A Földtől 3000 km-re húzott el egy aszteroida, a tudósok is csak utólag vették észre
A csillagászok csak 4 órával azután fedezték fel a 2020 UA1 aszteroidát, hogy az elhaladt a Déli-sark mellett.
A csillagászok csak 4 órával azután fedezték fel a 2020 UA1 aszteroidát, hogy az elhaladt a Déli-sark mellett.
A Curiosity 2012 óta kutatja az életre utaló nyomokat a vörös bolygón.
Egy, a csillagászok által működtetett, nemzetközi bolygóvadász programban ötévnyi felvétel vár áttekintésre. A munkához bárki csatlakozhat.
28 millió fényév távolságra található a Földtől az első olyan bolygó, amit a Tejútrendszeren kívül fedezett fel az emberiség.
„Kapu a Marsra” című drónvideójával igyekszik bizonyítani a SpaceX, hogy készen áll a Naprendszer meghódítására. Gigantikus űrhajójukat akár még idén tesztelhetik Föld körüli pályán, de még több csatát meg kell vívnia Elon Musknak, mielőtt célba vehetné a Holdat és a Marsot.
Bill Nelson nem hiszi, hogy csak a mi a bolygónkon alakult ki civilizált és szervezett élet. A NASA új igazgatója nem először beszél erről az elméletéről.
Bár az amerikai űrkutatási hivatalnál a munka komoly, tudományos alapokon folyik, néha azért álmodozni is kell. A NASA Goddard Űrközpontja egy science fiction mozik hangulatát idéző, rövid videóban villantja fel, milyen kalandokban lehet majd része az emberiségnek.
Eddig csak négykerekű járművel közlekedtek az űrhajósok a Holdon, de könnyen lehet, hogy ez a jövőben megváltozik.
A trójai kisbolygók olyan ősi objektumok, amelyek a Naprendszer születésének az ősanyagát közel eredeti állapotban tartalmazzák – erről Kereszturi Ákos, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatója beszélt az M1 tévécsatornán annak kapcsán, hogy szombaton útjára indult a NASA űrszondája, amely először kutatja majd a Jupiter körül keringő aszteroidákat.
A NASA mérnökei kitalálták, hogyan lehetne a majdani Hold-bázis teljes területén wifi-hálózaton kommunikálni.
A NASA szerint a Nagy Magellán-felhőben egy olyan szupernóva maradványa található, aminek formája az egyik legnépszerűbb videojátékos karakterre, Pac-Manre emlékeztet.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) útnak indította szombaton a Lucy névre keresztelt űrszondáját, amely hat év repülés után éri el a Jupiter bolygót kísérő aszteroidákat. 6,5 milliárd kilométeres útja során is rekordszámú aszteroidát fog tanulmányozni.
Első ízben kutatja a Jupiter körül keringő aszteroidákat az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
Az Apr 91 nevű képződmény tekeredő spirálgalaxisokból jött létre, tőlünk 100 millió fényév távolságra.
A NASA a tervek szerint 2022 szeptemberében vezetne neki a Didymos nevű aszetoida körül kering holdnak, a Dimorphosnak egy műholdat, hogy lássa, mi történik.
A Hubble űrteleszkóp több mint egy évtizeden át vizsgálta a Jupiter Nagy Vörös Foltját, és különös megállapításra jutott.
A tervek szerint október közepén indul, és 12 évig lesz úton a NASA Lucy nevű űrszondája. Ha minden jól megy, a Naprendszerünkkel kapcsolatban is fontos információkhoz juthatunk.
First Woman címmel új, interaktív képregényt adott ki a NASA. A digitálisan is elérhető füzet egyszerre olvasnivaló és játékos ismeretterjesztő.
Október közepéig szüneteltetni fogja a kommunikációt a vörös bolygón lévő Mars-járóival a NASA a bolygók együttállása miatt, amikor a Nap a Föld és a Mars között tartózkodik – jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) .
A 14. repülést hajtotta volna végre az Ingenuity, ám a rendszere egy hibajelzés miatt törölte a tesztet.