Itt vannak a világ legnagyobb cégei
Régiók szerint készült a lista.
A megfelelő szakemberek megtalálása a kulcspozíciókba, a foglalkoztatás terhei és a számítógépes fenyegetések jelentik az üzleti környezetben a fő kockázatot – vélik a PwC felmérésében szereplő cégvezetők, akik a globális folyamatokat biztatónak tartják.
Egyre magabiztosabbak a magyar cégvezetők, ha a saját vállalkozásuk jövőjéről kérdezik őket. Mivel most minden „rózsaszín”, kevesen foglalkoznak az évek óta problémás ügyekkel – mindenekelőtt a munkaerőhiánnyal –, pedig a lendület nem tart örökké. A PwC Magyarország szakértőit kérdeztük a friss vezérigazgatói felmérés tanulságairól.
A rugalmas munkavégzés és a kollégák személye a legfontosabb a pályakezdő fiatalok számára, amikor munkahelyet keresnek. Érdekes módon a fizetés csak harmadik a fontossági listán - derül ki a PwC Magyarország friss kutatásából.
Kis többségben vannak a magyar vezérigazgatók között, akik szerint javulni fog a gazdaságunk helyzete, a nemzetközi állapotokról pedig még rosszabb a véleményük.
Soha többé nem dolgozhatnak az Oscar-gálán a PwC alkalmazottai, akik hibáztak a díjazottak borítékjainak kiosztásakor – közölte az amerikai filmakadémia elnöke.
A visszavont budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát is készítő PriceWaterhouseCoopers (PwC) globális könyvvizsgáló és tanácsadó cég tehet az Oscar-gálák történetének egyik, ha nem a legnagyobb bakijáról.
Az olimpiai pályázat lefújása után az igazán nagy megbízásokról kénytelenek lemondani a hazai cégek, ám vannak, akik még így is milliárdokat tudtak kiszedni az államból.
Ezt erősíti meg a PwC globális listája, mely az üzletemberek szavazatai alapján készült. Európa négy várossal képviselteti magát. Amerika és Kína egyaránt kettővel.
A tavalyi 28,1 milliárd euróról több mint hússzorosára, 570 milliárd euróra emelkedhet 2025-re a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) öt legjelentősebb ágazatának, a közösségi finanszírozás, a közösségi alapú szállásmegosztás, a személyszállítás, az on-demand háztartási- és szakmai szolgáltatások forgalma Európában a PwC legfrissebb tanulmánya szerint.
Veszteségeket leszünk kénytelen elkönyvelni Rióban, ha bejön a PwC gazdasági és politikai tényezők alapján elvégzett számítása.
A cégek költségeit több mint évi 400 milliárd dollárral csökkentheti a digitális átállás - állítja a PwC friss tanulmánya. Meg azt, hogy a sikeres digitalizáció egyik elegfőbb lőfeltétele az adatbiztonság
Egyszerűen dúskálunk a nők helyzetét lefestő felmérésekben, kutatásokban: nők a munka világában, nők és az esélyegyenlőség, család és munka, karrier. A nőnap megmozgatta a pr-világot, de legalább nem próbálják leönteni rózsaszín szósszal a valóságot. A kutatások alapján eléggé tele lehet a nők hócipője a valósággal.
Míg világszerte a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól, illetve a geopolitikai bizonytalanságtól tart, addig Magyarországon a vezetők a szakemberhiányt vélik a legnagyobb fenyegetettségnek.
Növekvő geopolitikai bizonytalanság, borúlátó világgazdasági kilátások, csökkenő optimizmus – így látják a 2016-os évet a cégvezetők a világban, kivéve a magyarok, kivételesen ugyanis ők az optimisták.
Legalább 430 milliárd forintot felemésztenének azok a beruházások, amelyekre a kormány, úgy tűnik, nagyon elszánt. Háromsávossá bővítenék az M1-est 95 kilométeren át, a Balatonig is három sávon száguldhatnánk az M7-esen, új hidat álmodnak a Dunára, fejlesztenének vasutat és HÉV-et. És a végső cechnek ez csak a kisebbik része.
Egyre nagyobb befolyással és vagyonnal rendelkeznek a nők, a milliárdosok száma gyorsabb ütemben növekszik náluk, mint a férfiaknál.
A vezető gazdaságok (G20 országok) szén-dioxid-kibocsátásának csökkenésében fordulópont lehet 2014, amikor a globálisan 3,2 százalékos gazdasági növekedést az üvegházhatású gázok energiához kapcsolható kibocsátásának mindössze 0,5 százalékos emelésével sikerült elérni – állítja a PwC.
48, Nyugat- és Közép-Európában, Kelet-Európában, Közel-Keleten és Afrikában, valamint Indiában található várost hasonlított össze a PwC nemzetközi tanácsadó cég abból a szempontból, hogy milyen ár-érték arányú szolgáltatást kínálnak a szállodáik.
Komoly adósságai ellenére elképzelhető, hogy beszáll az állam a Fidesz közeli milliárdos üzletember, a miniszterelnök rokonságába tartozó Vitézy Tamás horvátországi cégcsoportjába, ha a most kezdődő átvilágítás kedvező eredménnyel zárul. Vitézy Tamás a hvg.hu-nak azt mondta, hogy jelentős turisztikai fejlesztésekre lenne lehetőség, és hogy nincs abban semmi, hogy a horvát adóhivatal vagyonbiztost rendelt ki a céghez.