A CBS anyavállalata meghajolt Trump abszurd követelése előtt
Az elnök azért perelte a televíziós hálózatot, mert szerinte egy októberi interjúban jobb színben tüntették fel Kamala Harrist.
Az elnök azért perelte a televíziós hálózatot, mert szerinte egy októberi interjúban jobb színben tüntették fel Kamala Harrist.
A Super Bowl félidei showjának reklámidejéért valóságos harc folyik minden évben, amit a nagy filmgyártók is igyekeznek kihasználni. Idén azonban nem minden stúdió költ csillagászati összeget, hogy az érkező filmjeikhez kedvet csináljanak.
Mindkét óriáscégnek jót tenne a partnerség, kérdés, Washington mit szólna hozzá.
A szerzői jogok megsértése miatt perlik a Paramount Picturest.
A vártnál jóval kevesebb pénzhez juthatnak a horrorfilm főszereplői.
Az amerikai ViacomCBS csütörtök hajnalban jelentette be, hogy Paramount+ néven új streaming szolgáltatást indít.
Mind az öt tag visszatér majd, hogy a hangjukat kölcsönözzék a szereplőknek.
Taron Egerton lesz a főszereplő a filmben, amelyben a zenész alkohol- és drogfüggőségét is felidézik. A producerek között ott van Elton John férje is.
Bepereli a Pain and Gain – Izomagyak című filmet gyártó Paramount céget egy Miamiban meggyilkolt magyar férfi testvére, mert felháborítónak tartja, hogy vígjátékként dolgozták fel testvére halálát.
Száz dolog, ami egy mozibirodalomhoz kell. Minden a pénzről szól, de csak a legfontosabbakra emlékszünk.
Tovább nyomul a filmipar és lobbi – a Megaupload megszüntetése nem az utolsó művelet volt a nagyszabású, kalózellenes...
A Harry Potter és a félvér herceg közel 80 millió dolláros (15,3 milliárd forintos) bevételt ért el a hét végén az észak-amerikai jegypénztárakban, a sorozat hatodik részére öt nap alatt világszerte csaknem 400 millió dollárt (77 milliárd forintot) adtak ki a nézők.