Ausztriában bevezetik a harmadik nemet
Az osztrák alkotmányt nem kel megváltoztatni, mert annak értelmezése megengedi, hogy alternatív nemi identitások is bejegyezhetőek legyenek. A részletekről a parlament dönt majd.
Az osztrák alkotmányt nem kel megváltoztatni, mert annak értelmezése megengedi, hogy alternatív nemi identitások is bejegyezhetőek legyenek. A részletekről a parlament dönt majd.
A szociális partnerség rendszerében repedések keletkeztek, az Osztrák Szociáldemokrata Párt eladósodott, ideológiailag tanácstalan. Az ellenzékbe került SPÖ vezére még nem döntött, megy vagy marad.
Miközben sok tekintetben beomlott vasárnap az osztrák második köztársaság, a Zöldek kivételével minden párt azért elégedett lehet. Ez pedig mégiscsak a választópolgárok kilencvenhét százalékát jelenti. Mi jön nyugati szomszédunknál a választások után?
Kancellárváltás lesz minden jel szerint Ausztriában. Az eddigi legerősebb párt, a baloldali SPÖ történelmi mélypontja körül táncol az előrejelzések alapján. Sebastian Kurz és az ÖVP örülhet, és minden bizonnyal a populista FPÖ-vel alakít majd kormányt. Ausztria tovább tolódott jobbra.
Ausztria az eurózóna egyik leggazdagabb állama, a németeknél is nagyobb jóléttel. A gazdaság újra növekszik, a munkanélküliség pedig folyamatosan csökken. Bécs évek óta a világ legélhetőbb városának számít. Ilyen körülmények között az ember nyugodt választási kampányra, a kormányerők győzelmére és a jelenlegi kancellár újrázására számíthatna. A valóság azonban éppen ennek az ellenkezője.
Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az osztrák kancellárt bíráló kijelentéseit csütörtökön az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakcióvezetője.
Az osztrák kancellárt adó SPÖ frakcióvezetője szerint a Népszabadság megjelenésének felfüggesztésével súlyos kár érte a független újságírást. Andreas Schieder pénteken fogadta Bécsben a lap munkatársait az után, hogy Gergely Márton főszerkesztő-helyettes sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt egy hét történéseiről osztrák újságíróknak.
Reinhold Mitterlehner alkancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke kapja meg ideiglenesen a kormányfői tisztséget Ausztriában, miután Werner Faymann kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke hétfőn bejelentette lemondását.
Werner Faymann egyúttal a Szociáldemokrata Párt éléről is távozik.
Vasárnap reggel hét órakor megkezdődtek a tartományi és a kerületi választások Bécsben, az előrejelzések szerint magas részvételi arány várható.
Két tartományban is a szélsőjobb erősödött meg. Ráadásul az egyik Burgenland, ahol a magyaroktól is féltik a munkahelyeket.
Korai volt temetni a liberálisokat a német választás után, Ausztriában a semmiből kerültek be a parlamentbe, miközben előretörtek a szélsőségesek is. Viszont ez sem veszélyezteti a „nagykoalíció” fennmaradását. Pusztán a nagyon nagyból az évtizedek során picike koalíció lett. A magyar kormány számára a kisebbik konzervatívok jelenthetnek problémát: a Néppárt nem fogja sokáig tűrni a budapesti kormány bankpolitikáját.
Az ausztriai parlamenti választás előzetes végeredménye szerint a jelenlegi koalíciós kormánypártok a szavazatok 50,9 százalékát szerezték meg, és folytathatják az ország irányítását.
Két-két százaléknyi szavazót vesztettek a vasárnapi parlamenti választáson az osztrák nagykoalíció pártjai az előző voksoláshoz képest, de a voksok hatvan százalékának kiértékelése alapján együttesen ismét többséget fognak szerezni.
Ausztriában még mindig nem egyezett meg a két kormánypárt a költségvetési takarékossági csomagról, de keddi sajtóhírek szerint egyre pontosabban körvonalazódnak az álláspontok. Az osztrák kormányfő pártja, a szociáldemokraták (SPÖ) változatlanul új adókat szorgalmaznak, köztük az örökösödési adó újbóli bevezetését. Koalíciós partnerük, az Osztrák Néppárt (ÖVP) az állami kiadások csökkentésére összpontosít.
Az Európai Bizottság gyors és félreérthetetlen fellépésére van szükség a médiatörvény miatt Magyarország ellen. Minderről az osztrák szociáldemokrata európai parlamenti képviselők delegációvezetője beszélt.
A pártkasszákat is górcső alá vonhatják Ausztriában hétfői sajtóhírek szerint a Hypo Group Alpe Adria (HGAA) körüli, hetek óta tartó botrány miatt.
A kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) frakcióvezetője és az Európai Parlament osztrák zöld párti képviselője sem üdvözölte a Fidesz nagyarányú győzelmét a választáson.
Haider utolsó győzelme, avagy pártja, a BZÖ képes a vezér halálát önállóan túlélni? Ezek a kérdések foglalkoztatják a politikai elemzőket a vasárnapi karintiai helyhatósági választások után.