Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#OTSZ

Szabó Yvette Gazdaság

Orbán lefejezi a takarékszövetkezeti integrációt?

Ezt állítólag maga a kormányfő ígérte meg Demján Sándornak, miután utóbbi személyes találkozójukon arról győzködte a kormányfőt, hogy szerinte Spéder Zoltán az FHB-n keresztül kiveszi a vagyont a takarékokból. Az átalakítás irányítására kormánybiztost neveznek ki. Minderről Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke számolt be.

Szabó Yvette Gazdaság

Kitört a bankárháború: Demján után a Bankszövetség is megszólalt

A Bankszövetség elnöke a milliárdos üzletemberhez hasonlóan azt hánytorgatja fel a kormánynak, hogy indokolatlanul, sőt esetenként jogsértő módon élvez különleges kedvezményeket egyetlen bankcsoport és annak tulajdonosi köre. Ez pedig a takarékszövetkezetek, a Takarékbank és az FHB. A bankszövetségi levél öt nappal előbb íródott, mint Demján Sándor Orbán Viktornak címzett levele, de csak az után szivárgott ki, hogy az üzletember kitálalt.

MTI Gazdaság

Demján: "Nagy baj van abban az országban, ahol a lopást a törvény rangjára emelik"

A takarékszövetkezeti szektor vagyonát elvették, kisajátították – mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke, aki azt ígérte: mindent megtesznek azért, hogy az eredeti állapot visszaálljon a szektorban. A Miniszerelnökség szerint képtelenek Demján vádjai, a rendszer átalakításának szükségességét a mostani változások legnagyobb kritikusai, így az OTSZ vezetői is elismerték.

MTI Gazdaság

Magyar Takarék-vezér: "elég a parttalan vitákból"

A Takarékbank többségi tulajdonát megszerző Magyar Takarék Zrt. vezérigazgatója szerint a parttalan viták helyett a fejlődésre kell koncentrálni. Vida József az MTI-nek adott interjúban a célok közé sorolta, hogy egy üzletileg és informatikailag versenyképes, az ügyfeleknek kiemelt biztonságot nyújtó, a magyar vidéket, a kis- és középvállalkozásokat is helyzetbe hozó, végső soron a magyar gazdaság növekedését elősegítő pénzügyi csoport jöjjön létre. A megújításnak véleménye szerint nincs alternatívája, anélkül a szektor elsorvadása aligha kerülhető el.

MTI Gazdaság

Igennel szavazásra buzdítja az OTSZ a takarékokat

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) azt javasolja tagjainak, hogy a napokban tartandó közgyűléseiken fogadják el a Szövetkezeti Hitelintézetek Integráció Szervezete által kiadott alapszabálymintákat, valamint, hogy a TakarékBank új alapszabályára is voksoljanak igennel a bank augusztus 27-i közgyűlésén.

MTI/Népszabadság Gazdaság

Az Ab-hoz fordulnak a takarékok

Lényegében elkészült a beadvánnyal és akár már kedden, de a héten mindenképp benyújtja azt az Alkotmánybíróságnak (Ab) a 125 takarékszövetkezetből 104 pénzintézetet plusz a Takarékbankot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) – írta keddi számában a Népszabadság Dávid Ferencre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkárára hivatkozva.

hvg.hu Gazdaság

Demjánék nem adják a banktitkokat

A takarékszövetkezetek nem akarják elküldeni a banktitoknak minősülő adataikat a takarékszövetkezetek átszervezését levezénylő integrációs szervezet mailcímére. A legnagyobb takarékszövetkezeti szövetség ezért megerősítést kér a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, valamint az integrációs szervezettől. A szövetkezetek bizalmatlanok, ugyanis a cím egy ismeretlen gyöngyöstarjáni cég által bejegyzett domainre mutat.

Máriás Leonárd Gazdaság

Orbánék kisepernek és lenyúlnak mindent a takarékoknál

A takarékszövetkezetek vagyonának és szervezetének "lenyúlását” hajtja végre kormány a szektor átalakításának álcázva, állítják takarékszövetkezeti vezetők. A szektorban diktatórikus módszerrel veszi át a hatalmat az állam: a szövetkezetek az átalakításokra nem mondhatnak nemet, és a jóváhagyásukra sincs szükség.

MTI Itthon

Levelet írtak Tarlósnak a taxisok az új rendeletről

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke levélben fordult Tarlós Istvánhoz és arra kérte a főpolgármestert, hogy a szakmai és érdekképviseletek többségi támogatása nélkül ne terjessze be a jelenlegi formájában a módosított taxi rendeletet a fővárosi közgyűlésnek - erről keddre virradóra tájékoztatta az MTI-t Metál Zoltán.

MTI Itthon

Szerdán tüntetnek a taxisok

Szerdán felvonulással egybekötött demonstrációt tart több taxisszövetség Budapest belvárosában, a fővárosi taxirendszer reformját és a Liszt Ferenc repülőtéri taxidrosztok helyzetének megoldását követelve - közölte a szervező Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke hétfőn az MTI-vel.

MTI Itthon

Jogszerű a reptéri taxiállomás áthelyezése az üzemeltető szerint

A ferihegyi átépítések és felújítások miatti taxiállomás-áthelyezések jogszerűek. A Fővárosi Önkormányzat, a BA Zrt. és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. arra törekszik, hogy a helyzetet mihamarabb normalizálja és a forgalomkorlátozásokból eredő kellemetlenségeket mérsékelje.

Gyárfás Tamás azt állítja, hogy Portik 30 millió forintot kapott Princztől, hogy rá terelje a gyanút a Fenyő-gyilkosságban

Gyárfás Tamás azt állítja, hogy Portik 30 millió forintot kapott Princztől, hogy rá terelje a gyanút a Fenyő-gyilkosságban

Szirtes Tamás drukkol Szente Vajknak, aki megkapta az államtól az Erkel Színházat

Szirtes Tamás drukkol Szente Vajknak, aki megkapta az államtól az Erkel Színházat

A Vatikán segített – Ferenc pápa halála után  megszólalt a Konklávé szerzője

A Vatikán segített – Ferenc pápa halála után megszólalt a Konklávé szerzője

„Betiltották a betiltást” – mégis előadják Győrben Az Őrült Nők Ketrecét

„Betiltották a betiltást” – mégis előadják Győrben Az Őrült Nők Ketrecét

Visszavonhatja az EP az ujgurok elnyomása miatt Kínára kivetett szankciókat

Visszavonhatja az EP az ujgurok elnyomása miatt Kínára kivetett szankciókat

Szirtes Tamás drukkol Szente Vajknak, aki megkapta az államtól az Erkel Színházat

Szirtes Tamás drukkol Szente Vajknak, aki megkapta az államtól az Erkel Színházat

Teljesen átalakítanák az amerikai külügyminisztériumot

Teljesen átalakítanák az amerikai külügyminisztériumot

„Iszom egy pohár bort, és beájulok a tévé előtt" – 10 tévhit az alvászavarról

„Iszom egy pohár bort, és beájulok a tévé előtt" – 10 tévhit az alvászavarról

A kormány mondhatja majd meg, mi számít energiaitalnak

A kormány mondhatja majd meg, mi számít energiaitalnak

A címlapról ajánljuk