Közösségi oldalon követhető a NASA egyik űrhajósa
Twitterezve számol be újabb űrmisszióra való felkészüléséről a NASA egyik űrhajósa - jelentette be hétfőn az amerikai űrhivatal.
Twitterezve számol be újabb űrmisszióra való felkészüléséről a NASA egyik űrhajósa - jelentette be hétfőn az amerikai űrhivatal.
Kedden láthatták először az érdeklődők a washingtoni National Mallban annak az űrhajónak a prototípusát, ami 2020-ban viszi majd az űrhajósokat a Holdra, 2030-tól kezdve pedig valószínűvé válik a marsra szállás is.
Készek vagyunk arra, hogy növényeket vigyünk a Holdra, jelentette be a Paragon Space Development. Az amerikai cég által készített miniatűr üvegház legkésőbb 2014 végén kerülhet a Holdra - a határidőt a Google Lunar X Prize pályázat is megszabja, amelynek nyertese 20 millió dollárt kap kézhez.
Ralf Vandebergh amatőr csillagász meghökkentő részletességű felvételt készített a Discovery és az ISS nemzetközi űrállomás összekapcsolódásáról, írja a Discover magazin. A híradás egyúttal hozzáteszi: senkinek nem eshet nehezére mindez, csupán egy videokamerát kell használnia, nem pedig fényképezőgépet.
Charles Simonyi második űrrepülése alkalmával is több tudományos és technológiai kísérletet végez a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén - tudatta az MTI-vel közleményben a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter hivatala abból az alkalomból, hogy a magyar származású amerikai üzletember a tervek szerint március 26. és április 7. között csaknem két hetet tölt majd a világűrben.
Pénteken zárta le a NASA azt az online szavazást, amelyben az érdeklődők az ISS Nemzetközi Űrállomásra felszerelendő új űrmodul nevéről dönthettek. Míg az ügynökség megjelölt négy nevet, a szavazás szabályai szerint új neveket is be lehetett küldeni. Stephen Colbert amerikai humorista ezt használta ki, vicce pedig túl jól sikerült.
Amerikai kutatók szerint a Földdel szomszédos bolygó felszínén ugyan elképzelhetetlen az élet, azonban a légkörben gomolygó gázfelhőkben megmaradhattak bizonyos organizmusok.
A Discovery amerikai űrrepülőgép a terveknek megfelelő időben, kedden kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Már nem fenyegeti űrtörmelék a Nemzetközi Űrállomást (ISS), s még csak nem is kell a manőverező hajtóművekkel elmozdítani a helyéből - közölték az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakértői.
Ismét veszélyesnek tűnő törmelék közelít a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), ezért hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei fontolóra vették, hogy utasítsák-e az ISS legénységét a manőverező hajtóművek beindítására, a pályamódosításra.
Elindult a Discovery amerikai űrrepülőgép a floridai űrközpontból közép-európai idő szerint hétfő hajnali háromnegyed egykor, a legutóbb eltervezettnek megfelelően.
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénysége csütörtökön átszállt a mentőűrhajóként is felhasználható Szojuz űrhajóba - jelentette a NASA.
Március 15-ét jelölte meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Discovery űrrepülőgép indításának legújabb céldátumaként.
A NASA kutatócsoportjának huszonkét tudósa szerint folyékony vízből származó cseppek lehettek a Marson landoló Phoenix űrszonda lábán.
A nemzetközi űrállomás két űrhajósa az űrben keringő laboratóriumon végez el néhány végső szerelési munkát egy valamivel több mint öt órás űrséta során.
A NASA mérnökei sikeresen kicserélték a törött üzemanyag-szelepet, így a Discovery végre elindulhat az ISS nemzetközi űrállomásra.
Fellőtték az űrbe a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Keplert, az első olyan amerikai űrteleszkópot, amelynek fő feladata az lesz, hogy Naprendszeren túli Földéhez hasonló méretű bolygók létét mutassa ki. Az űrszonda a kilövés után alig több mint egy órával Föld körüli pályára állt. A három és fél éves missziójához kötődő kutatási programban magyarok is részt vesznek.
Egy fiatal magyar kutató, Kocsis Bence is bekerült a NASA tíz idei ösztöndíjasa közé - tájékoztatott az ELTE.
Nem elég, hogy a Föld körül több ezer kisebb-nagyobb tárgy kering űrszemétként, egy februári műholdkatasztrófa következtében öt-hat évig nagyobb az esélye, hogy az űrbe fellőtt műholdak vagy hajók balesetet szenvednek.
Az üzemanyag-szelepek hibája miatt határozatlan időre elhalasztották a héten esedékes fellövést. Az űrsiklók már csak kilenc alkalommal indulnak a világűrbe.