Valami nincs rendben a Szent Anna-tó vizével, megtiltották a fürdést
A tó vizének minősége jelentősen romlott, mire észlelték a problémát, radikális megoldásokra volt szükség a Transtelex cikke szerint.
A tó vizének minősége jelentősen romlott, mire észlelték a problémát, radikális megoldásokra volt szükség a Transtelex cikke szerint.
Szerzőnk a népszámlálást követő közösségi-társadalmi kommunikációból, a megnyilatkozásokból és kommentekből két fontos következtetést is levont.
A romániai település felújítás alatt álló épületének boltozatán és oldalfalain latin és magyar nyelvű, moralizáló feliratokat találtak.
Míg az ukrán vezetés arról beszél, hogy a Volodimir Zelenszkij államfő által aláírt kisebbségi törvény EU-konform, az orosz agresszió áldozatává vált országban élő kisebbségek úgy vélik, a státuszukat szabályozó új rendelkezés több korlátozást tartalmaz, mint az eddig érvényben lévő, 1992-ben elfogadott törvény. Az új törvények elfogadása már csak azért is fontos Kijev számára, mert a jogrend átalakítása volna az egyik fő feltétele az ország gyors EU-csatlakozásának.
A volt RMDSZ-elnök elmondta azt is, hogy soha nem csökkent még akkora ütemben a romániai magyarság létszáma, mint most.
Legalábbis ezt állítja egy woke-ellenes aktivista, aki szervezett egy Twitter space-t, amin tálibok és velük szimpatizálók vettek részt és aggódtak együtt a Romániában szexuális kizsákmányolás miatt letartóztatott influenszerért.
Súlyos baleset történt péntek délután egy görög turistabusszal a román fővárosban. Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor a busz nekiütközött egy magassági korlátnak.
A román legfelsőbb bíróság döntött a lobogóról, amit a román szimbólumok hiányára hivatkozva pereltek be.
Az Európai Tanács ülésén a tagállami vezetők megegyeztek az Oroszország elleni kilencedik szankciós csomag részleteiről.
Az ír légitársaság a megszűnő támogatás miatt döntött a távozás mellett.
A Capital üzleti magazin 2002 óta rangsorolja az ország leggazdagabb 300 emberét, a listára már 18–20 millió eurós vagyonnal fel lehetett kerülni.
A magyar miniszterelnök jövő szombaton utazik a román fővárosba.
Magyarország és Románia esetében viszont nem tudták kimutatni a globális trendet.
Románok százai fejezik ki a nemtetszésüket, az ország legnagyobb agrárvállalkozója pedig bojkottálná a osztrák bankokat.
A román hatóságok szerint Tate a társaival együtt hat nőt zsákmányolt ki.
Úgy számolnak, legalább 318 milliárd forintnak megfelelő többletforráshoz jut így a költségvetés.
A román fél egy új határátkelőt is létesítene az útszakaszon, amíg addig üzemelne, amíg Románia a schengeni térség teljes jogú tagjává válik.
Ylva Johansson szerint a schengeni térségnek is szüksége van a két országra.