Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Riviéra

Lengyel Miklós Gazdaság

Az orosz oligarchák továbbra is imádják a francia Riviérát

“Már régóta nem láttam Roman Abramovicsot, de hogyha itt járt volna, akkor se mondanám meg egy újságírónak”- mondta mosolyogva egy vendéglős Antibes- ban, ahol a francia állam rátette a kezét Putyin kedvenc oligarchájának luxusvillájára röviddel azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát 2022 februárjában.

Vándor Éva Kult

„Ha megfesteném azt, amit látok, az emberek nem hinnének a szemüknek”

Talán senki sem tudta úgy megragadni a fény törékeny múlandóságát a nyári napsütésben fürdő tájban, mint Claude Monet. Az impresszionizmus atyjaként is tisztelt művész életművében fordulópontot jelentett az az utazás, amely megismertette a Riviéra színeivel és formáival. Az itt született festmények az akkori tájat örökítik ugyan meg, de az ecsetvonásainak köszönhetően mégis élő, mozgó természetet látunk magunk előtt. Több festményét most először állították ki azokhoz a helyszínekhez közel, ahol készültek: Monacóban.

MTI Kult

Ismét bulihangulat van a francia Riviérán

Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba: a díszbemutatók után hajnalig tartó bulizásoktól hangosak a tengerparti szórakozóhelyek, az alkalmi esernyőárusok pedig visszavedlettek a fesztiválozókat széles pareokendő- és napszemüveg-kínálattal üldöző bazárosokká.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Becsődölt az ismert bűnbarlang

Bekövetkezett az, ami a francia Riviérán és az ottani kaszinó-világban igen ritka: csődbe ment egy bűnbarlang.

1 2
Mégis mit várnak a magyar emberek a mesterséges intelligenciától?

Mégis mit várnak a magyar emberek a mesterséges intelligenciától?

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

Nem térnek napirendre a nyugati lapok afölött, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott a szökött lengyel expolitikusnak

Nem térnek napirendre a nyugati lapok afölött, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott a szökött lengyel expolitikusnak

Az AI megtanulta megkülönböztetni a skót whiskyt az amerikaitól

Az AI megtanulta megkülönböztetni a skót whiskyt az amerikaitól

Pert fontolgat a Madách gimnázium felmentett igazgatója a Belügyminisztérium ellen

Pert fontolgat a Madách gimnázium felmentett igazgatója a Belügyminisztérium ellen

Két évtizedig nem is próbálkoztak a színházak Az imposztorral a legendás 1983-as bemutató után

Két évtizedig nem is próbálkoztak a színházak Az imposztorral a legendás 1983-as bemutató után

Megcsinálták a mesterséges orrot, azonnal megmondja, hogy amerikai vagy skót whisky van-e előtte

Megcsinálták a mesterséges orrot, azonnal megmondja, hogy amerikai vagy skót whisky van-e előtte

Betilthatják a TP-Link eszközeit az Egyesült Államokban

Betilthatják a TP-Link eszközeit az Egyesült Államokban

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

A címlapról ajánljuk