Ján Slota rács mögé került
Ittasan vezetett, és nem fújta meg a szondát, ezért előállították Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökét - írja a Bumm.sk.
Ittasan vezetett, és nem fújta meg a szondát, ezért előállították Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökét - írja a Bumm.sk.
Tizenhárom érmet, köztük nyolc aranyat nyertek magyar borászatok a Monde Selection 2013-as nemzetközi borversenyén. Az éremmel díjazottak között 2008 után ismét szerepelt egy szlovák tokaji bor is.
Teljesen kontraproduktív a megszorításokra épülő gazdaságpolitika, a kormányoknak a gazdasági növekedés újraindítására kell összpontosítaniuk - mondta a Financial Timesnak a szlovák kormányfő.
Éves szinten 10 százalékkal növelte lakossági hitelállományát és 9 százalékkal lakossági betétállományát az OTP Banka Slovensko 2013 első negyedévében - közölte az OTP szlovák leánybankja hétfőn.
A szlovák legfelsőbb bíróság megerősítette a monopolellenes hivatal (PMÚ) korábbi döntését, és 9 millió eurós - nagyjából 2,7 milliárd forintos - bírság kifizetésére kötelezte a Mol szlovákiai leányvállalatát, a Slovnaftot - közölte a PMÚ a legfelsőbb bíróság döntésére hivatkozva hétfőn.
Az ország történetének legnagyobb illegális fegyverraktárára bukkant a szlovák rendőrség, a Pozsonyban és egy főváros környéki településen felfedezett készletek vélhetően egy pozsonyi alvilági csoport tulajdonában voltak.
Elraboltak egy négyéves magyar kislányt Ajnácskőről. A gyereket egy magyar rendszámú autóba tették, majd elhajtottak. A polgármester szerint a mostani "gyermekrablás" nem az első eset volt, úgy tudja, már egy évvel ezelőtt is történtek hasonló "nézeteltérések", amelyeknek hátterében feltételezhetően az áll, hogy a szülők nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezés kérdésében. Az ügyben emberrablás és magánlaksértés miatt indított nyomozást a szlovák rendőrség, amely már felvette a kapcsolatot a magyar partnerszervezettel.
A jövő évi költségvetésben a kormánynak félmilliárd euróval kell csökkentenie a közkiadásokat az ideihez képest, ha tartani kívánja azt a vállalását, hogy a GDP-arányosan 0,4 százalékponttal csökkenti a büdzsé idén 3 százalékosra tervezett hiányát. Egyelőre nem tiszta, hogy mekkora jövedelemnél húzzák meg a cenzust.
A felvidéki magyar katolikusok lelki gondozásával megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért tartottak imanapot vasárnap Révkomáromban a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Római Katolikus Plébánia szervezésében, közel háromezer résztvevővel.
Az atlatszo.hu nemrégiben közadatigénylést nyújtott be valamennyi budapesti kerülethez, hogy megtudják: rendelkeznek-e a fővárosi önkormányzatok külföldi ingatlantulajdonnal. A legtöbben nemmel válaszoltak, ketten nem reagáltak, de a lap megtudta, hogy Erzsébetvárosnak Szlovákiában, Zuglónak és Belváros-Lipótvárosnak pedig Erdélyben van ingatlana, utóbbinak kettő is.
Az Európai Unión (EU) belüli integráció elmélyítése mellett foglalt állást Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn Pozsonyban.
Több, mint három órán keresztül a Class FM szólt csütörtök délelőtt a szlovákiai Europa 2 adóhálózatának egy részén. Az esetet műszaki hiba okozta – írja a radiosite.hu.
Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair Szlovákia de facto nemzeti légitársasága lehet, miután elképzelhető, hogy a cég bázist nyit a pozsonyi reptéren. Mindennek azonban ára van, az ír fapados a szlovák állam pénzügyi támogatását is szeretné mindezért cserébe.
Közös állásfoglalásban emlékeztet a második világháborút követő felvidéki kitelepítések jogsértéseire és egyúttal a felvidéki magyar állampolgárokkal szembeni jogfosztás beszüntetésére szólít fel a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).
Romániával és Szerbiával volt a legtöbb diplomáciai konfliktusunk, Szlovákiával viszont a jogsértések ellenére kerüljük az összeütközést – derült ki a parlament honlapjára kikerült dokumentumból. A román vagy magyar nagykövetet tavaly óta nyolc alkalommal hívatták be a külügyminisztériumba, Ausztriával és Horvátországgal kapcsolatban egyelőre egyik oldalról sem került sor hasonló lépésekre.
A csehszlovák legionáriusok által 1921-ben ledöntött pozsonyi Mária Terézia-szobor maradványai után indított kutatást a Pozsonyi Városszépítő Egylet (BOS) a pozsonyi Magyar Intézettel és a budapesti Argonauta kutatócsoporttal együttműködve.
Portugália, Csehország és Lengyelország versengett az üzemért, amelyet végül az adókedvezményekkel csábító Szlovákiába telepít a Continental - adta hírül kedden a Napi Gazdaság.
Szlovákiában átlagban minden ötödik lakos ellen folytat eljárást a végrehajtó, és a végrehajtások száma évről évre nő - közölte statisztikai adatokra hivatkozva a pozsonyi Pravda hétfőn.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatta a kassai kerületi bíróság a szlovákiai város Népbírósága által 1948-ban Csatáry László ellen hozott halálos ítéletet – erősítette meg az MTI-nek Milan Filicko, a kassai kerületi ügyészség szóvivője csütörtökön.
Fegyelmi eljárást indít a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége Ján Slota, a párt szélsőséges kijelentéseiről ismert egykori elnöke ellen - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.