Az utcán állandóan nagy a nyüzsgés. A munkába igyekvők céltudatos léptekkel haladnak a metróállomás felé. A kis üzletek és éttermek ajtaján ki-be járnak a vevők. A széles járdákon ételfutárok szunyókálnak mopedjeiken, és várják a következő megbízást. A forgalom besűrűsödik, ahogy a Maseratik, BMW-k, Teslák, nagy Audik és Rolls-Royce-ok vezetői megállnak a pirosnál, várva, hogy átjussanak a kereszteződésen. Közöttük kerékpárosok cikáznak, egy részük narancssárga-fehér városi Mobike-okon. Elektromos robogók rajai suhannak el csendben mellettük.

Bár az autópark előkelő, az emberek pedig szépen öltözöttek és ápoltak, mégis sivár, furcsán zárt ez a világ. Ázsia egyik legzsúfoltabb megapoliszában, a 26 millió lakosú Sanghajban vagyunk. A toronyszerű lakóházak csoportokban épültek, az egyes tömböket magas fal veszi körül. A falak tetején mindenfélét látni: szögesdrótot, törött üveget, az elektromos kerítések vékony, egyenes vezetékeit, deszkatákolmányokat, hegyes vasszögeket, erős fényű lámpasorokat. A kapuknál sorompók és őrbódék. Itt egymást érik a börtönök? Dehogyis, egy közönséges lakónegyedben járunk, átlagos emberek között. Ebben a hatalmas városban mindenütt ilyeneket találunk.

Sanghajt nem csak elektromos kerítésekkel rakták tele. A háztömbök fölött súlyos csúcstechnológia is lóg, mint itt a Hongcsing utcában, az állatkert közelében. Az alig egy kilométeres távolságon belül vagy száz térfigyelő kamerát lehet megszámlálni. Vagyis átlagosan kilencméterenként találunk egyet. Ott figyelnek a falak tetején, a lakónegyedek kapuinál, a kereszteződésekben, a boltok pultjai és ajtói felett, a lámpaoszlopokon. A közlekedési lámpáknál a gyalogosokat még nagy méretű tévéképernyők is mustrálják, amelyeken mindenki láthatja a piroson átkelő gyalogosok arcát.

Sanghajban a kisebb kereszteződésekben is könnyen észrevehetünk 30 különböző irányba mutató lencsét. Az előzősávban suhanó taxiban ülve érezhetjük az arcunkon a vakuk állandó villanását. Nem is beszélve a világ legnagyobb metróhálózatának térfigyelő kameráiról, amelyek az állomásokon átvilágítják az utasok holmiját is – naponta több millió kézi- és válltáskát, hátizsákot és egyéb csomagot.

A fenyegető hangulatot fokozzák a falakra itt-ott kifüggesztett utasítások és jelszavak. „Mozgósítsuk erőinket a bejelentésekkel kapcsolatos feladatainkra – elszántan irtsuk ki a gonoszság rákos daganatát” – olvasni egy útszéli hirdetésen, amely karikatúraszerűen azt ábrázolja, amint egy rendőr elkap egy bűnözőt. És a rendőrség nincs is messze. A kapuknál szolgálatot teljesítő biztonsági őrök mellett mindenfelé hús-vér rendőrök is szemmel tartják a várost kétszemélyes megfigyelőfülkéikből.

Az utasok mobiltelefonnal a kezükben várakoznak a metróra egy sanghaji metróállomáson. Kína szigorúan ellenőrzi polgárai internethasználatát.

HVG Könyvek / Kínai való világ - Kalle Koponen

Sanghaj nem kivétel Kínán belül

2016 januárjában a középkínai Szecsuán tartomány fővárosának, Csengtunak a vezetése bejelentette, hogy a városban minden masszázsszalonnak, mozinak, gyógyfürdőnek, teázónak és sakkozóhelynek térfigyelő kamerákat kell telepítenie a bűnmegelőzés és a város biztonságának javítása érdekében. Összesen 17 ezer hely számára írták elő a kamerák felszerelését.

Szomorú jövőkép? Az országban ez a jelenlegi és mindennapi valóság. Kína árgus szemével ott figyel polgárainak hátsó kertjeiben és a kis utcákon, munkába menet, a taxikban, a bevásárlóközpontokban és a kedvenc éttermekben, az osztálytermekben, és egyre határozottabban igyekszik kideríteni, mi olvasható ki az általa telepített kamerák végtelen képáradatából. Mindennek a tetejébe a térfigyelő kamerák éber tekintete elkezdett mozogni is, és így már nem marad rezzenéstelen az oszlopok tetején. 2018 tavaszára több mint harminc katonai és polgári hatóság használt madárnak álcázott drónokat megfigyelési célokra legalább öt kínai tartományban.

2015-ben a Kína gazdasági irányvonalát kijelölő Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság nyolc másik bizottsággal és minisztériummal együtt felvázolta az ország célját: egy mindenütt jelen lévő, teljes mértékben hálózatba rendezett, állandóan működő és teljesen irányítható videós megfigyelőrendszer létrehozását. A bizottság leszögezte, hogy egyetlen jelentős közterületen sem maradhat vakfolt. A Kína vidéki területeit lefedő videós megfigyelőhálózat kiépülését 2020-ra irányozták elő.

Akár kiépült a felügyeleti hálózat az országban a határidőre, akár nem, Kína mindenképpen jól halad. A világ 20 legjobban ellenőrzött városa közül 18 kínai. A Comparitech, a technológiák összehasonlításával foglalkozó brit cég 2020-as jelentése szerint szerte az országban valamivel több mint 400 millió térfigyelő kamera működik, ami a világ összes térfigyelő kamerájának több mint a fele. A kamerák felvételeit a hatóságok mellett a nappalikban, saját tévéképernyőjükről a feladatra kijelölt önkéntesek is nézik – akik bárkinek lehetnek a szomszédai, barátai vagy rokonai.

A magánélet teljes elvesztése azonban csak akkor következik be, amikor a hatóságok képesek a megfigyelőkamerák folyamatos képsoraiból mindenhol, valós időben azonosítani az egyéneket, és egyidejűleg összekapcsolni őket minden más információval, például a születési idejükkel, családi kapcsolataikkal, orvosi jelentésekkel, bankszámla- és vagyoni adataikkal, iskolai osztályzataikkal, az általuk elkövetett szabálysértésekkel és akár a válásaikkal is. Kínában ilyen rendszer, egy igazi arckönyv (Facebook) is készül.

2015-ben, amikor a hatóságok bejelentették a mindenre kiterjedő térfigyelőkamera-hálózat létrehozását, a kínai vezetés egy másik nagyszabású, a megfigyelés fokozására irányuló projektről is határozott. Közölte, hogy egy arcfelismerő technológián alapuló adatbázist hoz létre, amely mind az 1,4 milliárd kínaira kiterjed. A cél az, hogy a térfigyelő kamerák valós idejű képfolyamából bármelyik kínai személyt azonosítani lehessen, és másodperceken belül összekapcsolhassanak vele minden lényeges információt.

De aztán: bumm

HVG Könyvek

2020 januárjában a nagy kínai megfigyelőrendszer kudarcot vall. Az óriási ország közelmúltbeli történetének legsúlyosabb válságába kerül – magával rántva a világ többi részét is. Kína napokon belül káoszba süllyed, tízezrek betegszenek meg, és ezrek halnak meg. Hamarosan emberek százmilliói fognak váratlanul karanténban és korlátozások között élni, ahogy a világjárvány halálos hullámai végigsöpörnek az emberiségen. A kínai közösségi média addig példátlan módon pezseg.

A sors iróniája, hogy a koronavírus éppen Kínából indul ki. Aligha létezik olyan ország, amely annyira jól fel lenne készülve minden lehetséges belső és külső fenyegetésre, ahol ekkora lenne az ellenőrzés iránti vágy. A piacokon és tereken elhelyezett térfigyelő kamerák hatalmas hálózata mellett Kína figyelemmel kíséri polgárai online tevékenységét és elektromos kommunikációját is. Komoly költségvetéssel korszerűsíti katonai felszereléseit, és folyamatos határ- és tengeri vitákkal inti éberségre a szomszédait. És akadályozza, hogy polgárai más véleményt formáljanak, amikor eldönti, mely információkhoz és társadalmi eszmékhez szabad hozzáférni, és melyekhez nem.

A kínai vezetés egyre gyorsuló ütemben halad abba az irányba, hogy minden kínai állampolgár tökéletesen a hatalom akarata szerint viselkedjen. Mire ez megvalósul, mindenki engedelmeskedni fog, még gondolatban is, így az uralkodó Kínai Kommunista Pártnak nem kell többé tartania attól, hogy bárki is szembeszegül vele gondolatban vagy cselekedeteiben.

A fenti cikk Katarina Baer és Kalle Koponen Kínai való világ című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan működik Kínában a cenzúra a kultúrában és a digitális térben? Megboríthatja Kína állammodellje a diktatúrák és demokráciák közötti hatalmi egyensúlyt a világban? Katarina Baer újságíró és Kalle Koponen fotográfus könyvének fókuszában a feltörekvő nagyhatalom, Kína áll. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.