mint az MSZP-nek Gyurcsány pártját. Egy év tolófájás, toporgás, vad víziók a térdig érő vérről, aztán veszett rikácsolás. De most végre megszületett. Fiú, és egészséges. Egészséges? Egy Gyurcsány-párt? Hogyne. Történelmi szükségszerűség, nemzeti jelleg, szerves fejlődés eredménye. Tájba illik, mint a balatoni hekk.
Lemondásra szólítja fel Oláh Lajost az MSZP Hajdú-Bihar megyei alelnöke, mert a politikus csatlakozott a szombaton megalakult Demokratikus Koalícióhoz. A szocialista párt volt megyei elnöke pedig éppen Csige Tamás alelnök lemondását várja, ugyancsak egy mandátum-ügy miatt. A volt szocialistákat soraiban tudó DISZ szervezetileg nem, de egyes ügyekben akár együttműködhet az új parlamenti párttal.
A győri, a somogyi és a zalai MSZP-szervezet is elnök nélkül maradt, miután a megyék eddigi szocialista vezetői csatlakoztak a szocialista pártból kivált Demokratikus Koalícióhoz. A győri megyei szervezet már jövő szerdán elindítja az elnökválasztást, Somogy megyében pedig 30 napon belül írják ki.
Mesterházy Attila szerint a házszabály és az MSZP-frakció szabályzata - a mandátumról való lemondáson kívül - a frakciótagság megszűnésének csak két esetét, a kilépést és a kizárást ismeri, azaz egyik sem ad lehetőséget a frakcióból való kiválásra.
Nagy különbségek vannak a frakcióhoz tartozók és a független képviselők parlamenti felszólalási lehetőségei között, mint ahogyan a bizottsági helyek eloszlása és az állami támogatás miatt is kulcskérdés, hogy megalakíthatja-e most frakcióját az MSZP-ből távozó tíz képviselő, vagy csak fél év elteltével nyílik erre lehetőségük.
Gyurcsány Ferencnek most van lehetősége arra, amire kormányzása idején nem volt esélye, arra, hogy polgáribbá tegye a baloldalt - mondta a Méltányosság Politikai Elemző Központ igazgatója a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
Félreértésnek tartja Molnár Csaba azt, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy tíz politikus kilépett a szocialista képviselőcsoportból. A korábbi kancelláriaminiszter ezért tisztázó megbeszélésre hívja Mesterházy Attilát szerdára.
Az Országgyűlés elnökének döntéséig az MSZP frakciójából kilépett tíz képviselő függetlenként dolgozhat a parlamentben - jelentette be Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke a keddi ülésnapon.
Gyurcsány Ferenc nem tartja lehetetlennek, hogy Bajnai Gordon legyen a demokratikus ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje - a volt miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt.
Akárhogy is nézzük, az MSZP szakadásával a Fidesz nyerte a legtöbbet, hiszen az eddigi legnagyobb ellenzéki párt gyakorlatilag kétfelé osztódott - olvasható a Nívó blogon.
Hetek óta azon megy a vita az MSZP-ben, hogy Gyurcsány Ferencet és híveit a frakcióalakításuk megakadályozásával „szorítsák ki” vagy a konfliktusok békés lezárásával tegyék lehetővé a „kiválást”. Ezeken a kifejezéseken múlik ugyanis, hogy a Demokratikus Koalíció Pártjának lesz-e önálló képviselőcsoportja a parlamentben, ami nélkül a volt miniszterelnök támogatói több tízmilliós támogatástól, bizottsági helyektől és posztoktól eshetnek el. Az MSZP szakadásának története.
A Népszabadság szerint az MSZP-ben azzal számolnak, hogy várhatóan 1500-2000 párttag lép majd át a Demokratikus Koalícióba (DK).
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja figyelemelterelésnek tartja az előző rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről szóló egyeztetést. A politikus szerdán újságírók előtt azt mondta: az 1990 előtt az apparátusban dolgozók a munkájukat végeztek, és jövedelmükből járulékot vontak, ugyanúgy mint mindenki mástól.
Az MSZP szerint veszélybe kerültek az özvegyi nyugdíjak azzal, hogy a jövőben szociális ellátássá alakulhatnak, s így a kormány akár csökkentheti és meg is szüntetheti őket.
Az MSZP európai parlamenti (EP) delegációjának mind a négy tagja - Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita és Herczog Edit - közös közleményben jelentette be kedden, hogy a jövőben is az MSZP EP-delegációjának képviselőjeként kívánja folytatni tevékenységét.