Európai Bizottság korábban úgy látta, hogy a Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs veszélyben az ellátás biztonsága.
Rabb Krisztián szenzációs csere volt, hátán vitte a magyar csapatot, Szilágyi Áron pedig befejezte az asszót! Dél-Korea lesz a magyar férfi kardválogatott ellenfele az olimpiai döntőben.
Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot, ennél jobbat már nem fogunk kapni – így értékelte a májusban Budapesten a kínai elnökkel megkötött gazdasági megállapodást Orbán Viktor.
Véget ér az olimpia első hete, ám vasárnap még 13 aranyérem vár kiosztásra, amelyekből a magyaroknak is juthat. Összeszedtük, mely eseményekre érdemes a legjobban odafigyelnünk Párizsban július 28-án.
Amíg Ukrajna nem oldja fel a Lukoil orosz olajipari vállalat szlovákiai és magyarországi tranzitszállításaira vonatkozó tilalmat, Budapest nem járul hozzá ahhoz, hogy az EU-tagállamok megkapják korábbi ukrajnai fegyverszállításaik 6,5 milliárd eurós ellentételezését. Az Európai Békekeretre vonatkozó, több magyar miniszter által is megerősített döntést más megvilágításba helyezi, hogy Magyarország már a Lukoil-ügy kipattanása előtt is megakadályozta a kifizetéseket. A magyar–ukrán kapcsolatokban nem ez az első zsarolás, a viszony utóbbi tíz évét a szankciókkal való kölcsönös dobálózás jellemzi.
Akár a magyar MVM gázfizetéseinek eltérítése is fedezheti a Gazprom pertartozásait. A kormány a közrendre hivatkozva védi az utalásokat. A pénzbehajtásnál fontosabb az orosz gáztól való függetlenedés.
Daniel Obajtek mint újdonsült európai parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatából derült ki: a Bayer Construct építőcégnél igazgató havi 15 000 euróért.
A három budapesti mellett Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron lesznek Koton boltok. A nyitásra azonban az utolsó negyedévig még biztosan várni kell.
Míg az ukrán politikusok igyekeznek optimistának tűnni Orbán Viktor kijevi látogatása után, a helyi lapok kevésbé bánnak megértően a magyar miniszterelnökkel, bár azért találnak pozitívumokat is. Az azonban nem tartozott a kedvező jelek közé, hogy miközben Orbán Kijevben tárgyalt, Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott telefonbeszélgetésben üdvözölte az orosz–magyar kapcsolatok gyors fejlődését. Akadnak, akik Kínát látják az Orbán-vizit mögött.
Jelentős mértékben csökken a globális termékenységi ráta, és az évtizedeken belül fogyásnak induló népesség új társadalmi és gazdasági kihívások elé állítja a világot.
Tisztességes közvetítői szerepet ígér a magyar kormány a júliusban kezdődő uniós elnökségére, de mindjárt annak szlogenjében odaszúr az EU-nak. Érdemi befolyásra kevés eszköz lesz Orbán kezében, de provokatív megjegyzései nagyobbakat szólhatnak.