#Mars-misszió


Képesek lennének-e élni az emberek a Mars felszínén?
2018. January 07. 06:00

Képesek lennének-e élni az emberek a Mars felszínén?

A marsi emberi élet lehetőségére keresi a választ a tervek szerint május 5-én útnak induló amerikai bolygóközi járat, az InSight. A Földdel szomszédos bolygó talaj alatti rétegeinek tanulmányozására alkalmas szondától az amerikai űrhivatal, a NASA annak kiderítését várja, hogy mennyire lakható a környék, ha az emberek bunkerekbe költöznek, védőfelszerelést használnak és a planéta belsejének geotermikus energiáját hasznosítják.

Balázs Zsuzsanna Balázs Zsuzsanna







2015. October 07. 18:15

"Az ember, aki először repül a Marsra, már megszületett"

A marsi című könyvet és annak Mentőexpedíció című filmváltozatát épp most rajongják körül, többek közt azért, mert a sztorijuk valós tudományos alapokra épül, az Európai Űrügynökség főfelügyelője például tanácsadóként vett részt a filmben, miközben azért kompromisszumokat is kellett hozniuk a feleknek. De mennyit tudunk valójában arról, hogy milyen hatása lenne az emberre egy Mars-missziónak? Mit tesz az elmével a súlytalanság és az elszigeteltség? Erről beszélgettünk két magyar űrpszichológussal.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt

Föld 2.0: Mikor költözhetünk már át egy új bolygóra?
2015. July 30. 13:05

Föld 2.0: Mikor költözhetünk már át egy új bolygóra?

Meglepődve integető egyszemű, zöld idegenek és az emberek által felhúzott futurisztikus lakóépületek egyaránt megjelentek sokak képzeletében, mióta a NASA bejelentette a Földhöz leginkább hasonló új bolygó felfedezését. Bár a bolygó nagyon messze (sőt még annál is messzebb) van, eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha. Már csak azért is, mert egy közelebbi bolygón, a Marson letáborozás mellett nemcsak fantasztikus, hanem tudományos érvek is szólnak.



Indiának első próbálkozásra sikerült a Mars-misszió
2014. September 24. 03:37

Indiának első próbálkozásra sikerült a Mars-misszió

Sikeresen Mars körüli pályára állt szerdán egy indiai űrszonda. India ezzel betört a marskutató országok és ügynökségek nem túl népes "elitklubjába", és egyben az első olyan országgá vált, amelynek első próbálkozásra sikerült végrehajtania a marsi űrmissziót.

MTI MTI