Készüljön: olyan funkció jön a Windowsba, ami egy csapásra felturbózza a számítógépét
A Microsoft már javában teszteli a Windows 10 következő frissítését, amivel egy érdekes újdonság is érkezik. Igaz, nem mindenkinek.
A Microsoft már javában teszteli a Windows 10 következő frissítését, amivel egy érdekes újdonság is érkezik. Igaz, nem mindenkinek.
Úgy döntött a Microsoft, hogy nem fosztja meg a jó minőségű videocsevegés lehetőségétől azokat, akiknek gyengébb telefonjuk van.
Így lehet egyszerre jó és rossz hírt kapni: attól függően örülhet vagy búslakodhat a Microsoft a Windows 10 piaci részesedését illetően, hogy melyik piackutató cégnek hisz.
Bejárta a netet a múlt héten egy szívszorító kép egy ghánai tanárról, aki hagyományos táblán, krétával felvázolt rajzon magyarázza a Word működését. Meg is indultak az adományok az iskolának.
A Windows Insider program résztvevői már megkapták azt a frissítést, ami kiveszi a Windows 10-ből a bejelentkezéskor szükséges jelszót – miközben továbbra is biztonságos marad a belépés, és más nem léphet be a mi nevünkben.
Két új kettő az egyben notebookot jelentett be a Lenovo az MWC-n, mindkét modell egyedülálló egy bizonyos szempontból.
Március 1-jétől a Windows Defender automatikusan törli majd a gépről azokat a programokat, amelyek csak azért küldenek (megtévesztő) üzenetet a felhasználónak, hogy azzal bírják rá a fizetésre.
Fiatal magyar innovátorok több száz induló közül a harmadik helyet szerezték meg a Microsoft nemzetközi versenyén.
Nemcsak börtönbüntetésre ítélték, de még a Microsoft is több százezer dollárt (több tízmillió forintot) követel tőle, holott csak az e-hulladékot akarta csökkenteni egy amerikai férfi.
A Skype-ban felfedezett hibát kihasználva nem csak adatokat lehet lopni a számítógépről, de akár zsarolóvírust is telepíthetnek távolról a hackerek.
Valószínűleg nem okoz túl nagy meglepetést, hogy éppen melyik cég vezeti a világ legértékesebb vállalatainak listáját.
A Microsoft 2018 második felében adhatja majd ki az új irodai programcsomagját, a fejlesztők szerint azonban akinek nem Windows 10 van a gépén, az nem tudja majd használni.
Kicsit nyögvenyelősen ugyan, de végre elérkezett az a pillanat, amelyre már nagyon várt a Microsoft: a Windows 10 lehagyta a Windows 7-et, legalábbis az egyik piackutató cégnél.
A komoly bukásként elkönyvelt Wii U után mérhetetlen megkönnyebbülésként érhette a Nintendót a Switch-eladásokkal kapcsolatos legfrissebb hír: a cég újgenerációs konzolja egyértelműen sikeres, a szoftverek pedig köszönik, jól fogynak. Eközben újabb mérföldkőhöz ért a generáció eddigi legsikeresebb gépeként elkönyvelt PlayStation 4 is.
Meglepő ütemben termeli a pénzt a Microsoft, és jövőre akár egybillió dollár értékű céggé válhat.
Ígéretes tervet dédelget a Microsoft, amelyben a Cortana képességeit használná fel az androidos és iOS-es telefonokon.
Egy, a napokban nyilvánosságra került Microsoft-szabadalom talán pont arról árulkodik, hogy milyen is lehet majd az oly sokat emlegetett Surface Phone vagy legalábbis valamelyik hamarosan megjelenő „Surface” eszköz.
A Photos Companion nevű alkalmazással nemcsak az androidos eszközöket, de az iPhone-okat és az iPadeket is kényelmesen, gyorsan és egyszerűen össze lehet kötni a windowsos számítógépekkel.
Tavaly év vége felé, a jubileumi iPhone-on mutatkozott be az előlapon lévő kameraérzékelőket takaró notch. Az idei iPhone-okon is lesz ilyen, sőt már néhány androidos telefon is kölcsönvette az ötletet. A Microsoft szabadalma viszont kisebbé tenné ezt a valóban zavaró bevágást.
A Surface Book 2 egyike a ma kapható legjobb notebookoknak. Sajnos az árát is igen magasra tette a Microsoft, most azonban – némi kompromisszum fejében – árengedményt kínál.