Az NFM szerint minden rendben van a gáztörvény módosításával
A földgáztörvény tervezett módosítása a minisztérium szerint összhangban van minden uniós jogi előírással, egyebek mellett a harmadik energiacsomaggal is.
A földgáztörvény tervezett módosítása a minisztérium szerint összhangban van minden uniós jogi előírással, egyebek mellett a harmadik energiacsomaggal is.
A szakállamtitkárság még azzal a kérdéssel is az NGM-hez küld, hogy egyeztettek-e velük az internetadóról.
Annyian startoltak rá az éjféltől nyíló kazáncsere-projekt regisztrációs oldalára, hogy a rendszer szűk fél óra alatt összeomlott. 10 órára ígérnek tájékoztatást.
Bár korábban csak a nyugdíjasok és a nagycsaládosok pályázhattak, az NFM jövő hétfőtől megnyitja a hűtőgépek energiahatékony lecserélésére vonatkozó pályázatot minden magyar ember előtt.
Kara Ákos tölti be az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkári tisztséget a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) október 16-tól - közölte a szaktárca kommunikációs főosztálya.
A magyar állam megvette az eddig a főváros tulajdonában lévő 50 százalékos részesedést a Főgáz Zrt-ben - közölte az NFM.
Másodfokon jóváhagyta a debreceni ítélőtábla az elsőfokú ítéletet, így Kádár János jogerősen megnyerte a perét. A trafikját, az egzisztenciáját és mindent, amit elvesztett, erkölcsi elégtétellel kell lezárnia.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghosszabbította a közösségi közlekedésben üzemeltetett földgázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzéséről szóló pályázat határidejét. December 31-én éjfélig várják az ajánlatokat.
Nagy tolongás lesz, az állam pénzt ad hűtők, fagyasztók, kazánok és ablakok cseréjére. A pályázatok a jövő héten jelennek meg. Jelentkezni rá 30 napra, online lehet, a projektekre a kormány utólag ad pénzt, de a hűtővásárláskor azonnal érvényesíthető a kedvezmény.
Nem hozott ítéletet a debreceni ítélőtábla sem, pedig a másodfokú bíróságnak volt 5 hónapja, hogy a tárgyalásra fekészüljön. Annak ellenére váratják a dunakeszi extrafikost, hogy időközben, egy másik perben nyilvánosságra kerültek az általa perelt adatok.
Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát.
A 2014-2020-as Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) finanszíroznák az M0-ás régi pályájának felújítását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Az újabb koncessziós pályázatok között szénbánya megnyitását célzó is szerepelhet, a kormány tervei között ugyanis szénbánya nyitása is szerepel - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős államtitkára.
A miniszterelnökkel fennálló vitája miatt Simicska Lajos cége már anyagilag is rosszul jár: a Népszabadság szerint a konfliktus miatt csúszik az M0-s felújítása, mert a minisztériumban nem akarták, hogy a közbeszerzésnél a Közgép vigye el a pálmát. Közben a Fidesz kommunikációs vezetője elismerte: vannak viták a pártban.
A kormány törvénymódosítást kezdeményez egyes, pontosan körülhatárolt esetekben kiszabott e-útdíj-bírságok elengedéséről, a bevezetési időszakban ugyanis a még gyakorlatlan felhasználók díjat fizettek ugyan, de ezt nem mindenben az előírásoknak megfelelően, késve vagy téves bevallás alapján tették.
A MÁV, a GYSEV és a volán-járatokra szeptembertől érvényes havi diákbérletekkel már szerdától, augusztus 27-től lehet utazni – közölték a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kedden.
Öt ügyvédi irodát választott ki az NFM egy meghívásos pályázatban, hogy a magyar államot képviseljék a hamarosan kezdődő bankperekben. Az irodák 38 ezer forint plusz áfa óradíjért dolgoznak, egyikük óránként 50 ezer forint plusz áfáért végzi a koordinációt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint az energiapiac terén sem megengedhető, hogy Magyarország külföldi érdekeknek legyen kiszolgáltatva.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium számítógéppel takarta ki a személyes adatokat a trafikpályázatokról és értékeléseikről, így tehát mégiscsak kell lennie digitális verziónak. A Népszabadság azt boncolgatja, hogy vajon feleslegesen nyomtatott és fénymásolt-e a tárca.
Az NFM pénteken átadta a Demokratikus Koalíciónak a párt által kért dokumentumokat, amire a bíróság kötelezte őket. Előtte nagyon sokat kellett fénymásolniuk.