A Molé lesz az ötödik legnagyobb benzinkúthálózat Csehországban
A Mol megállapodást írt alá a Cseh Köztársaságban töltőállomásokat üzemeltető Pap Oil megvásárlásáról - közölte kedden a Mol.
A Mol megállapodást írt alá a Cseh Köztársaságban töltőállomásokat üzemeltető Pap Oil megvásárlásáról - közölte kedden a Mol.
Bruttó 10-10 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdától a Mol.
Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában kedden – közölte a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyelete. Az olajcég szerint a finomító egyik bitumenes tartálya hasadt fel, és a "kiáramlás helyén tűz keletkezett". A tüzet nem sokkal a robbanás után eloltották, senki sem sérült meg.
A Mol saját részvény tulajdona alapján 454,54 forint osztalékot fizet részvényenként - jelentette be az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
Nem folytat tárgyalásokat a horvát kormány a Mol magyar olajvállalattal az INA horvát olajtársaság igazgatósága elnökének, Áldott Zoltánnak a menesztéséről - közölte Slavko Linic horvát pénzügyminiszter.
A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A porfolio.hu által megkérdezett elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak.
A Mol vizsgálja a brit British Petroleum (BP) tervezte, South-East Europe Pipeline (SEEP) nevű nemzetközi gázvezetékhez való csatlakozás lehetőségét - tudta meg a Népszabadság.
A héten nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) kapott 150 millió dolláros hitelből új polietilén gyártó üzemegységet épít a Mol csoporthoz tartozó pozsonyi Slovnaft - közölte a vállalat kedden.
A tűz eloltása után újra fennakadás nélkül működik a Mol zalaegerszegi olajfinomítója - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője kedden késő délután. Egri Gyula a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a tűzoltók délután befejezték a beavatkozást, már csak az utómunkálatok vannak hátra.
A Mol Nyrt. további egy évvel, 2017. június 10-ig meghosszabbította a tavaly aláírt, ötéves futamidejű, 561 millió euró összegű rulírozó hitelszerződését - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A jelentős részben a magyar Mol Nyrt. tulajdonában lévő horvát olajvállalat, az INA vásárolná meg az OMV teljes horvátországi benzinkút-hálózatát - közölte hétfői számában a Vecernji List napilap.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök testvére tagadta csütörtökön a zágrábi törvényszék előtt, hogy az ő közreműködésével fizetett volna kenőpénzt a Mol az INA horvát olajvállalatban való többségi részesedés megszerzése érdekében - jelentette a Hina hírügynökség.
A horvát INA energiacsoport nem fizet osztalékot a tavalyi év nyereségéből, a mintegy 2 milliárd kunát (338 millió dollár) inkább további befektetésekre fordítja - közölte Radimir Cacic gazdasági ügyekért felelős horvát miniszterelnök-helyettes kedden.
Ettől az évtől kezdve budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak a MOL és az Ökotárs Alapítvány közös környezetvédelmi programjára, a Zöldövezetre - tájékoztatott a MOL.
Robbanás történt pénteken hajnalban a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában és egy tartályban bitumen gyulladt ki - közölte a Zala megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
1,5 milliárd forinttal több osztalékot vár a miniszterelnök azoktól a cégektől, ahol az államnak részesedése van – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
Az RWE német energetikai konszern azt fontolgatja, hogy kiszáll a Nabucco konzorciumból - írta a Der Spiegel című német hetilap vasárnap megjelent számában.
A Nabucco konzorcium vezető testületének ülésein vitatják meg a Mol álláspontját a Nabucco-projekttel kapcsolatban - mondta Christian Dolezal, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) kommunikációs igazgatója. Még nem kaptak írásbeli értesítést arról, hogy a Mol 100 százalékos leányvállalata, az FGSZ Földgázszállító Zrt. kiszáll a projektből.
Megkezdte a Mol Irakban a Bakrman-1 kutatófúrás lemélyítését - közölte az olajipari társaság a BÉT honlapján.