A vásári szezonokban nagyobb figyelem hárul olyan új művészeti és műkereskedelmi központokra, mint az utóbbi évtizedben előkelő helyre kerültSanghaj; a kínai metropolisz jelentős kortárs művészeti fesztivállal, globális szinten is egyre fontosabb múzeumi kiállításokkal, új galériákkal büszkélkedhet. Helyszíni beszámoló.
A Sanghaj Múzeum új tárlata lehetőséget biztosít a cicák számára, hogy saját szemükkel győződhessenek meg róla, vajon ma is kapnak-e annyi imádatot, amennyiben az ókori Egyiptomban részesültek.
Épül az ökoszisztéma az elektromosautó-gyártáshoz, minden harmadik befektetői forint keletről jön, ha ez így megy tovább, akkor az uniós fejlettség 90 százalékát elérhetjük az évtized végére a minisztérium szerint.
Mi köze van a vaskézzel uralkodó kínai elitnek a kommunizmus eszméihez? Hogyan működik az országban a cenzúra a kultúrában és a digitális térben? Kína kifelé erőt sugároz, belül viszont mindent megtesz azért, hogy 1,4 milliárd polgárát ellenőrizze, manipulálja és információs buborékban tartsa. Katarina Baer újságíró és Kalle Koponen fotográfus könyvében három sanghaji lakos életét követi nyomon a 2020-as koronajárvány idején. Történeteiken keresztül azt próbálják kideríteni, hogy az elnyomó intézkedések és a magánélet alapjait fenyegető állami beavatkozás ellenére miért elégedett mégis sok kínai az ország vezetésével. A Kínai való világ című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki. Ez sorozatunk utolsó része.
Mi köze van a vaskézzel uralkodó kínai elitnek a kommunizmus eszméihez? Hogyan működik az országban a cenzúra a kultúrában és a digitális térben? Kína kifelé erőt sugároz, belül viszont mindent megtesz azért, hogy 1,4 milliárd polgárát ellenőrizze, manipulálja és információs buborékban tartsa. Katarina Baer újságíró és Kalle Koponen fotográfus könyvében három sanghaji lakos életét követi nyomon a 2020-as koronajárvány idején. Történeteiken keresztül azt próbálják kideríteni, hogy az elnyomó intézkedések és a magánélet alapjait fenyegető állami beavatkozás ellenére miért elégedett mégis sok kínai az ország vezetésével. A Kínai való világ című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.

Már most ötmillió felett jár a Covid-fertőzöttek száma Sanghajban, és az egyik helyi kórház előrejelzése szerint az év végéig több mint megkétszereződhet a számuk.
Kína árgus szemmel figyeli minden polgárát, és egyre határozottabban igyekszik kideríteni, mi olvasható ki az általa telepített kamerák végtelen képáradatából. Nem tűnik tehát erőltetettnek a George Orwell 1984 című klasszikus könyvével való összehasonlítás. Részlet a Kínai való világ című könyvből.
Kínában felerősödtek a kormány szigorú Covid-intézkedései elleni tiltakozások, és egyes tüntetők a kommunista párt vezetőit tartják felelősnek a kialakult helyzetért.