772 lóerős Tesla nyereményvezetés: Facebook játékot indított Menczer Tamás államtitkár
A játékban múzeumi családi belépőjegyet, illetve pilisi lovasszántúrát is lehet nyerni.
A játékban múzeumi családi belépőjegyet, illetve pilisi lovasszántúrát is lehet nyerni.
Igaz, ez valóban versenypályás nyúzásra való kiegészítő, amit sehol sem adnak olcsón.
A Tesla rendszerében adódott egy hiba, ami először csak az amerikai és a kanadai sofőröket kergette az őrületbe, majd a világ más részén is jelezték: nem tudnak elindulni az autójukkal. Elon Musk elnézést kért, és azt ígérte, ilyen többet nem fordul elő.
Egy, a Tesla fremonti gyárában dolgozó nő a bíróság elé vitte a zaklatási ügyét: a vád szerint a cég arra kötelezi a dolgozókat, hogy ne vigyék a bíróság elé, ha valami munkahelyi gond merül fel, azonban nem reagáltak semmit, több szexuális zaklatással kapcsolatos panaszára sem.
"Mindig elfelejtem, hogy te még életben vagy” - üzente a Tesla tulajdonosa a politikusnak.
A héten összesen 6,9 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényt Elon Musk, ami tőkepiaci viszonylatban is jelentős.
A kínaiak is beszállnak a teherautók elektromosításáért zajló versenybe.
A multimilliárdos követőinek többsége igennel voksolt.
A Tungsram elfogadta a milliárdos kihívását. A kulcsszavak: beltéri növénytermesztés.
Elkezdte megnyitni eddig zárt töltőhálózatát a kaliforniai cég, amelynek kapcsán érdekes lesz majd figyelni, milyen árversenyt indíthat el mindez a villámtöltő-hálózatok árazásában.
Úgy tűnik, hajlandó lenne 6 milliárd dollárt áldozni vagyonából a Tesla alapítója arra, hogy megoldódjon az éhezés a világban. Csak azt kéri az ENSZ-től, pontosan vezessék le neki, hogy fogják felhasználni a pénzt.
Huszonnégy óra alatt 36,2 milliárd dollárt keresett.
A koronavírus-járvány nyomán korábban csődvédelembe menekült amerikai cég teljesen megújulva lábalna ki a válságból. A Hertz a feltámadását az elektromos autók mellett arra is alapozza, hogy Tom Brady lett a reklámarca.
Az év elején leleplezett újdonságra egészen mostanáig kellett várni.
Az amerikai elektromosautó-gyártó a balesetvédelmi fejlesztésekbe is komoly munkát tesz.
A Tesla Supercharger hálózata sok vásárlót csábít el már ma is, és az európai vetélytársak pácban lesznek, ha nem találnak ki nagyon gyorsan valamit – írja a brüsszeli Politico.
Hamarosan legördülnek a gyártósorokról az első német Teslák, de a gyártás felfuttatása hosszabb időt vehet igénybe.
Jelenleg a világ autóinak mindössze egy százaléka elektromos hajtású.