Németországot is bírálta Afganisztán kapcsán a lengyel külügyminiszter
Közvetve Németországot is bírálta és a katonai szerepvállalás területén kiegyenlítettebb tehermegosztást sürgetett a lengyel külügyminiszter.
Közvetve Németországot is bírálta és a katonai szerepvállalás területén kiegyenlítettebb tehermegosztást sürgetett a lengyel külügyminiszter.
Oskar Lafontaine májusban távozik a német ellenzéki Baloldal pártjának társelnöki posztjáról, parlamenti mandátumáról pedig hamarosan lemond.
Baleset történt Németország egyetlen urándúsító üzemében, a gronaui urándúsítóban, egy személyt sugárfertőzés gyanújával kórházba szállítottak - közölte pénteken az észak-rajna-vesztfáliai gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a környék lakosságát nem fenyegeti veszély.
Hatalmas botránnyá dagadt csütörtökre a müncheni nemzetközi repülőtéren előző nap történt bombariadó, amely súlyos biztonsági hiányosságokra irányította rá a hatóságok figyelmét.
Németországban több millió, a második világháború idején koncentrációs táborba hurcolt személyre vonatkozó dokumentumot tettek elérhetővé kutatók számára - írja az Infonapló blog.
Franciaország csatlakozott Németországhoz, és arra hívja fel a számítógépes felhasználók figyelmét, hogy a biztonságuk megvédésére használjanak más böngészőprogramot, mint az Internet Explorert (IE) - írja a BBC.
Német egység címmel elindult a HVG újságírójának új blogja. Bedő Iván - egykori berlini rádiótudósító - feleleveníti egy kivételes másfél év történéseit, a német egyesülés 20 évvel ezelőtti hétköznapjait. Német történelem, magyar szemmel: korabeli tudósítások reményekről, tévedésekről, furcsaságokról.
Szerencsés véget ért egy drámai mentési akció kedd kora délután a felső-bajorországi Brauneck síterületen, ahol műszaki hiba miatt hirtelen leállt egy drótkötélpálya.
Már hónapok óta borzolja a kedélyeket Németországban, hogy vajon Rosa Luxemburg földi maradványa-e az a rejtélyes holttest, amelyre egy berlini pincében bukkantak rá.
Beteljesültek az előrejelzések, szombatra bekövetkezett az előre megjósolt hókáosz Németországban. Hatalmas közlekedési káoszt okozott szombaton Belgiumban is az előző éjszaka kezdődött hóesés mind a közutakon, mind a légi forgalomban.
Rohamosan csökken az új német kormánykoalíció és Angela Merkel kancellár népszerűsége. Egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint alig több mint három hónappal a parlamenti választások után a német lakosság csaknem kétharmada elégedetlen a kormány munkájával.
Rendkívüli gondokat okoz a szinte sarkvidéki hideg és a csütörtökön kezdődött újabb hóesés Németországban, amely készül az idei kíméletlen tél újabb támadására. Nagy-Britannia is évtizedek óta nem mért, mínusz 21 fokos fagyra ébredt pénteken. A légi közlekedés továbbra is akadozik, és ismét töröltek budapesti járatot a brit fővárosból.
A kínai vámhivatal adatai alapján Kína átvette Németországtól a világ legnagyobb exportőrének kijáró rangot. A legfrissebb kínai kereskedelmi adatok szerint a világgazdasági válság ellenére tavaly az év elejétől novemberig 1071 milliárd dollár (746 milliárd euró) értékben exportált Kína, és így már októberben megelőzte Németországot.
Sarkvidéki hidegben fagyoskodik Németország, a meteorológusok az elkövetkező napokra sem jósolnak enyhülést. Sőt, az időjárási előrejelzések szerint a fagyon kívül hókáosz is fenyeget.
Harminc évvel párttá alakulásuk után a Zöldek belesimultak a német társadalomba, amely sok célkitűzésüket magáévá tette és megvalósította.
Rendkívüli sajtóérdeklődés közepette kezdődött meg hétfőn az augsburgi tartományi bíróságon az adócsalással és megvesztegetéssel vádolt Karlheinz Schreiber fegyverkereskedő pere.
Bár a rendkívüli állapotot feloldották, a hétfőn reggel újra kezdődött havazás miatt továbbra is kritikus a helyzet Németország északi, illetve északkeleti tartományaiban.
Németország legnagyobb repülőterén, Majna-Frankfurtban vasárnap a délelőtti órákig 61 járatot töröltek a sűrű havazás miatt.
Németországban 17 havi csúcsra nőtt a külkereskedelmi többlet novemberben, az aktívum meghaladta a szakértői várakozásokat - közölte a német statisztikai hivatal.
Programhiba miatt az év eleje óta nem, vagy csak alig lehet használni több mint 20 millió bankkártyát Németországban.