De kik azok a hajléktalanok, és jó-e, ha a város lezárja az aluljárókat?
Gyerekszerkesztőink megszakértették a hajléktalanság és az aluljárók lezárásának kérdését.
Gyerekszerkesztőink megszakértették a hajléktalanság és az aluljárók lezárásának kérdését.
Gyermekszakértőink megszakértették a köztársasági elnök mai beszédét.
Az UNICEF Gyerekhang nap akciója keretében kedden délutánra gyerekeket hívtunk a szerkesztőségbe.
Leginkább a családjuk kíváncsi a véleményükre és világ dolgairól is elsősorban a szüleiktől informálódnak a nyolcadikos (13-15 éves) gyerekek – áll az UNICEF Magyarország az ELTE TÁTK diákjainak közreműködésével végzett kutatásában.
Oktatáskutatást végzett az UNICEF, az ENSZ gyerekügyi szervezete az egyenlőtlenségekre fókuszálva. Magyarországon a családok helyzete döntő, és fontosabb, mint máshol: az azonos képességű gyerekek közt a szegényebbek közül kevesebb mer akárcsak gondolni a továbbtanulásra. Ugyancsak fontos, hogy milyen iskolába jár a gyerek, az iskolák közti különbségek meghatározóak.
2017-ben öt másodpercenként hunyt el egy gyermek a világon. A halálesetek többsége megelőzhető lett volna.
Folyamatosan nő az éhezők száma, 821 millió ember éhezett tavaly. Eközben a túlsúlyos felnőttek száma egyre csak növekszik, ma már minden nyolcadik felnőttet érint a világon.
A zene egy tökéletes eszköz, hogy azoknak a nevében beszéljünk, akiket amúgy nem hallgatnak meg – mondta az énekes, aki budapesti fellépése előtt beszélt a tinédzserekkel.
Nem mernek a neten zaklatott gyerekek felnőtthöz fordulni segítségért, sok esetben az online bántalmazás a valós életben is folytatódik, és gyakran előfordul, hogy az elkövető „barátnak” mondja magát – ezek az UNICEF Magyarország #nemvagyegyedül kampányának főbb tapasztalatai.
Az általános és középiskolák közel egyharmadában nincs hozzáférés biztonságos ivóvízhez, míg a világ iskoláinak csak egyharmadában vannak megfelelő mellékhelyiségek.
Száz adag babgulyást és száz adag túrós-gombás tésztát készítenek a Budapest Voices tagjai augusztus 5-én a Szimpla Kertben. A Közös Lábos jótékonysági főzés bevételével az UNICEF Magyarország Ébresztő-óra programját támogatják.
Ennek ellenére évente 820 ezer gyermek halálában játszik szerepet a szoptatás hiánya. Az Első 1000 Nap nevű népegészségügyi tájékoztató kampány célja, hogy a szülők és az orvostársadalom figyelmét a fogantatástól 2 éves korig tartó időszak fontosságára irányítsa.
Világszerte elfeledettnek hiszik, de még mindig rengeteg fiatal kapja meg a vírust. A legnagyobb veszélyben a 15-19 év közötti fiatalok vannak.
"Hozd el apát egy sütire! Fogjátok a fatert és ugorjatok be hozzánk!" Ilyenek keringenek mostanság a neten, és tudják, miért? Hát, mert vasárnap apák napja lesz.
A házaspár nem szeretné, ha egy egész generációt elveszítenénk.
Az EP emlékeztetett, Magyarországon is sok gyermeket helyeztek el zárva tartott szállásokon.
Mármint az év első két hónapjában.
Az "őzikeszemű", mindig természetes módon viselkedő színésznő az egész világot elbűvölte, nem véletlen, hogy eleganciája a divat világára is óriási hatással volt.
Ha a közbeszédből vagy a kommentekből indulunk ki, úgy tűnhet, hogy Magyarország a hétköznapi pofonok országa. A jelenség azonban számokban is mérhető, és az UNICEF legfrissebb eredményei elég elkeserítő képet festenek: túl sokan nincsenek tisztában azzal, hogy egy gyereket még indokolt esetben sem lehet elfenekelni vagy megpofozni.
1989-ben ezen a napon fogadták el a nemzetközi gyermekjogi egyezményt (Magyarországon 1991-ben ratifikálták), azóta november 20-a a gyermekjogok napja a világban. Idehaza az ENSZ gyermekalapja, a UNICEF ma sok eseményt szervezett gyerekeknek, jártak például a Parlamentben, a mentőknél, az ombudsmannál, Hajós Andrással pedig rendőröst játszhattak, és könnyed formában szerezhettek ismereteket jogokról és kötelességekről. Ilyenkor egy napra övék lesz az irányítás, és a lehetőség, hogy hallassák a hangjukat. A UNICEF Magyar Bizottsága Gyerekhang programjához a hvg.hu is csatlakozott.