#Milla

hvg.hu Itthon

Bajnai egy új ellenzéki pólust jelent be

A civil szervezetek összefogását sürgeti majd visszatérő beszédében Bajnai Gordon a Milla délutáni rendezvényén. A hvg.hu úgy értesült, a volt miniszterelnök így próbálja megteremteni az Orbán-kormány leváltásának alapjait. Az LMP vezetői magánemberként jelennek meg a tüntetésen, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a hvg.hu információi szerint távol marad.

hvg.hu Itthon

Orbán az idegenekkel harcol, Bajnai Orbán ellen - Percről percre

Megtelt a Kossuth tér és környéke, mivel a Békemeneten 150 ezren vettek részt. A Milla rendezvényén kevesebben voltak, ám ott bejelentették, hogy összeállnak Bajnai alapítványával, és megalakítják az Együtt 2014 választási mozgalmat. Gyurcsány szerint a Fideszt szét kell zúzni, Vona szerint az izraeliek nyúlják le a magyar földet.

hvg.hu Itthon

Egymás sarkát tapossák a tüntetők október 23-án

Egyik tüntetés a másikat követi majd október 23-án Budapesten, ahol várhatóan tízezrek vonulnak majd a különböző politikai rendezvényeken. A kormány támogatói a Margit hídon át mennek a Kossuth térre, a Szolidaritás hívei a Lánchídon át csatlakoznak a Milla tüntetőihez, a Jobbik szimpatizánsai pedig a Deák térről a Magyar Rádióhoz vonulnak. Gyurcsány pártja az egyetlen, amely egyhelyben ünnepel.

MTI Közlekedés

Rendezvények október 23-án: érkezési és távozási útvonalak

Az 1956. évi Forradalom és Szabadságharc 56. évfordulója alkalmából több kulturális és politikai rendezvény lesz a fővárosban. Tekintettel arra, hogy a rendezvényeken jelentős tömeg megjelenése várható, az alábbi érkezési és távozási útvonalakat javasoljuk igénybe venni.

Szegő Péter Nyüzsi

Gyurcsánynak majdnem igaza van

Némileg leegyszerűsítve: 2010-ig jogállam volt és loptak, most nincs jogállam és lopnak, ég és föld a különbség, arról nem is beszélve, hogy most a szimbolikus politikát de facto a MIÉP, de legalábbis annak szelleme uralja.

hvg.hu Itthon

Utálkozva, beszólogatva gyúr az ellenzék Bajnai visszatérésére

Óvodás akció, reklámfogás, az MSZP-hatalom restaurációja, oligarcházás – ellentmondásos reakciók születtek az elmúlt egy hétben az ellenzéki térfélen Bajnai visszatérési kísérletével kapcsolatban. Az MSZP-ben, az LMP-ben, a Millában és a Szolidaritásban is feszültségeket gerjesztett az október 23-ra tervezett akció, azóta is megy az üzengetés, a beszólogatás. Összeszedtük az elmúlt napok aranyköpéseit.

hvg.hu Itthon

Nem lép be Bajnai egyesületébe a "fideszes nagyágyú"

Nem a Milla jelenti Bajnai Gordon politikai visszatérésének bázisát, hanem egy általa létrehozott új egyesület – értesült az atv.hu. A lap úgy tudja, Bajnai stábjában szerepet kaphat Urbán László, aki az első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltje volt. A hvg.hu információi szerint azonban Urbán semmilyen Bajnai által vezetett, létező vagy a későbbiekben létrejövő szervezetnek nem tagja és nem is lesz tagja, viszont szakmai koordinátorként közreműködik a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai projektjében.

HVG Itthon

Ünnep Bajnaival - Egyedülálló úr keresi...

A személyiségétől némiképp idegen szerepben készül visszatérni a politikai küzdelmek színpadára Bajnai Gordon, aki október 23-át, az Egymillióan a Sajtószabadságért csoport (Milla) rendezvényét választotta a hosszú ideje lebegtetett „come back” színhelyéül.

Tokfalvi Elek Vélemény

Nem kell a fesztivál

Az ellenzék szeme előtt két cél lebeg: 1) megszabadulni az Orbán-vircsafttól most azonnal, és 2) megnyerni a 2014-es választást. A kettő viszonya tisztázatlan. Az előbbi inkább vágyálom, és főleg a nemzeti ünnepeken vagy egyéb fontos napokon megtartott rituális nagygyűlésekben nyilvánul meg. Nem gúnyolódom a rendezők lelkesedésén és a résztvevők sokaságának kétségbeesésén, csak tárgyilagosan próbálom leírni a taktikai észjárást: ha elég nagy a tömeg, akkor egyfelől Orbán megijed, másfelől a külföld is látja, hogy mennyire népszerűtlen a kormány, és fokozódik az Orbánékra nehezedő nyomás. Hátha most végre átlépi a határértéket – remélik az elkeseredettek.

hvg.hu Itthon

Dopeman indul a 2014-es választásokon

Brahiból megpróbál bejutni a parlamentbe a rapper. Tervei szerint megágyaz majd az alvó képviselőknek és rácsap az ülés közben laptopozó politikusok kezére. Dopeman szerint hiba Bajnai Gordont szerepeltetni a Milla október 23-i demonstrációján.

hvg.hu Itthon

Török Gábor: Bajnai hírére felkapcsolt a Fidesz

Nem nehéz észrevenni, hogy Bajnai Gordon visszatérének hírére – ami ebben az esetben azt jelenti, hogy hosszas lebegtetés után egyértelművé tette, október 23-án bejelenti ringbe szállását – a Fidesz is finoman egy fokozattal feljebb kapcsolt - olvasható Török Gábor politológus blogjában.

Rác András Plázs

Az ellenzék utazzon el!

Találnak a millások, a szoclibek, az alapítványok, az egyesületek és mindenki más külföldi mintát arra, miként áll össze egy sikeres ellenzéki koalíció? Tanulmányút 3 kontinensen.

hvg.hu Itthon

Scheiring: a Milla tüntetés az Orbán rendszer kritikája

Aki október 23-án demonstrál, az tesz egy nagy lépést Orbán Viktor leváltása felé, "és jelzi, hogy bele kíván szólni az Orbán utáni Magyarország sorsába" - írta blogján Schiering Gábor LMP-s képviselő, aki nem messiás-miniszterelnök várás miatt megy október 23-án a Milla tüntésére.

1 2 3 4 5 6 7 8
Könnyebben és gyorsabban kaphatnak kártérítést az üdülési joggal pórul járt vevők

Könnyebben és gyorsabban kaphatnak kártérítést az üdülési joggal pórul járt vevők

Kiderült, hogy nem örülnek a fák a zajnak

Kiderült, hogy nem örülnek a fák a zajnak

Újabb milliárdos építkezne a Balatonnál

Újabb milliárdos építkezne a Balatonnál

20–25 százalékkal is drágulhat a hús

20–25 százalékkal is drágulhat a hús

A válság elsöpörte Budapest legrosszabb éttermét

A válság elsöpörte Budapest legrosszabb éttermét

De a kórház? – bemutatta a mentőszolgálat a legendás telefonos mém egyik szereplőjét

De a kórház? – bemutatta a mentőszolgálat a legendás telefonos mém egyik szereplőjét

Szadista őrök, gyerekkorú gyilkosok: a bűn újraértelmezése - filmajánló

Szadista őrök, gyerekkorú gyilkosok: a bűn újraértelmezése - filmajánló

A sötét weben keresett bérgyilkost egy olasz férfi a barátnője ellen, de lebukott

A sötét weben keresett bérgyilkost egy olasz férfi a barátnője ellen, de lebukott

A címlapról ajánljuk