Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#RMDSZ

MTI Világ

Koalícióra lép az RMDSZ a szociáldemokratákkal?

Kormányzásra hívta burkoltan a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) a szövetség zilahi kongresszusát köszöntő Liviu Dragnea, a román kormánykoalíció vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

MTI Itthon

Meghalt Borbély Imre

Életének 69. évében, súlyos betegség következtében vasárnap elhunyt Borbély Imre erdélyi vegyészmérnök, politikus, politikai elemző.

Szent-Iványi István Vélemény

Viribus Unitis, avagy a Fidesz és az összefogás

Jó lenne hinni abban, hogy a Fidesz vezetői felismerték: korábbi politikájuk kudarcot vallott, nekik sem hozott semmit, az érintett közösségek számára pedig kifejezetten káros volt. Elemzés.

MTI Világ

Hatpárti parlament jöhet Romániában

Az éjjel közzétett részeredmények is igazolják, hogy Romániában magabiztosan átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az RMDSZ színeiben indult magyar összefogás.

MTI Világ

Kelemen Hunor: már nem fogynak a magyar szavazatok

Az RMDSZ elnöke szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok romániai apadási tendenciája.

hvg.hu/MTI Világ

Tarolt a román baloldal, az RMDSZ ismét bejutott a parlamentbe

A Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba a vasárnap este közzétett első becslések szerint.

hvg.hu/MTI Világ

Ma eldől, mennyit ért az RMDSZ stratégiaváltása

Magyar idő szerint vasárnap reggel 6 órakor (helyi idő szerint 7 órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol képviselőket és szenátorokat választanak a kétkamarás bukaresti parlamentbe a következő négy évre.

MTI Világ

Ismert román politikust indíthat az RMDSZ a választáson

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt mérlegeli, hogy Sebastian Bodut, a román adóhatóság (ANAF) volt elnökét indítsa a decemberi parlamenti választásokon a tengerparti Konstanca megyében - írta a Krónika című erdélyi lap.

MTI Itthon

Romániában is megünneplik a magyar nyelv napját

Elfogadta a román képviselőház kedden az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A magyar-román viszony ismételt megromlása ellenére ment át a törvény a képviselőházon elsöprő többséggel.

1
4 5 6 7 8
20
Visszatér a gyökereihez a Facebook, sokkal több bejegyzést láthat az ismerőseitől

Visszatér a gyökereihez a Facebook, sokkal több bejegyzést láthat az ismerőseitől

Új szabályt hozott a YouTube

Új szabályt hozott a YouTube

A tankerület rászállt a népszerű iskolára, a szülők szerint ellehetetlenítenék az eddig megszokott oktatást

A tankerület rászállt a népszerű iskolára, a szülők szerint ellehetetlenítenék az eddig megszokott oktatást

Telex: A meggyilkolt Seres Zoltán maffiózó volt embere kötött bele a tiszásokba Budapesten

Telex: A meggyilkolt Seres Zoltán maffiózó volt embere kötött bele a tiszásokba Budapesten

Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos az Erzsébet hídra

Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos az Erzsébet hídra

Zelenszkij: Putyin hamarosan meghal, ez tény 

Zelenszkij: Putyin hamarosan meghal, ez tény 

Példátlan dologra készül Kína: éveken belül elindítaná az első fúziós-hasadó erőművet

Példátlan dologra készül Kína: éveken belül elindítaná az első fúziós-hasadó erőművet

Nemzetközi elfogatóparancsot kértek Milorad Dodik ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot kértek Milorad Dodik ellen

A tankerület rászállt a népszerű iskolára, a szülők szerint ellehetetlenítenék az eddig megszokott oktatást

A tankerület rászállt a népszerű iskolára, a szülők szerint ellehetetlenítenék az eddig megszokott oktatást

A címlapról ajánljuk