Új kocsikat vehetnek a mentők
Újakra cserélhetik az év végéig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát - közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője vasárnap.
Újakra cserélhetik az év végéig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát - közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője vasárnap.
A szilveszter a mentők szempontjából ismét mozgalmasan telt, a fővárosban, illetve a nagyvárosokban az éjszakai órákban közel kétszer több riasztást kaptak a szokásosnál – olvasható az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatójának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Pert indított az Országos Mentőszolgálat ellen a ki nem fizetett egészségkárosodási kockázati pótlékok miatt a nemrég alakult Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Rátámadt az őt ellátó mentősökre egy beteg péntek délután egy zuglói lakásban, majd kidobta az ablakon az újraélesztésre használatos, mintegy ötmillió forint értékű felszerelést - tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Még az idén 4,5 milliárd forintnyi többletforrás jut egészségügyre, miután az év elején tervezettnél jóval kedvezőbben alakul az Egészségbiztosítási Alap év végi egyenlege - közölte az egészségügyi államtitkárság kedden. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny kedden közreadott legfrissebb számában jelent meg.
Az elsődleges adatok szerint elaludt a sofőrje annak a kamionnak, amely összeütközött egy román kisbusszal az M0-ás körgyűrű péceli lehajtója közelében pénteken késő este. A balesetnek a végleges adatok szerint 2 súlyos és 12 könnyű sérültje van - közölte a rendőrség a honlapján szombaton reggel.
Ha nem módosítottak volna a jogszabályon, amely szerint tovább használhatják a tízévesnél öregebb mentőautókat, több mint háromszáz kocsit kellene leállítani - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Szerdán a Magyar Nemzet írt arról, hogy egy rendeletmódosítás az eddigi 10 év helyett 13 évben maximálta a mentésben használható gépkocsik korát.
Egy rendeletmódosítással az eddigi 10 év helyett 13 évben maximálták a mentésben használható gépkocsik korát. A Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének a mentőautók műszaki ellenőrzésének szigorítását sürgeti – írja a szerdai Magyar Nemzet.
Szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet 32, 37 fok között alakul – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Súlyos, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy férfit, aki péntek este Budakeszin leesett a háza tetejéről.
Péntektől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja a magyarországi betegszállításokat - közölte az OMSZ kedden.
Az Országos Mentőszolgálat 32 mentőautóra írt ki tendert, de az ajánlatokat nem megfelelően értékelte, így a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az eljárást lezáró döntést megsemmisítette - a kedden hozott határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg. Az ajánlatkérő Országos Mentőszolgálatnak nettó 679 millió forintja volt a teljesen felszerelt kocsikra.
A keszthelyi kikötőből mentőhelikopterrel szállítottak egy súlyosan sérült 50 év körüli férfit a szombathelyi kórházba - nyilatkozta Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese szombaton az MTI-nek.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta a MTV Ma reggel című műsorában: a legnagyobb probléma az, hogy az autósok nem veszik észre a mentőket, nem hallják meg a szirénát és sokszor elsőbbséget sem adnak. Kis odafigyeléssel viszont a balesetek többsége elkerülhető lenne.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nemcsak belső szerkezeti átalakításban, hanem külcsínben is megújul. Ez utóbbi új logót, szlogent, egységes mentős ruhát és nem utolsósorban sárga mentőautókat foglal magában. A kérdés csupán az, minderre égetően szükség van-e.
A Közbeszerzési Döntőbizottság megtiltotta a szerződéskötést a mentőszolgálat nettó 679 millió forintos kerettel meghirdetett járműtenderének nyertesével. Egyes szakmai vélemények szerint a műszaki paramétereknek csak két járműtípus felel meg.
Két mentőautót vásárol az Országos Mentőszolgálat részére a Magyarországi Evangélikus Egyház, összesen mintegy 50 millió forint értékben - erről az egyház országos presbitériuma csütörtöki ülésén határozott.
Módosult a betegszállítási rendelet, így július elsejétől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) kötött finanszírozási szerződéssel rendelkező betegszállító szervezetek tevékenységét is - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság.
A betegek érdekeire hivatkozva szervezi át junius 1-től a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a betegszállítás irányítását, többszáz millió forintért. Ám ezzel aligha oldják meg az indokul felhozott problémákat, kárvallottjai viszont a betegek és betegszállítók lehetnek. A Magyar Telekom-leány által működtetett TETRA-telefonrendszer kapacitáskihasználtsága viszont alighanem javulhat.
Eredménytelenül zárult az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) járműbeszerzésének első, 850 millió forint értékű pályázata a drága ajánlatok miatt – közölte Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője a Magyar Nemzettel.