Hibridben gondolkodik? Mutatjuk, hogy mit érdemes megfontolni
Az új Suzuki Vitarát teszteltük.
Az új Suzuki Vitarát teszteltük.
A bajor gyártó most először tett említést hivatalosan a kompakt újdonságról.
A S-Cross és a Vitara ára is közel félmillió forinttal emelkedik.
Amennyire álomkategóriás volt a szocializmus korában itthon egy kupé Skoda, a chiphiány és egyéb nehézségek miatt most egyelőre ugyancsak erősen kérdéses, hogy mikor vehetők át a cseh márka vadonatúj kupéjának első hazai példányai. Amelyek konkrétan elektromosak és nem meglepő módon SUV-ok.
A hegyomlásnyi méretű iX a jelek szerint hatékonyabban működik, mint a szuper-áramvonalas EQS.
Íme az első fotók az Audi Q6-ról, mely nagyobb még a Q7-nél is.
A hidrogénnel tankolható különleges X5-ös BMW-nek zord téli körülmények mellett is bizonyítania kell.
Egy környezetvédő aktivistákból álló csoport vállalta magára felelősséget.
A japán gyártó újdonságából nem lesz tisztán elektromos verzió, 6 hengeres viszont többféle is.
A 340 lóerős újdonság hatótávja megközelíti az 500 kilométert.
Itt a megoldás azok számára, akik az X7 M50i-t esetleg túl gyengének találják.
A japán gyártó bemutatta népszerű szabadidő-autójának új hajtásláncú változatát.
Lássuk, hogyan feszülnek egymásnak a brit és az olasz gyártó erőhiányban abszolút nem szenvedő sportterepjárói!
Immár Magyarországon is rendelhető a bZ4X típusjelzésű elektromos szabadidő-autó.
A koreai gyártó friss részleteket közölt a népszerű crossover PHEV és tisztán elektromos változatairól.
Megérkezett a japán crossover hibrid hajtásláncú új kivitele.
A BMW X5 méretű elektromos SUV elsőként Norvégiában lesz kapható.
A Purosangue egyik példányát a jelek szerint a gyártósoron kapták lencsevégre.
Már nem kell sokat várnunk a Mazda CX-60 hivatalos leleplezésére.