Techet Péter
Techet Péter

Korai volt temetni a liberálisokat a német választás után, Ausztriában a semmiből kerültek be a parlamentbe, miközben előretörtek a szélsőségesek is. Viszont ez sem veszélyezteti a „nagykoalíció” fennmaradását. Pusztán a nagyon nagyból az évtizedek során picike koalíció lett. A magyar kormány számára a kisebbik konzervatívok jelenthetnek problémát: a Néppárt nem fogja sokáig tűrni a budapesti kormány bankpolitikáját.

„Jól érzem magam unalmasként is. Talán, mert személyiségem sok tekintetben hasonlít az osztrák karakterre” – nyilatkozta e sorok szerzőjének Heinz Fischer, osztrák államfő. Éppen ezért különösebb változást, földindulást ő sem várt a vasárnapi osztrák parlamenti választásoktól. A nagykoalíció mindenképp folytatódik tovább, és bár megszaporodtak a protestpártok, Ausztria választói jól tudják: a kis alpesi ország életszínvonala Németországéét is megelőzi, s a válságban a skandináv államok mellett már csak itt sikerült megőrizni az európai jóléti állam legtöbb elemét.

A szociális államiság persze Ausztriában is sokak szerint versenyhátrányhoz vezethet a globális piacon. A cégek, így az osztrák cégek is, abban lennének inkább érdekeltek, amit Németországban mind Gerhard Schröder, mind Angela Merkel kormányai következetesen végigvertek: azaz a munkaköltségek (értsd: a munkabérek) tudatos csökkentésében. Az Ausztriában gyakorlatilag mindennél fontosabb gazdasági kamara elnöke, Christoph Leitl augusztusban egyenesen azt mondta, hogy Ausztria mint befektetési hely immár érdektelenné vált, „legatyásodott”, mert a legtöbb cég szívesebben invesztál olyan helyeken, ahol a szociális költségek alacsonyabbak. A linzi Voestalpina, Ausztria egyik legfontosabb acélipari vállalata pedig már az Egyesült Államokban néz körül újabb befektetési lehetőségeket, telephelyeket keresve.

A szeptember végi parlamenti választásokra be is jelentkeztek azok a pártok, amelyek megpróbálnak riadalmat kelteni, s éppen az államfői szavakkal ellentétben, túl unalmasnak, túl stabilnak, túl állónak ítélik az osztrák politikát. Reformokat, privatizációkat, a szociális államiság fellazítását, az állami újraelosztási rendszer újragondolását, az adók csökkentését, az Ausztriát uraló korporatív rendszer leváltását szorgalmazzák az újonnan megjelent vagy újrafazonírozott neoliberális erők.

Közülük az Új Ausztria (NEOS) nevű, rózsaszínével is feltűnő új párt a legradikálisabb. A polgári liberális párt a vasárnapi választások igazi nyertese – és legnagyobb meglepetése. A közvélemény-kutatásokban rendre parlamenten kívülre jósolt NEOS végül simán ugrotta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges négyszázalékos küszöböt. A német választások után – ugyan a német helyzet és az FDP teljes félreértése okán – a magyar jobboldali sajtó egyes szegmenseiben a liberalizmus végét ünnepelték – mintha az SZDSZ és az FDP ideológiája között bármiféle hasonlóság lenne (holott nem volt) –, az osztrák választások csattanós választ adtak arra a kérdésre, hogy van-e igény liberalizmusra? Van. Ausztriában – és ez persze az ország történelmét ismerve felettébb meglepő: igenis van.

A konzervatív Néppárt (ÖVP) és a balosabb Liberális Fórum (LiF) főleg vállalkozói köreiből kinőtt NEOS harcot hirdetne az osztrák nyugalom ellen. Egyben újra önálló erővé tenné az osztrákoknál mindig is szétszóratásban élő liberálisokat. Ausztriában 1918 óta komoly liberális erő nem tudott megjelenni a politikában, mert a gazdaságilag liberálisok megelégedtek a konzervatívok vagy a szélsőjobboldaliak kínálatával, a balliberálisok pedig a szocdemekhez vagy a zöldekhez álltak. A NEOS célja, hogy ezeket a szavazókat összegyűjtse. Ugyan a pártnak számos „balliberális” követelése is van (a melegházasság bevezetésétől a drogliberalizációig), valójában inkább gazdasági témákkal próbál meg szavazókat szerezni. Az államtól független, a két nagy párt túlhatalmát sokalló, a szakszervezeteket nem szívelő, a gazdaság liberalizálását, privatizációját támogató kis- és középvállalkozások, valamint a modern életszemléletet a teljesítményközpontúsággal vegyítő fiatal értelmiségiek körében népszerű a párt. Nem véletlen, hogy Bécs trendi kerületeiben a párt majdnem húsz százalékot ért el, de a leggazdagabb tartományban, a nyugati Vorarlbergben is jóval tíz százalék felett teljesítettek. Akiknek kevéssé liberális az ÖVP, de túl balosak a Zöldek, új politikai hazát találtak a NEOS-nál.

Noha teljesen új pártról van szó, az igen sok szóróanyaguk arra enged következtetni, hogy támogatóik – mint például a Strabag egykori tulajdonosa, a magyar politikai életben is több pártot finanszírozó Hans-Peter Haselsteiner – jómódú, tehetős emberek.

Szintén nem volt hiány pénzből az idős kanadai-osztrák milliomos, Frank Stronach szerényen csak önmagáról elnevezett pártjánál, a Stronach Csapatnál. A párt programja leginkább maga a pártalapító életútja és amerikaiasan egyszerű életbölcsességei. (A róla készült kabarék és a valódi megnyilvánulásai között sokszor tényleg nehéz különbséget tenni.) A nyolcvanéves politikus nem szenved önbizalomhiányban, augusztusban például meztelen felsőtesttel pózolt.

Stronach rendszeresen elmondja, hogy egy állam irányításához nem politikusokra, hanem menedzserekre (bécsiesen: „meneccsekre”) van szükség, és egy állam irányítása nem sokban különbözik egy cég vezetésétől, márpedig Stronachnak abban valóban van tapasztalata. Cége, a Magna Észak-Amerika legnagyobb autóalkatrész-beszállítója, de más érdekeltségei is vannak.

Stronach saját gazdagságával szívesen kérkedik: a Wiener Zeitungnak adott interjújában egyenesen kijelentette, hogy „aki sokat keres, az okosabb is”. Majd arra a kérdésre, hogy akkor eszerint ő jóval okosabb-e, mint az interjút készítő szegény újságírócskák, egyértelmű igennel válaszolt. Az ilyen kivagyiskodás ugyan ismerős lehet a magyar választó számára is – de azért a tények kedvéért tegyük hozzá, hogy Frank Stronach tényleg önerejéből, önszorgalomból lett multimilliárdos, s nem trafikpályázatokon vagy állami megrendeléseken. Ő ugyanis eleve kétkedve figyel mindent, ami állami.

Stronach mindazonáltal nem csak liberálisok, de szélsőjobboldaliak számára is rokonszenves: Elsődleges követelése ugyanis az euróövezetből való azonnali kilépés és egy szigorúbb, a kanadai modellt követő bevándorlási politika bevezetése. A párt programja mégis ködbe veszett, mert politikusai alig ismertek, legtöbbször egymással veszekedtek, s a párt kampányplakátjain se bonyolították túl a jelszavakat, az ígéreteket. Egyetlen szó volt olvasható csak mindenütt: „Frank”. Frank Stronach ugyanis önmagát, saját életútját és gazdagságát tekinti garanciának és egyedüli programnak.

Stronach végül jóval a várakozások alatt teljesített, hat százalékot szerzett csak, holott pár hónapja még a duplája sem volt kizárt. Az idős üzletember médiaszereplései azonban finoman szólva se voltak meggyőzőek: egy néhol saját gondolataiba zavarodó, a mondat végét már a mondat elején elfelejtő, értelmetlenségeket hadováló, beképzelt ember benyomását keltette. Nem kérdéses persze, hogy politikai jelenléte igen jó szolgálatokat tett az amúgy is híres bécsi kabarénak.

A NEOS és Stronach Csapata között igen sok különbség van, de mindketten kritikusan figyelték, bírálták az osztrák modellt, a túlzott állami beavatkozásokat.

Hasonló jelszavakkal, de jóval gyérebb életúttal vágott neki a választásoknak a szakács végzettségű Josef Bucher, aki Jörg Haider egykori pártjából, az Ausztria Jövője Szövetségből (BZÖ) mára egy kispolgári, államkritikus, liberális pártot hozott létre, gyakorlatilag kivágva Haider összes korábbi szövetségesét, sőt még egykori vélt férfiszeretőjét is. A BZÖ azonban nem mondott mást, mint amit Stronach még hangosabban, még magabiztosabban, még több pénzzel úgyis régóta ismételget, így a haidertalanított párt esélyei felettébb rosszak voltak: a párt ki is esett a bécsi parlamentből.

A haideri örökséggel, amely mára már leginkább csak a bűnügyi rovatok híreiben jelenik meg, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is szakított. A fogtechnikus végzettségű, és a választási kampányokban nem egyszer dalra fakadó pártelnök, Heinz-Christian Strache (avagy: HC Strache) megpróbálja elfeledtetni a haideri időket. Haider alatt a párt ugyan majdnem harminc százalékot ért el, s vagy húsz éven át vezető erő lehetett Karintiában, ám a hirtelen jött siker számos szerencselovagot sodort közéjük, akik ma már vagy a bírósági ítéletükre várnak vagy éppen szökésben vannak. A 2000 és 2006 közötti fekete-kék, azaz csak jobboldali pártok alkotta koalíció az osztrák politikatörténet egyik legkorruptabb kormánya volt, így az FPÖ érthető okokból határolódik el akkori önmagától.

Strache azonban programjában is megújította a haideri pártot, amely már nem államkritikus, neoliberális elvekkel, hanem a szociális jóléti államiság védelmezőjeként, szociális jelszavakkal próbál meg szavazókat szerezni. A párt hivatalosan szakított a nemzeti szocializmussal, de önmeghatározása („szociális hazapárt”) könnyen fordítható nemzetiként és szocialistaként. Strache idei kampányában, úgymond, nem a külföldiek ellen, hanem a belföldiek mellett kampányolt. Plakátjain egy bibliai idézetet fordított ki: a felebaráti szeretetet értelmezte újra, s szűkítette csak az osztrákokra. „Szeresd felebarátaidat: számomra az osztrákok azok, itt az idő a valódi felebaráti szeretetre” – hirdetették az FPÖ plakátjai, amelyek ellen az evangélikus, majd némi spéttel a katolikus egyház is határozottan tiltakozott. Ez persze a pártot kevéssé izgatja, mert számára eleve nem a kereszténység, hanem a németség az osztrák társadalom értékalapja.

Strachét szokás az osztrák politikában leírni. Számos elemző megállapította, hogy az intellektuálisan Haidertől amúgy is fényévekre visszamaradott bécsi prolifiú már túl van a sikerein, s az FPÖ leszálló ágban van. A jóslatok nem jöttek be: az FPÖ idénre olyannyira megerősödött, hogy nem csak könnyen ugrotta át a húsz százalékot, de alig három százalékkal maradt le a második helyről. A szélsőjobboldali párt Stájerországban ráadásul az első helyre futott be, de Bécs munkásnegyedeiben is harminc százalék körüli eredményt ért el.

Mindez nem vet túl jó fényt a sógorokra. Ausztriában gyakorlatilag három párt, az FPÖ, a BZÖ és részben Stronach Csapata vágott neki a választásoknak idegenellenes jelszavakkal. Összesen harminc százalék körül szereztek, azaz a legnagyobb szavazóbázisa ma Ausztriában az idegenellenességnek és az EU-szkepticizmusnak van. A bécsi balliberális értelmiség és a kispolgári Ausztria közötti szakadék csak tovább mélyült.

A két legerősebb párt, a konzervatívok és a szocdemek pedig már rég nem két nagy párt – hanem egy nagy pártot jelentenek. Ök együtt a rendszer. Idén a két párt együtt éppen hogy ötven százalékot szerzett. Erős eufemizmus lenne nagykoalícióról beszélni, amikor a két pártnak csak pár mandátumnyi többsége lett a bécsi parlamentben.

Elvileg egy jobboldali kormánynak is lehetne többsége, de ahogy a németeknél az SPD nem akar szövetkezni a kommunistákkal, úgy Bécsben a konzervatívok utasítják el a szélsőjobbot. Így marad az összezsugorodott „nagykoalíció” a szocdemek és a konzervatívok között.

Mit jelent ez Budapest számára?

Az SPÖ ideológiai okokból eddig sem volt a Fidesz lelkes híve, a párt politikusa, a magyar származású Hannes Swoboda az európai szocialisták egyik legbefolyásosabb embere, aki jó kapcsolatokat ápol az MSZP-vel.

De Bécs és Budapest között elmúlt már a Fidesz és a Néppárt közötti szolidaritás ideje is. A Fidesz egykoron azzal, hogy kiállt Wolfgang Schüssel konzervatív-szélsőjobboldali kormánya mellett a 2000-es EU-szankciók idején (a Fideszen kívül csak a CSU tett még ilyet), megnyerte magának sok osztrák konzervatív és szabadságpárti szívét. Az osztrák szélsőjobboldal mai napig is Orbánt tekinti egyik példaképének (és nem a Jobbikot), de az Osztrák Néppárt már igencsak elfelejtette a kétezres évek fideszes baráti gesztusát.

A Néppárt elnöke Michael Spindelegger, akinek pártja gyakorlatilag az osztrák bankszektor érdekvédelmi szervezete, többször is keményen bírálta a magyar kormány lépéseit. Az ideológiai azonosságokat felülírják ugyanis a gazdasági érdekek, márpedig Ausztria bankjai számára a délkelet-európai térség elsődleges terület, így Bécs nem fogja sokáig tétlenül nézni a magyar kormány bankokat érintő lépéseit.

A magyar jobboldalnak azonban nem kell tartania nagyon osztrák testvérpártjától, mert a kancellár a színtelen, szagtalan Werner Faymann maradt. A szocdem politikus pedig nem saját gondolatairól, önállóságáról, ötletességéről, bátorságáról híres. Állítólag Angela Merkel szokta róla mondani, hogy egy-egy európai konferencián „a Werner vélemény nélkül jön, és az enyémmel távozik”. Faymann semmiképp sem a változtatások embere.

De az osztrák választók sem akartak komolyabb felfordulást. Az osztrák rendszer eddig is úgy működött, hogy a gazdasági kamarák és a szakszervezetek a választások után összeültek, és a főbb irányokat eldöntötték. A kancellár feladata ebben a korporatív rendszerben nem az önálló tervezés, hanem a „háttérhatalmak” akaratának végrehajtása. A simulékony Faymann pedig erre kiválóan alkalmas is.

Az idei választások még megerősítették ezt a félévszázados rendszert. A protestpártok megjelenése viszont a bizonytalanság növekedését mutatja. Elvégre minden harmadik osztrák elégedetlenül szavazott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

Újabb fontos statisztika közlését hagyta abba az állam

Újabb fontos statisztika közlését hagyta abba az állam

Borkai Zsolt veszített az Alkotmánybíróságon

Borkai Zsolt veszített az Alkotmánybíróságon

A reptéren derült ki, hogy a brit pár a macskát is bepakolta

A reptéren derült ki, hogy a brit pár a macskát is bepakolta

Lamperth Mónika lehet a budapesti főjegyző

Lamperth Mónika lehet a budapesti főjegyző

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot