Oroszország találkozót ajánl az OPEC-nek
Oroszország az OPEC képviselőivel tartandó őszi moszkvai találkozóra tett javaslatot.
Oroszország az OPEC képviselőivel tartandó őszi moszkvai találkozóra tett javaslatot.
Elsősorban két adat hatására több mint 4 százalékkal drágult a határidős nyersolaj jegyzése a vezető nemzetközi olajpiacokon. Az egyik tényező az amerikai magánvállalatok munkahelyeinek leépítéséről szólt áprilisban és azt tükrözte, hogy a munkahelyek csökkentése márciushoz képest jelentősen, a várakozásoknál jobban lelassult. A másik adat az amerikai heti kereskedelmi tartalékadatok közül a benzintartalék csökkenéséről szólt.
Az OPEC közel-keleti tagjai Tokióban azt mondták, hogy "eltűrik" a kőolaj jelenlegi mérsékelt árát, azért, mert ezt kívánja a világgazdaság helyzete, és az idén 40-50 dolláros árral számolnak. Ám a szervezet főtitkára jóval magasabb árat vár.
Idén ötven dollár körüli lesz a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti átlagára – vélik elemzők.
Teljesen leállt a kuvaiti és részben az iráni olajexport a tengeren keresztül a rossz időjárás miatt. Iráni közlés szerint az ország legfontosabb, Hárg-szigeten található olajkikötője már napok óta zárva van.