Jelentős összegekkel támogatja Ukrajnát az EU
A pénzből az ukrán katasztrófavédelmet és a válságkezelést erősítheti Ukrajna.
A pénzből az ukrán katasztrófavédelmet és a válságkezelést erősítheti Ukrajna.
Kijev környékén már a harmadik védelmi gyűrűt építik ki az ukránok.
A sokat kritizált Clearview AI nemrég felajánlotta szolgálatait Ukrajnának, amit az ország állítólag el is fogadott.
Riportjában párhuzamba állította a 2015-ös és a mostani menekültkrízist a brit napilap.
A világszervezet szerint a halálos áldozatok valós száma jóval magasabb lehet, mint amennyiről tudomásuk van.
Gyakorlatilag széttépték az évtizedes oroszbarát Fidesz-politikán kondicionált kormánypárti szimpatizánsok Novák Katalin leendő államfőt és a veterán fideszes Németh Zsoltot, amiért Oroszországot tették felelőssé az Ukrajna elleni háborúért. Reakciók a “csalódtam”-tól, a “kisanyám!”-on át a “kinek nyal ez a poszt?”-ig.
Az ukrajnai PayPal-felhasználók mostantól külföldre is küldhetnek pénzt, illetve onnan fogadhatnak is segítséget.
Azt "teljes mértékben" alárendelik a nemzetközi szankcióknak. Az ukrajnai leánybankot működtetik tovább, emellett adományokkal és menekültek elszállásolásával járulnak hozzá a válsághelyzet kezeléséhez.
A miniszterelnök harci helikopteren repül, határátkelőt szemléz (éjszaka!), kórházat látogat, gyereket simogat, egyenruhásokkal fog kezet, és megállapítja, hogy minden működik, minden rendben, mindenkinek segítünk. Hogy mi működik, mi van rendben és pontosan kinek is segítünk, azt nem lehet kihámozni a posztokból, mert azok elmosnak, eltakarnak bármiféle konkrétumot. Vagy épp magát a háborút, Ukrajna jelenét és jövőjét, a helyzet súlyosságát és tétjét. Nem marad más, mint a pózolás. Pedig lehet ezt másképp is, ahogy a miniszterelnök kijevi vonatra felülő kollégáinak a közösségi oldalain jól látszik.
Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány napja készültségbe helyezte a nukleáris erőket. Nyugati elemzők szerint ez csak figyelemelterelésként szolgáló fenyegetés, és remélhetőleg az is marad. Mert egy nukleáris csapásnak valóban súlyosabb következményei lennének. Még annál is, amire elsőre gondol.
Az Európai Uniónak határozottabban fel kell lépnie az orosz elnök trójai falovai, Orbán és Vucsics ellen, írják tudósok a német lapban.
A kormányfő szerint a mostaninál nagyobb számú menekült elhelyezésére és ellátására is képes az ország.
Az amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy Joe Biden elnök pénteken telefonon tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
Jaroslav Nad védelmi miniszter szerint erre akkor kerülhet sor, ha Szlovákia megfelelő pótlást kap saját légterének védelmére.
Eddig 270 ezer ember érkezett Csehországba.
Bár az orosz erők nem jutottak közelebb a főváros központjához, de a front mögött zajlanak az előkészületek.
A liszt ára már a háború első napjaiban megugrott Ukrajnában, de hiába a stratégiai terményekre kiadott kiviteli tilalom, ha sokáig elhúzódik a háború, annak súlyos következményei lesznek. Nem csak Ukrajnában.
Egyre közelebb kerülnek az orosz erők Kijevhez, ám az ukrán fővárost valószínűleg csak úgy foglalhatják el, ha előbb rommá lövik. Az Oroszország elleni szankciók már hatnak, és mintha repedések mutatkoznának a Putyin-rezsim betonszilárdságú falain.
A Fedorjak család árvaházi gyerekei vendégeskedtek Érden, amikor továbbindultak, egy levelet hagytak búcsúzóul.
A képzeletbeli ranglistát eddig Törökország vezette, de Vlagyimir Putyin hátországa beelőzte.