Kikerült Vida Ildikó lemondólevele
A NAV (ex)elnöke méltatlan és alaptalan támadásokra hivatkozik, illetve arra, hogy a hivatal átszervezésénél átnyúltak a feje felett.
A NAV (ex)elnöke méltatlan és alaptalan támadásokra hivatkozik, illetve arra, hogy a hivatal átszervezésénél átnyúltak a feje felett.
Varga Árpád eddigi helyettes lehet az adóhatóság vezére, miután Vida Ildikó május 20-án felmondott, két hónapos felmondási ideje pedig lejárt.
Az utolsó pillanatban felrántották a gép orrát az európai nagyágyúk a görög ügyben, nekünk meg szóltak, hogy túltoltuk a biciklit. A NAV-nak lassan már úgy kellene egy Matolcsy-klón, mint a légkondibiznisznek a Mészáros Lőrinc. A hvg.hu tippelhető heti gazdasági összefoglalója.
A tisztességes tejipari szereplők piaci pozíciójának védelmére, valamint a költségvetési bevételek biztosítására a Magyarországon polcokra kerülő import UHT tej kereskedelmét célirányosan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - közölte a szervezet.
Akár napokon belül távozhat a NAV éléről Vida Ildikó – állította a Blikk, amely több forrásból is úgy értesült, a hivatalon belül kész tényként kezelik a vezetőváltást. Hozzátették, akár a NAV egyik régiós vezetője követheti Vidát a poszton.
Lázár János és Giró-Szász András csütörtöki sajtótájékoztán elismerték, hogy Magyarország ötöde, 1,9 millió ember szegény, bár Lázár közölte, a kormány ezt nem tartja nyilván. Andy Vajna kaszinóinak hatékonyabb ellenőrzését viszont a kormány elé viszik, miután kiderült, tényleg nincsenek bekötve a NAV-hoz. Azzal viszont Lázár szerint nincs semmi probléma, hogy a producer milliárdos profitját kiviszi az országból. Mert magyar. Kormányinfón jártunk.
Július elsején indult a NAV nyári ellenőrzéssorozata, amelyben az adóellenőrök a megszokott próbavásárláson túl forgalmat is számolhatnak ott, ahol kétséges a szabályok betartása.
Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) az útdíjkamerák segítségével azonnal feltűnik, ha a fuvarokmányok alapján tranzitárut szállító kamionok Magyarországon pakolnák ki árujukat – közölte a NAV vám- és jövedéki szóvivője a köztévé csütörtök reggeli műsorában.
A NAV közzétette a honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban augusztusban alkalmazható üzemanyagárakat.
A fuvarokmányok szerint nem Magyarországra, hanem Romániába kellett volna szállítani azt a kamionnyi spanyol zöldséget és gyümölcsöt, melyet a NAV EKÁER munkacsoportja a budapesti nagybani piacon talált. Az ellentmondásokba keveredő kereskedőt a kiszabható legmagasabb mulasztási bírsággal sújtotta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Hűtőládában elrejtett dohányt és több száz liter gázolajat foglaltak le a pénzügyőrök Barcson egy családi házban - közölte a NAV.
A vámosok egy fővárosi raktárnál kirakodó kamiont ellenőriztek, ami a fuvarlevél szerint Magyarországra nem hozott semmit, és épp Bulgáriába tartott.
A NAV-elnök sem a személyét, sem az adóhatóság szervezetét érintő változásokról nem tud – legalább is ezt állítják a Népszavának nyilatkozó névtelen források. Szerintük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál ugyanakkor komoly bizonytalanságot okoznak a szervezet átalakításával kapcsolatos híresztelések.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az amerikai kitiltási ügy alaptalan volt ugyan, mégis sértette azt a közbizalmat, aminek az adóhatóság iránt meg kell lenni. Varga Mihály erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt csütörtökön.
Lázár János utánanéz, miért nincsenek bekötve a sok szempontból kiváltságos miliárdos kaszinói a NAV-hoz. Giró-Szász pedig nem biztos benne, hogy akkora evidencia a magyar jólét, mint a kék ég, mégsem ezért kell a plakátkampány, hanem mert külföldön is ezt csinálják. Kormányinfón jártunk.
Két magyar állampolgártól foglalt le csempészcigarettát és 131 hamis DVD-t a NAV a Keleti pályaudvarnál. Az ügyben büntetőeljárást indítottak.
Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a NAV mostani vezetését, ezért lépésekre lesz szükség – közölte a Figyelőnek adott interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Elindult a NAV nagy nyári ellenőrzési akciója. Az adóellenőrök és a pénzügyőrök bármikor vizsgálódhatnak a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál.
A tompai határátkelőnél ellenőriztek egy Görögországból érkezett gyümölcsszállítmányt, amelynek címzettje egy németországi, átvevője pedig egy magyarországi vállalkozás volt. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a magyar és a német cég ügyvezetője ugyanaz, valamint a magyar vállalkozásnak több millió forint adótartozása van.
Augusztusban újranyithat a XIII. kerületi Flippermúzeum, amely június közepén egy NAV-döntés következtében zárt be - közölte a vállalkozás a Facebook-oldalán.