Bányakoncessziókat ír ki a kormány
Az idén először, egyelőre tesztjelleggel szénbányászati koncessziókat ír ki Magyarország – írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Az idén először, egyelőre tesztjelleggel szénbányászati koncessziókat ír ki Magyarország – írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
A fejlesztési minisztérium helyettes államtitkára szerint a türelmi idő nemcsak a rendszer használóinak, hanem a rendszer kialakítóinak is rendelkezésére áll. A hazai útdíjrendszer átalakításánál is előfordulhatnak ideiglenes problémák, a türelmi idő ezek kezelését szolgálja – mondta Becsey Zsolt.
Hétmilliárd forintot ítél oda a napokban a települési közvilágítás fejlesztése címén a Nemzeti Fejelsztési Minisztérium (NFM). A jelentkezők több mint fele jut "ingyenpénzhez".
A minisztériumba behívták azt a 19 érintett, főváros környéki település önkormányzati képviselőit, akik érintettek az M0 körgyűrűre kivetendő útdíjban. Elmagyarázták nekik, hogy minden autósnak havonta csak egy liter benzin árába kerül a bejelentett megyei matrica. A Fónagy János által celebrált összejövetel olyan jól sikerült, hogy a végén az érintettek – az NFM közlése szerint – kijelentették: alapvetően egyetértenek az útdíj bevezetésével.
Bár Orbán Viktor a pénteken a Napi Gazdaságban megjelent interjújában azt mondta, hogy az M0-s körgyűrűt uniós kötelezettség miatt kell fizetőssé tenni, az Európai Bizottság a Portfolio.hu-nak cáfolta, hogy lenne bármiféle ilyen kötelezettség.
A Otthon Melege Program 2,72 milliárd forintos energiahatékonysági keretből 410 millió forint maradt – közölte az NFM. Csütörtökön indul a program utolsó kiírása: a homlokzati nyílászárók cseréjére mától a dél-dunántúli régióban élők is pályázhatnak.
Fizetős lesz januártól az M0-ás a Szentendrei úttól az M3-asig, valamint a 4-es főúttól az M5-ösig. Az M1, az M3, az M5, az M6 és az M7 fővárosi bevezető szakaszait is fizetőssé teszi a kormány. Kérdésünkre az NFM megerősítette a hírt. Az intézkedéssel a költségvetésben tátongó 40 milliárdos lyukat tömnék be.
Az észak-alföldi, közép-dunántúli, nyugat-dunántúli régiók után a dél-dunántúli régióban is elfogyott a pénz, a kazáncsere pályázatok benyújtását az NFM szombattól határozatlan időre felfüggeszti.
Nagyságrendekkel nőnek az energiahatékonyságra jutó uniós források 2015-től, és kifejezetten energiahatékonysági célú hitelek dömpingjére is lehet számítani. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) éves szakmai konferenciáján beszéltek erről az EU, illetve a magyar kormányszervek képviselői. Meg arról, hogy az elkövetkező években mindennek köszönhetően sok minden alaposan megváltozhat.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nem érintett az amerikai beutazási tilalomban – ezt közölték a tárcától szerdán.