Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közleményben adott hangot aggodalmának azzal kapcsolatosan, hogy a Széchenyi-pihenőkártya (SZÉP) beindítása óta eltelt hónapokban szerény eredményeket produkált csak a kártyaértékesítés – írj a Turizmus Panoráma Bulletin.
A szövetség meglepődve és aggodalommal fogadta az augusztus 30-i OTP-sajtótájékoztatón elhangzott híreket, melyek szerint a SZÉP-kártya értékesítésének beindítása óta eltelt két hónap alatt több, mint 620 elfogadóhellyel, 100 munkáltatóval kötöttek szerződést, és utóbbiak közel 700 kártyát adtak ki. Véleményünk szerint ezek az eredmények rendkívül szerények – idézi a szállodások szövetségét a Turizmus Panoráma Bulletin.
A hazai idegenforgalom szolgáltatói, s így különösen a kereskedelmi szálláshelyek – közöttük a szállodák – üzemeltetői számára ezek a hírek azért nyugtalanítóak, mert az elmúlt években a hazai vendégek forgalma rendkívül dinamikusan nőtt, ami alapvetően az üdülési csekk fokozatosan erősödő népszerűségének, elterjedésének volt köszönhető.
A szövetség közleményében hozzáteszi, hogy az érdekeltek körében köztudott: a kormányzati intézkedések szerint az üdülési csekk forgalmazásának kedvezményes adózása szeptember 30-ával megszűnik, aminek várhatóan az lesz a következménye, hogy a munkáltatók kivezetik azt a munkavállalóik számára nyújtott cafeteria eszközök sorából. A SZÉP-kártya bevezetése már elkezdődött, de az előzetes várakozásoknál lassabban, s a bevezetést elősegítő szükséges marketingtámogatás nélkül – közölte a szövetség.
A kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetői attól tartanak, hogy az üdülési csekk túl korai kivezetése, s az azt felváltó SZÉP-kártya fenti adatok szerinti lassú elterjedése negatívan hat – a 2008-2010 közötti pénzügyi és gazdasági válság miatt – egyébként is súlyos forgalmi visszaesés következményeivel szembesülő hazai turizmusra – írja a közlemény.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?