Őszinte benzingőzös ünnep Le Mans szívében, a pilótaparádén fotóztunk
Ezúttal nem a versenypályán, nem nagy tempóval és nem a legújabb autók haladtak, hanem a város központjában lassan, de hangosan gördült át megannyi patinás gyönyörűség.
Ezúttal nem a versenypályán, nem nagy tempóval és nem a legújabb autók haladtak, hanem a város központjában lassan, de hangosan gördült át megannyi patinás gyönyörűség.
Viszont ő is csak úgy mehet fel bérelt autóval, ha mellette van az oktató.
Következik a 35. hazai futam, amelyen szokás szerint nehéz lesz előzni, de van rá bizonyíték, hogy a 14. helyről sem lehetetlen nyerni.
Az első szabadedzésen a 14 éve ezen a pályán debütált 35 éves lengyel terelgeti majd az egyik Alfa Romeót.
A lengyel autóversenyző rajongói mindenre képesek, ha a hősükről van szó.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Formula-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
Kellett hozzá Kubica nagyon előzékeny csapattársa, George Russell is, aki tudja, hogy kell megénekeltetni a közönséget.
Jövőre a Williams csapatában versenyez majd a lengyel pilóta, aki egy 2011-es ralibalesetben csaknem elvesztette a jobb karját.
A 2018-as szezonban meggyőző választ kell adnia a Forma–1-nek erre a kérdésre ahhoz, hogy megtartsa a rajongóit, és a jövőben is legendákat gyártson. Összegyűjtöttünk pár szubjektív érvet arra, hogy miért lesz érdemes idén F1-es futamokat nézni.
A Mercedes világbajnoka nagyon visszavárja mindenki kedvenc lengyel versenyzőjét.
A Bild úgy tudja,hogy nemcsak tesztelni fog, hanem versenyezni is.
A lengyel pilóta 2006 és 2011 között volt állandó szereplője a száguldó cirkusznak.
Nem elég a gyors autó, nem elég a komoly vezetői tudás, ehhez a szinthez már egy jó adag bátorság is kell.
A téli utat tisztelni kell, pláne, ha az a hegyekben kanyarog. Mutatjuk, miért.
Nagyon úgy tűnik, hogy Robert Kubica nem hajlandó lemondani a Forma–1-es visszatérés lehetőségéről: a lengyel pilóta újabb műtéteket fontolgat annak érdekében, hogy a 2011 elején elszenvedett ralibalesetben megsérült jobb kezét olyan állapotba hozzák, amely lehetővé teszi az F1-es szereplést is.
Bukott a rali-vb (WRC) évadnyitóján, a Monte-Carlo-ralin Robert Kubica, az esetet egy rajongói videó is megörökítette.
Nagyot bukott kedden, a Lengyel-rali tesztjén a korábbi Forma-1-es pilóta, Robert Kubica: a lengyel versenyző tehenek között landolt Citroen DS3 típusú autójával, de navigátorával együtt sértetlenül megúszták az esetet.
Tíz-tizenöt centiméterrel szélesebb vezetőfülkékre lenne szükség a Forma–1-es autókban ahhoz, hogy a 2011-ben elszenvedett súlyos ralibalesetéből felépült Robert Kubica visszatérjen a világbajnoki sorozatba.
Ralizni fog az idei évben Robert Kubica, a lengyelek korábbi Forma-1-es versenyzője, aki a két éve elszenvedett súlyos ralibalesete óta semmilyen sorozatban nem indult.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világkörüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne.
Az akkugyártó nagyvállalatot azzal gyanúsította meg az USA védelmi minisztériuma, hogy együttműködik a kínai hadsereggel.
Több millió forintos szállásdíjak és tízmillió forint fölötti magánrepülő-költségek szerepelnek Nagy Márton külföldi útjainak díjai között.
A rendőrök megtalálták a vasárnap esti baleset okozójának hotelszobáját.
A „Kijevi Anna” nevű dandár 2300 katonáját képezték ki Franciaországban, ötvenen szökhettek meg közülük.
Kést szorított a rabló egy fiatal nő torkához, a túszdráma három órán át tartott.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.