Tömegtermelés a törvénygyárban
Ezen a héten teljesen abszurd fokozatba kapcsol az Országgyűlés.
Kezdődik a nyári nagy hajrá, alig győzi a parlament a törvényjavaslatok tárgyalását. A képviselők kitömik a trafikosok zsebét, elfogadják a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályait, és megpróbálják rendezni a kisegyházak egyszázalékos adófelajánlásainak kérdését is. Csütörtökön nagy vitát rendeznek arról hogy az iskolásoknak hová kellene ellátogatni, hogy okuljanak a XX. század bűneiből, egyszerre tárgyalják az MSZP-s, fideszes és jobbikos javaslatot.
Ezután a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényjavaslat kerül terítékre. Az ülésnap hátralévő részében biztosítási tárgyú törvénymódosításokról is általános vitát tartanak, végül megtárgyalják a polgármesteri tisztség ellátásáról szóló jogszabály-változtatási javaslatot.
Már a nyári szünet előtti kapkodás jelei látszanak a parlamentben, a kormány ugyanis számolatlanul önti a törvényjavaslatokat. Hosszú viták után viszont külön bűncselekmény lesz családon belüli erőszak, és a Kuruc.infót megpróbálják elérhetetlenné tenni. Törvény lesz az elektronikus útdíjról és arról is, hogy a Kossuth tér átépítése idején a Hősök Terén kell felhúzni a nemzeti lobogót. Persze a trafikügyről sem feledkeznek meg a képviselők, de az új sláger a gyorsvonati pótjegy lehet.
Nem támogatta a parlament, hogy az állampárti múlt kockázati tényező legyen a nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Demeter Ervin és Németh Szilárd annak a kérdőívnek a bővítését kezdeményezte, amelyet a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyeknek kell kitölteniük.
A trafikpályázatok ügye uralja majd a hétfői parlamenti ülés elejét, ez után pedig gyorsan megszavazzák, hogy több irodista és kevesebb katona legyen a Honvédségben. Közben visszaéléseket és hibákat dörgölnek a kormány orra alá.
Minden bizonnyal a trafikpályázatok ügye uralja majd a hétfői parlamenti ülés elejét, ez után pedig gyorsan megszavazzák, hogy több irodista és kevesebb katona legyen a Honvédségben. Néhány módosító indítványban ismét tetten érhető, hogy még a fideszesek sem értenek egyet mindenben. Kedden aztán elkezdik újraírni a segélyezés rendszerét, és az is kiderül, hogy egy ügyvéd képviselő akár a menet közben is átírhatja a szabályokat, ha épp erre van szüksége.
Elfogadta a parlament az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amely lefokozza a közérdekű adatszolgáltatást. A politikusok leszámolnak a szerintük "visszélésszerű" adatigénylésekkel. Az atlatszo.hu, a TASZ és Transparency International is hiába tiltakozott. A szavazáson a két "renitens" fideszes: Ángyán József és Bencsik János tartózkodott.
A köznevelési törvényt módosította a Ház kedd reggel. Eszerint az iskolák 20 százalékkal növelhetik a 27 fős osztálylétszámot. Emellett az összevont tornaórák lehetőségét is megteremti a jogszabály.
A most elfogadott jogszabály értelmében a szolgáltatók júliustól a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szemétszállításért, míg a víz- és a csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal
A Ház 277 igen szavazattal, 53 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett döntött az alkotmányügyi bizottság előterjesztésének elfogadásáról. Elfogadhatatlannak nevezték, hogy egy jogerősen elítélt ember elkerülje cselekményének büntetőjogi következményeit a "szabadság, biztonság és igazságosság" térségeként jellemzett Európai Unióban.
Ha valami éket verhet a Fidesz és a KDNP közé, akkor az csak az oktatás ügye lehet, legalábbis a köznevelési törvény legújabb módosításából erre lehet következtetni. Az Országgyűlés hétfőn megüzeni Viviane Redingnek, hogy törődjön a saját dolgával, és elfogadja a fideszes csodafegyverről, a rezsicsökkentésről szóló törvényt is. Az ülés elején pedig biztosan szóba kerül a legújabb slágertéma, a trafikpályázatok ügye is.
Nyilvánosak azok a jegyzőkönyvek, amelyeket a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein, Laborc Sándor és beosztottja meghallgatásán készítettek. Az NBH egykori főigazgatója tartotta magát ahhoz, hogy a rendőri korrupcióról és szerveztt alvilágról akart többet megtudni az egykori olajszőkítőtől, de nem reagált a konkrét nevekre, amelyeket a kormánypárti képviselők felvetettek.
Továbbra sem lehet frakciója a Demokratikus Koalíciónak, miután az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg az ezt lehetetlenné tevő házszabályi rendelkezéseket. A testület szerint hatékonysági szempontok alapján lehet korlátozni a nem önállóan a parlamentbe jutott pártok frakcióalakítási jogát.
Nem kerül az Országgyűlés elé a közösségi köldökzsinórvér-őssejtbank létrehozását célzó országos népi kezdeményezés, mert nem sikerült összegyűjteni az ehhez szükséges 50 ezer érvényes aláírást. Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi budapesti ülésén elrendelte az összegyűjtött 38 ezer aláírás megsemmisítését.
Az ellenzék egy része az offshore cégek támogatása, más része pedig a nyugdíjasok helyzete miatt támadja a kormányt, miközben a Fidesz számára továbbra is a rezsicsökkentés az egyetlen téma. Igaz, hétfőn épp át kell írni az erről szóló törvényt, mert kiderült, hogy a szemétszállító cégek kicselezték a kormánypártokat. Ismét büntethető lesz a vörös csillag viselése, jön a könnyített röghöz kötés, de legalább emelik egy kicsit a fogyatékossági támogatásokat.
Az Országgyűlés mai ülésén az alaptörvény márciusban elfogadott negyedik módosításához kapcsolódó törvényváltoztatások tárgyalásába kezd.
Jelen állás szerint a paprikatermelő lobbi mindennél erősebb, akár az illetékes államtitkárság akarata ellenére is képes törvényt módosíttatni. Az üvegházak fűtésére használt termálvíz körül már az uniós csatlakozás óta megy a vita, amelybe egyszer már Sólyom László is beavatkozott. Ha győznek a Budai Gyula által is támogatott kertészek, akkor a visszájára fordul a szabályozás, és egyáltalán nem kell majd a kitermelt termálvíz visszasajtolásával törődni, ami viszont hosszú távon környezetkárosító lehet, a Tisza élővilága bánhatja.
Az Országgyűlés 309 igen, 6 nem szavazattal fogadta el a fideszes Kocsis Máté és Gulyás Gergely javaslatát, amely szerint vétség helyett bűntettnek minősül majd, ha valaki közveszély helyszínén lop. Az elmúlt időben az ország több pontján is tolvajok nehezítették a március közepi hóhelyzet utáni helyreállítás, illetve az ár- és belvízvédelem munkálatait.
Szegregáció vagy felzárkóztatás a cigány gyerekek elkülönítése? Van-e joga a parlamentnek elítélni egy EU-s biztost? Valószínűleg ez lesz a két leggyakrabban emlegetett kérdés ezen a héten a parlamentben. Emellett persze szigorítják a Btk-t, jóváhagyják a magyar katonák Maliba küldését, és lesz emléknapja Gárdonyi Gézának is.