Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az OTP Bank szerdán jelképesen átadta az első Széchenyi Pihenőkártyát, azaz SZÉP-kártyát, a Mol munkaügyi vezetőjének. Az új kártya a tervek szerint jövő év végéig folyamatosan váltaná fel az üdülési csekket, a kormány pedig várhatóan ősszel foglalkozik a cafeteria rendszer többi új eleméről szóló javaslattal, az átalakított rendszert jövő januárban vezetnék be.
Szerdán adták át jelképesen az első OTP Széchenyi Pihenőkártyát az egyik első regisztrált munkáltatói partnernek: a plasztiklap nagyméretű másolatát Kovács Antal, a kibocsátó OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át Szőcs Lászlónak, a Mol munkaügyekért felelős ügyvezető igazgatójának. A Mol választható juttatásként biztosítja a Széchenyi Pihenőkártyát a körülbelül nyolcezer magyarországi munkavállalójának. A kártyát egyébként már használhatják is a tulajdonosaik.
A kormány március végén fogadta el a Széchenyi Pihenőkártya kibocsátását és felhasználását szabályozó rendeletet. Az üdülési csekket felváltó kártya a cafeteria rendszer egyik eleme, a munkaadók dolgozónként évente legfeljebb 300 ezer forintnyi támogatást utalhatnak arra. Az összeg a következő év december 31-ig használhatják fel a munkavállalók. Az eddigi üdülési csekk a tervek szerint 2012. december 31-ig működne a Széchenyi Pihenőkártyával párhuzamosan, majd kivezetik a piacról.
Az új kártyával megszüntetik az üdülési csekknél megszokott papír alapú rendszert, fizetni a szolgáltatóknál elhelyezett kártyaleolvasón vagy az interneten lehet majd. A kártyatulajdonosok közeli hozzátartozóiknak társkártyát is igényelhetnek, az elsőt ingyenesen, minden továbbit pedig legfeljebb 1500 forintos díjért. A SZÉP-kártyával más mellett szállodákban, éttermekben, fürdőkben, múzeumokban, színházakban és belföldi utakat szervező utazási irodáknál, de még a lovaglóistállóknál is lehet majd fizetni.
Az átadáson Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkár azt mondta: a SZÉP-kártya az új cafetéria rendszer első eleme. A Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozik a teljes rendszer átalakításán, és várhatóan ősszel kerül a többi elem megváltoztatásáról szóló javaslat a kormány elé. Azt szeretnék, ha a többi elemet is a SZÉP-kártyáéhoz hasonló, a jelenleginél olcsóbb módszerre cserélnék. A Világgazdaság beszámolója szerint a kormány tervei szerint jövő januárban vezetnék be az új rendszert.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.