#SZÉP-kártya


Cafeteriazűrök: Erzsébet jön és mindent visz
 

Cafeteriazűrök: Erzsébet jön és mindent visz

Januártól az állam a kezébe veszi az étkezési jegyek kibocsátását. Jelenleg sem a mostani kibocsátók, sem a munkáltatók, sem az elfogadóhelyek nem tudják, hogyan is fog működni a rendszer. Egy biztosnak látszik: a cafeteriapiacot átformálja majd.

D. Kovács Ildikó D. Kovács Ildikó

Mérhetetlenül kevés SZÉP-kártyással találkoztak a szállodások
 

Mérhetetlenül kevés SZÉP-kártyással találkoztak a szállodások

Bár január-szeptember között a magyarországi szállodákban realizált 91,49 milliárd forint bruttó szoba árbevétel 6 százalékkal magasabb a 2010 hasonló időszakának 86,28 milliárd forint szoba árbevételénél, de ez 1,1 százalékkal elmarad a 2007. évi 92,47 milliárd forinttól - állapította meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

MTI MTI

Az állam a Postát hozná helyzetbe a cafetériapiacon
 

Az állam a Postát hozná helyzetbe a cafetériapiacon

Milliárdos bevételtől eshetnek el a hazai cafetériapiacot uraló szolgáltatók, ha – mint azt a 2012-es adótörvény-tervezet tartalmazza – jövő októbertől a kormány határozhatja meg, mely társaságok bocsáthatnak ki béren kívüli, adómentes fizetségként adható utalványokat – írja a Magyar Nemzet, amely szerint a kormány a Posta Palettát hozhatja helyzetbe.

MTI MTI


Átalakuló cafeteria-rendszer: kevés a részlet
 

Átalakuló cafeteria-rendszer: kevés a részlet

Egyelőre semmi sem biztos a változó cafeteria-rendszerrel és a SZÉP-kártyával kapcsolatban, a tervezett új adótörvények és rendeletmódosítások miatt nehéz felkészülni a változásokra – derült ki egy tegnapi budapesti szakmai konferencián. AZ OTP és az MKB már elkezdte a háttér-infrastruktúra kialakítását, de csatlakozhat hozzájuk a K&H is.

hvg.hu hvg.hu




Amit a SZÉP-kártyáról tudni kell
 

Amit a SZÉP-kártyáról tudni kell

A személyi jövedelemadóról szóló törvény évi 300 ezer forint munkáltatói támogatás juttatását korszerű technika felhasználásával teszi lehetővé - a bérnél jóval kedvezőbb adózás mellett. Összehasonlítottuk a számokat.

hvg.hu hvg.hu


Hasznos információk az üdülési csekkek jövőjéről
 

Hasznos információk az üdülési csekkek jövőjéről

Az október elsejéig átadott üdülési csekkek juttatását és felhasználását semmilyen formában nem érintené az Országgyűlés költségvetési bizottságának módosító javaslata, azokat október elsejéig a most is érvényes, kedvezményes adózási feltételekkel juttathatnák a munkaadók a munkavállalóknak.

MTI MTI

Módosult a SZÉP-kártya felhasználásának szabálya
 

Módosult a SZÉP-kártya felhasználásának szabálya

A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

MTI MTI


SZÉP-kártya: kik nyerhetnek vele?
 

SZÉP-kártya: kik nyerhetnek vele?

Egyre több részlet lát napvilágot az üdülési csekket leváltó Széchenyi Pihenő Kártya használatának feltételeiről, bár az még mindig homályos, pontosan miért is választanák dolgozóik számára ezt a juttatási formát a vállalkozások. Annyi biztos, hogy a szállodások mellett akár a kibocsátók is nyerhetnek a SZÉP-kártyával.

hvg.hu hvg.hu

Cafeteria reboot: zsebek és fél százalék GDP
 

Cafeteria reboot: zsebek és fél százalék GDP

Csak január 20-án mutatják be a nagyközönségnek, de a SZÉP-kártyával kiegészülve voltaképpen már érvényben van az Erzsébet-utalvány. Az eddigi cafeteria-rendszert a két új szereplő belső tartalmának ismertetésével útjára engedte ma a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

hvg.hu hvg.hu


A K&H is beszáll a SZÉP-piacba
 

A K&H is beszáll a SZÉP-piacba

Októbertől a K&H megkezdi a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyával kapcsolatban az ügyfél tájékoztatást. A kártya szerződések megkötésére november 15. után nyílik lehetőség - írja a Privátbankár.hu.

hvg.hu hvg.hu

Az OTP átadta az első SZÉP-kártyát
 

Az OTP átadta az első SZÉP-kártyát

Az OTP Bank szerdán jelképesen átadta az első Széchenyi Pihenőkártyát, azaz SZÉP-kártyát, a Mol munkaügyi vezetőjének. Az új kártya a tervek szerint jövő év végéig folyamatosan váltaná fel az üdülési csekket, a kormány pedig várhatóan ősszel foglalkozik a cafeteria rendszer többi új eleméről szóló javaslattal, az átalakított rendszert jövő januárban vezetnék be.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

A jövőre induló új cafeteriarendszer első eleme a SZÉP-kártya
 

A jövőre induló új cafeteriarendszer első eleme a SZÉP-kártya

A jövő év elejére állhat fel az új cafeteriarendszer, amelynek első eleme a júliusban induló, a szálláshely-szolgáltatáshoz kapcsolódó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP). A kormány már dolgozik olyan új elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatáshoz kötnek - mondta Szatmáry Kristóf turizmusért felelős államtitkár szerdán Budapesten.

MTI MTI