Letették az esküt a magyar paralimpiai küldöttség tagjai
A riói paralimpián 43 tagú magyar sportolói delegáció vesz részt, ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még Magyarországról.
A riói paralimpián 43 tagú magyar sportolói delegáció vesz részt, ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még Magyarországról.
Nincs különbség olimpiai és paralimpiai teljesítmény között – állítja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, ezért azt kérik a köztársasági elnöktől, a miniszterelnöktől és az emberi erőforrások miniszterétől, biztosítsák, hogy az eredményesen szereplő paralimpikonok az olimpikonokéval azonos jutalmazásban részesülhessenek.
Igen, valaki jó ötletnek gondolta az olimpiai egyenmelegítő és formaruha mellé a sportolóknak egyforma bőröndöt tervezni.
Az olimpiák legeredményesebb magyar kajakozója még négy évig biztosan folytatja pályafutását.
A magyar internetet vizsgálták, hogy kiderüljön: mennyire szerettük az olimpiát. Nagyon, a sikereket és a mémeket a legjobban, de egy mosoly is sokat számított a weben, főként a Facebookon.
A Google keresőjének fejlesztői úgy gondolták, a riói olimpia éremtáblázata – amelyen Magyarország a 12. helyen végzett – igazságosabb is lehetne. Ezekkel a rangsorokkal előrébb állunk.
Két magyar, a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és a riói három elsőségével már ötszörös ötkarikás aranyérmes kajakos, Kozák Danuta szerepel a riói játékok tíz legeredményesebb sportolója között.
A brazilok sima legyőzése után az 5. helyért Görögországgal játszotta utolsó riói mérkőzését a férfi vízilabda válogatott, és ezúttal sem vették félvállról a feladatot.
Ötödik aranyérmével felzárkózott Keleti Ágneshez és Egerszegi Krisztinához minden idők legeredményesebb magyar kajakos olimpikonja. Továbbra is ő áll a legjobb helyen az aktívak közül, Hosszú Katinkát messze előzi. Már csak három vívólegenda áll előtte.
A női kajaknégyessel ötödik olimpiai aranyérmét nyerte meg Kozák Danuta Rióban – érzése szerint a legtökéletesebb pályát evezték, mióta együtt van a csapat.
Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina négyese 500 méteren védte meg a londoni olimpiai bajnoki címét.
A riói olimpia 15. versenynapján a magyarok legnagyobb esélye az 500 méteres női kajaknégyes döntőjében volt, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina pedig meg is szerezte a 8. magyar aranyérmet. A görögök ellen nyertek férfi pólósaink, akik így 5.-ek lettek. Kövesse velünk a történéseket!
Sors Tamás a legjobb idővel került be a 100 méteres pillangóúszás esti döntőjébe a riói paralimpia csütörtöki versenynapján.
A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású magyar válogatott kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet a kerekesszékes vívók női párbajtőr csapatversenyében a riói paralimpia csütörtöki napján.
Önvizsgálatot kell tartaniuk a férfiaknak, miután Rióban a nyolc aranyérem közül hetet nők hoztak – mondta Orbán Viktor a Blikknek adott helyszíni interjújában.
306 aranyérem, 28 világcsúcs, 91 olimpiai rekord, 5000 doppingteszt – csak néhány szám az elmúlt két hét eseményeiből. A Maracana Stadionban rendezett záróünnepségen hétfő hajnalban aludt ki a láng, ezzel véget ért a XXXI. nyári olimpia Rio de Janeiróban. A hivatalos rész után szambafesztivál zárta az ünnepséget. Az augusztus 5-én kezdődött játékokon – melynek mottója ''um mundo novo'' (egy új világ) volt – 11 303 sportoló vett részt, 306 számban hirdettek győztest, Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal a 12. helyen végzett az éremtáblázaton. Rio – amely első dél-amerikai városként volt házigazdája olimpiának – szeptember 7. és 18. között a paralimpikonokat látja vendégül. Képeink az olimpia két hetéből.
A riói olimpia zárónapján célba ért mindkét magyar maratonista és hegyikerékpárosunk is. Az utolsó döntőt az USA nagy fölénnyel, 30 pontos különbséggel nyerte Szerbia ellen. Este jöhet a karnevál.
A riói olimpia utolsó versenynapján, férfi maratonfutásban Csere Gáspár és Józsa Gábor, hegyikerékpárban pedig Parti András lesz érdekelt magyar részről Ma még 12 számban osztanak érmet, a záróünnepségre pedig karneváli hangulatot várható. A záróünnepségen Hosszú Katinka viszi a magyar zászlót.
A mezőnyből kimagasló női kajaknégyes megvédte címét az 500 méteres döntőben, ezzel a nyolcadik aranyat nyerte a magyar küldöttség. A férfi vízilabda válogatott szépségtapasszal utazhat haza a görögök legyőzésével. Kevésbbé lehetnek elégedettek a férfi öttusa magyar versenyzői, valamint a szabadfogású birkózók.
Kozák Danuta mellett az aranyat nyert kajaknégyes többi tagját is megszólaltattuk Rióban a verseny után.