390 forintos gyerekkönyvet árul a McDonald's
A Happy Meal menük mellett még több pénzt költhetnek el azok a szülők, akiket a gyerekük berángatott a McDonald's-ba, mert már könyvet is vásárolhatnak mellé.
A Happy Meal menük mellett még több pénzt költhetnek el azok a szülők, akiket a gyerekük berángatott a McDonald's-ba, mert már könyvet is vásárolhatnak mellé.
A tömegtermékek irányából a prémium-kategória irányába mozdul el a gyorsétterem hálózat Svájcban. A McDonald’s a jómódú alpesi országban kezdi tesztelni új luxusburgerét, amelyben az "alap" 180 gramm marhahús.
A McDonald's amerikai éttermeiben két hétig ingyen fogja adni kávét. Az amerikai étteremlánc ezzel a konkurensek új reggeli menüjeivel kelne versenyre.
1990. január 31-én nyitott az első amerikai gyorsétterem Moszkvában, a Puskin téren. Az amerikai cég nem is aprózta el a dolgot, a moszkvai gyorsétterem akkor a világ legnagyobb McDonald’s-a volt.
Happy Meal-dobozokba rejtve árult heroint a McDonald's egyik alkalmazottja Pittsburgh-ben.
A McDonald’s reagált a GVH büntetésére: meggyőződésük, hogy nem tévesztették meg a fogyasztókat, a versenyhivatali eljárásban pedig szerintük bebizonyították, hogy a szabályoknak megfelelően jártak el. A cég a versenytanács határozatának bírósági felülvizsgálatát kéri.
Egy Louis nevű étterem nyílt a Budagyöngyében bezárt McDonald's helyén – írja a Burger blog.
Csaknem hét hónapot kell dolgoznia a McDonald’s egy amerikai alkalmazottjának, hogy annyit keressen, mint a cég vezérigazgatója egy óra alatt – írja a 444.hu az AtlanticCities összeállítása alapján.
A McDonald's amerikai gyorsétteremlánc idei első negyedéves nyeresége részvényenként 1,21 dollár volt, összesen 1,2 milliárd dollár, míg tavaly részvényenként 1,26 dollár, összességében 1,27 milliárd dollár volt a profit. A piaci elemzők 2014 első három hónapja után 1,24 dolláros részvényenkénti nyereségre számítottak.
Felfüggesztette krími működését a McDonald's amerikai gyorsétteremlánc. A cég gyártástechnológiai okokra hivatkozva zárta be ideiglenesen éttermeit. A Meki felajánlotta dolgozóinak, hogy Ukrajnában vállalhatnak másik állást ottani éttermeikben.
Egy átlagos amerikai McDonald's gyorsétterem kétszer annyi árbevételt, 2,6 millió dollárt ért el tavaly, mint egy átlagos Burger King. Ennek okai szerteágazóak: az egyes Mekis termékek már a gyorséttermi szótár részét képezik, a cég többet költ reklámra és gyorsabban is készülnek el a burgerek, mint a Burger Kingnél.
A calabriai maffia tavalyi forgalma nagyobb volt, mint a McDonald'sé és a Deutsche Banké együtt.
Már nem olyan trendi az Egyesült Államokban a McDonald's gyorsétteremlánc a fiatalok körében, kiesett az Y-generáció top 10 étterméből, és egyre jobban lemarad a listát vezető Subway mögött. Mivel a gyorsétteremlánc vásárlói célcsoportja is ez a korosztály lenne, a cég komoly problémákkal kerülhet szembe.
Bezárhatják jövő januárban Pécsen a belvárosi McDonald’sot. A gyorsétterem helyén az önkormányzat olyan vendéglátóhelyet képzel el, amely méltó lenne a belvároshoz. A McDonald’snak új helyet keresnének.
Vasárnap megnyílt Vietnam első McDonald's étterme. Kérdés, a helyiek odadobják-e tradicionális ételeiket egy mekis szendvicsért.
Négy évtizeddel a vietnami háború vége után szombaton megnyílt a délkelet-ázsiai országban a McDonald's amerikai gyorsétteremlánc első üzlete.
Nem a neten terjedő rózsaszín trutyiból készíti a McDonald's a csirkefalatkákat, hanem egy kicsit másfajta trutyiból – ez derül ki a gyorsétteremlánc által publikált videóból.
Kezd hiánycikk lenni a ketchup az argentin McDonald's éttermekben. A hírek szerint a vámnál lehetnek gondok, ám az amerikai gyorsétteremlánc ezt nem említette az okok között, csak elismerték a hiányt, és igyekeznek más szószokkal pótolni a ketchup kiesését.
További négy élelmiszeripari nagyvállalat - a Bonbonetti, a Burger King, a FrieslandCampina és a McDonald's Magyarország - csatlakozott az EU Vállalás magyar platformjához, vállalva, hogy nem hirdetik termékeiket olyan médiaközönségnek, amely legalább 35 százalékban 12 évesnél fiatalabb gyermekekből áll. Az erről szóló dokumentumot a cégek képviselői Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke jelenlétében írták alá szerdán Budapesten.
Egy nyugdíjasokból álló csoport táncol egy New York-i McDonald's étterem munkatársainak idegein, ugyanis rendszeresen ott tartják találkozóikat, szinte semmit nem fogyasztanak, de egész nap maradnak.