A visszatérések mérkőzése, avagy minden, amit a magyar–török előtt tudnia kell – vagy annál is több
Egy kis szakmázás, egy kis múltidézés és némi kisokos, hogyan érdemes útnak indulni a meccsre.
Egy kis szakmázás, egy kis múltidézés és némi kisokos, hogyan érdemes útnak indulni a meccsre.
Marco Rossi és Gulácsi Péter tartott sajtótájékoztatót a Magyarország–Törökország-mérkőzés előtt.
Több kerületet is érint a forgalomkorlátozás.
Ankara „komoly következményekre” figyelmeztette Izraelt, ha megpróbálja „levadászni” a Hamász Törökországban élő tagjait.
Nem úgy, mint a Nyugaton.
A külügyminiszter és Szergej Lavrov egymás mellett ültek Antalyában, a jelek szerint jó hangulatban telt az este.
Orbán Törökországba utazott, de nem egyedül vágott neki a hosszú útnak, magával vitte Nagy Mártont, Szijjártó Pétert és Schmidt Máriát is.
Két csapattal, Törökországgal és Koszovóval játszik márciusban a magyar labdarúgó-válogatott.
Lázár János számolt be róla, hogy „már a török kancák között hódít Főúr”.
A világ kedvenc krémje elég kilométer-igényes. Egyes alapanyagai a származási helyükről a fél bolygón át utazva kerülnek a Ferrero gyáraiba, és összelegózásuk után is több autópálya-matricába kerül, míg a végeredmény a kenyerünkön köt ki. Globális gyártási láncokról szóló sorozatunk második része a Nutellára fókuszál.
Szép, gyors és olcsó: Törökország tömegével vonzza a szépészeti beavatkozásokra vágyó külföldieket. Nemcsak az orr- vagy mellplasztika a keresett: sok férfi például itt végeztet lábhosszabbítást. Egyes műtétek azonban kockázatosak, amivel nem mindenki számol. A Deutsche Welle riportja.
Ez volt Ankara egyik feltétele a svéd NATO-csatlakozás támogatása fejében.
Több mint két hetet töltöttek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén.
A török média szerint február 12-én találkozik Erdogannal.
A sebesültek közül hárman rendőrök, a két lövöldözővel a helyszínen végeztek.
Hogyan szoríthatja sarokba Magyarországot Svédország, ha tovább akadékoskodnak Orbánék a csatlakozással? Miért nem megy bele az egyezkedésbe Ulf Kristersson a magyar kormánnyal – egyáltalán, van-e miről tárgyalni? Ezekről beszélgettünk a Dagens Nyheter külpolitikai újságírójával közéleti podcastunkban. A beszélgetés angol nyelvű.
A Biden-kormány azután hagyta jóvá az ügyletet, hogy Törökország rábólintott Svédország NATO-csatlakozására.
Az incidensben érintett C-160D egyike annak a két különleges feladatokat ellátó repülőgépnek, amelyet elektronikus hadviseléshez szükséges zavaró rendszerrel szereltek fel.
A török elnök aláírásával véglegesítette a törökországi ratifikációt.
Mikor követi a svéd NATO-csatlakozás török jóváhagyását a magyar kormány, teszi fel a kérdést az AP hírügynökség és a New York Times is. A Süddeutsche Zeitung "diplomáciai krimit" emleget az ügy kapcsán. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint amit török elnök csinált a svédek ügyében, az zsarolási kísérlet volt, de messze nem az utolsó a földrészen. A Der Standard szerint Orbán Viktor biztonsági kockázat a NATO számára. A Financial Times és az Euractiv Robert Fico miniszterelnökségét elemzi, míg a Wall Street Journal és a Bloomberg a republikánus előválasztás fejleményeivel foglalkozik. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.