Először azt hitték, medvetámadás áldozata lett, aztán kiderült: meggyilkolták a montanai vadonban eltűnt férfit
A gyilkos után hajtóvadászat indult.
A gyilkos után hajtóvadászat indult.
Úgy tűnt, Montanában januártól már nem lesz elérhető az alkalmazásboltokban a TikTok, azonban az ottani törvényhozás malmai sem őrölnek túl gyorsan és időnként meglepetéseket is tartogatnak. Mindenesetre fellélegezhetnek azok, akik szeretik vagy szeretnék megismerni a videomegosztót.
Alicia Navarro 14 évesen szökött el otthonról Arizonában, az intelligens, ugyanakkor autista spektrumzavarral élő lány a családjának búcsúcetlin tett esküt, hogy visszatér. Négy éven át senki semmit nem tudott róla, egy egész ország kereste őt, ő pedig pár napja, 2000 kilométerrel odébb sétált be a rendőrségre. A kép ettől még nem tisztult ki, senki nem tudja, mi történt, még az is kérdéses, hogy szó van-e egyáltalán bűncselekményről. Az évekig a nyilvánosságban küzdő anya most azt kéri, hagyják őket békén. A rendőrség jelenleg is próbálja összerakni a puzzle-t.
Alice Navarro rendőrség szerint „biztonságban van, egészséges és boldog”.
Montana államban megszületett a döntés: a jövő évtől elérhetetlenné tennék a Google és az Apple alkalmazásboltjaiban a TikTokot. Ezt azonban nem hagyhatták annyiban azok, akik a TikTokra szánt kis videók gyártásából élnek.
Az USA Montana államában 2024-től lép majd életbe a most jogszabályba foglalt tiltás, amely elérhetetlenné teszi a Google és az Apple alkalmazásboltjában a TikTokot.
Az amerikai St. Ignatius városának lakói saját szemükkel láthatták azt a ritka jelenséget, amikor egy tornádó átkel a hegyeken.
Az ovandói posta mellett sátrazott a nő és két társa. Medveriasztó spray-vel sikerült elkergetniük az állatot, de a nőt már nem sikerült megmenteni.
Ez ám a kitartás!
Kilenc órát töltött a vadonban, mire a rátalálták a hatóságok.
Az Egyesült Államokban Montana államban eladó egy több mint 30 hektáron elhelyezkedő farm, az ingatlanhoz egy több száz méteres folyószakasz is tartozik, ahol pisztrángozni lehet.
Ezentúl mindenki megeheti bizonyos állatokat, amelyeket elüt autójával Montana államban. Az ezt engedélyező törvényt 19:2 arányban szavazta meg az amerikai tagállam törvényhozó testülete.
Montana főügyésze szerint lehet, hogy sérülnek bizonyos szabadságjogok a TikTok betiltásával, de ez vállalható kompromisszum egy olyan káros dologért cserébe, amilyennek ő látja a szolgáltatást.
Forró aszfalt és olvadt kén volt azokban a tehervagonokban, amik belezuhantak a Yellowstone folyóba, amikor leomlott alattuk a vasúti híd. A folyásirányban található ivóvízforrásokat lezárták.
Az űrszemét látványos érkezéséről videó is készült.
Több tucat jármű ütközött össze a jeges Yellowstone-hídon.
A fekete medve egy ablakon keresztül jutott be a mellékhelyiségbe, de kimászni már nem tudott.
Montanában eladó egy fából készült villa az erdő mélyén – a belmagasságot a norvég templomok ihlették.
A 46 millió éves szúnyog az első, amely vérrel magát teleszívva kövesedett meg. Igaz, nem dinoszaurusz-, hanem madárvér lehet benne. Fosszíliáját egy rovargyűjtő őrizgette.
"Fej nélküli" katicabogarat fedeztek fel az amerikai Montanában, az új nemzetségbe tartozó rovar torkába csúsztatja fejét.