Katarina Baer – Kalle Koponen: Kínai való világ
Az utcán állandóan nagy a nyüzsgés. A munkába igyekvők céltudatos léptekkel haladnak a metróállomás felé. A kezükben iPhone, a fülükben Airpod. A kis üzletek és éttermek ajtaján ki-be járnak a vevők. A széles járdákon ételfutárok szunyókálnak mopedjeiken, és várják a következő megbízást. A forgalom besűrűsödik, ahogy a Maseratik, BMW-k, Teslák, nagy Audik és Rolls-Royce-ok vezetői megállnak a pirosnál, várva, hogy átjussanak a kereszteződésen. Közöttük kerékpárosok cikáznak, egy részük narancssárga-fehér városi Mobike-okon. A hulladékkezelést végző idős emberek világoskék ruhájukban háromkerekű biciklikkel közlekednek, fejük mögött, a kerékpár platóján szorosan összekötözött magas kartonhalom inog. Elektromos robogók rajai suhannak el csendben mellettük.
Bár az autópark előkelő, az emberek pedig szépen öltözöttek és ápoltak, mégis sivár, furcsán zárt ez a világ. Ázsia egyik legzsúfoltabb megapoliszában, a 26 millió lakosú Sanghajban vagyunk. A toronyszerű lakóházak csoportokban épültek, az egyes tömböket magas fal veszi körül. A falak tetején mindenfélét látni: szögesdrótot, törött üveget, az elektromos kerítések vékony, egyenes vezetékeit, deszkatákolmányokat, hegyes vasszögeket, erős fényű lámpasorokat. A kapuknál sorompók és őrbódék. Itt egymást érik a börtönök? Dehogyis, egy közönséges lakónegyedben járunk, átlagos emberek között. Ebben a hatalmas városban mindenütt ilyeneket találunk.
Sanghajt nem csak elektromos kerítésekkel rakták tele. A háztömbök fölött súlyos csúcstechnológia is lóg, mint itt a Hongcsing utcában, az állatkert közelében. Az alig egy kilométeres távolságon belül vagy száz térfigyelő kamerát lehet megszámlálni. Vagyis átlagosan kilencméterenként találunk egyet. Ott figyelnek a falak tetején, a lakónegyedek kapuinál, a kereszteződésekben, a boltok pultjai és ajtói felett, a lámpaoszlopokon. A közlekedési lámpáknál a gyalogosokat még nagy méretű tévéképernyők is mustrálják, amelyeken mindenki láthatja a piroson átkelő gyalogosok arcát.
