Csökkentek Törökország idegenforgalmi bevételei
Csökkentek Törökország idegenforgalmi bevételei a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest: 10 százalékkal 8,57 milliárd dollárra - tett közzé kedden a török statisztikai hivatal.
Csökkentek Törökország idegenforgalmi bevételei a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest: 10 százalékkal 8,57 milliárd dollárra - tett közzé kedden a török statisztikai hivatal.
A görög Legfelsőbb Bíróság, felülvizsgálva az ország jogtörténetének egyik leggyalázatosabb ítéletét, posztumusz felmentett hat politikust és katonatisztet, akiket csaknem 90 évvel ezelőtt végeztek ki egy súlyos katonai vereség bűnbakjaiként. A döntés annak a hosszú küzdelemnek az eredménye, amelyet az egyik elítélt unokája folytatott azért, hogy nagyapját rehabilitálják a bíróságon, illetve az iskolai történelemkönyvekben.
A Global Heritage Fund jelentése szerint világszerte 12 ókori és kora középkori emlék fennmaradása is veszélybe kerülhet - írja a CNN.
Fellángolt a bevándorlással kapcsolatos vita Németországban, ahol Angela Merkel szerint megbukott a multikulturális modell. A focivébé alatt a kancellár még büszkén állította, a soknemzetiségű német válogatott összeállítása arról is árulkodik, hogy sok minden megváltozott az országban. A vita leginkább a 2,5 milliós németországi török kisebbséget érintheti.
Hárman meghaltak, négyen megsebesültek vasárnap, amikor Dél-Törökországban robbanás történt egy műhelyben - jelentette az Anatólia török hírügynökség.
Hatalmas belpolitikai botrányt kavart Törökországban, hogy bordélyhajóként használták azt a történelmi relikviának számító jachtot, amely egykor Kemal Atatürknek, a modern török állam megalapítójának tulajdonában volt.
Kedden este két művészeti galériát is megtámadott az iszlamista csőcselék Isztambulban - írja a Hürriyet című török lapra hivatkozva a Globusz. A két galériában számos török és külföldi látogató és neves művész vett részt egy-egy megnyitón, miközben a főként fiatalokból álló, harminc-negyvenfős bandák rájuk támadtak. Az ok: az iszlám rendelkezéseivel szemben a jelenlevők alkoholt fogyasztottak.
Félbeszakadt a Gaziantepspor - Bursaspor török bajnoki labdarúgó-mérkőzés hétfőn este, miután petárdával fejbe dobták az egyik partjelzőt.
A közeljövőben négy török testvérvárossal gazdagodhat Magyarország - írja a turkinfo.hu. Az ankarai magyar nagykövetséget Osmaniye, Muratpasa, Gaziantep és Kınık városa kereste meg azzal, hogy segítséget kérjen magyarországi településekkel való testvérvárosi kapcsolatok kialakításához.
A kelet és nyugat, Ázsia és Európa határán épült Isztambul sokszínű. Ezt a sokszínűséget tapasztalhatjuk meg a Spottr.hu oldalon néhány pillanatkép segítségével.
Robbanás történt csütörtökön egy kisbuszban Délkelet-Törökországban, a detonációban legalább nyolcan meghaltak – jelentette a helyi média.
Legalább 25 brit turista sérült meg Görögországban, amikor egy 213 utast szállító katamarán egy kikötői dokkba csapódott Kos szigeténél – jelentette a Sky News. Az Aegean Cat nevű hajó a balesetkor éppen a törökországi Didimből érkezett meg a görög szigetre.
A török alkotmánymódosításról vasárnap tartott népszavazáson a szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján 58 százalékot, azaz többséget kapott az alkotmányreform - jelentette az NTV helyi tévéállomás.
A lázadó kurd szeparatisták leteszik a fegyvert, ha Törökország elfogadja az autonóm régiók spanyolországihoz hasonló modelljét - jelentette ki egy vasárnap megjelent interjúban a Kurd Munkáspárt (PKK) vezetője.
Német iszlamista szélsőségeseket, köztük egy magyar származású fiatalembert tartóztatott le a török rendőrség - közölte pénteken a ZDF német közszolgálati televízió.
A görög külügyminiszter csütörtökön felszólította Törökországot, vonja ki Észak-Cipruson állomásozó csapatait, jeléül annak, hogy komoly szándékkal vesz részt az 1974 óta megosztott földközi-tengeri szigetország egyesítésről újrekezdett tárgyalásokon.
Három ember meghalt, kettőt pedig kórházban ápolnak Törökországban nyugat-nílusi vírus okozta fertőzés miatt - közölte szerdán a török televízió.
A török környezetvédelmi miniszter furcsa kijelentést tett: szerinte nem is létezik az ókori város, Allianoi, amelynek feltárása a régészek szerint viszont páratlan kincseket hozott napvilágra - írja a török lap, a Hürriyet angol nyelvű kiadása, a Daily News.
A Bahçeşehir Egyetem által közelmúltban közzétett tanulmánya ismételten figyelmeztet a török nők körében előforduló írástudatlanság magas arányára. Az ötmillió, 15 évnél idősebb török lakosság körében írni-olvasni nem tudó emberek 84 százaléka nő - írja a turkinfo.hu.
Törökország egyik földközi-tengeri partszakaszán helybéliek találták meg az orosz titkosszolgálatok egyik tábornokának holttestét - jelentette szerdán a Vatan című török napilap.