Az amerikai hatóságnak gyanús lett, hogy túl kevés kártérítési igénnyel fordultak a VW felé az utóbbi évben a járműhasználók. Gyanújuk szerint a német autógyártó cég elhallgatott kártérítési pereket, és ezzel technikai hibákat is. A vizsgálatok folynak.
A japán autógyártó vállalat több mint 7,49 millió járművet - Toyotát, Lexust, Daihatsut és Hino haszongépjárművet - értékesített január-szeptemberben, míg a Volkswagen-csoport 7,43 millió járművel a második helyre szorult.
Kis túlzással aranyéletünk lesz 2020-ig, meglódulnak a fizetések, elsősorban a múlni nem akaró kivándorlás miatt, de a mélyben bajok vannak, véli Zsiday Viktor. A befektetési szakember szerint pár év múlva elapadhat az EU-s manna, és akkor mindenki számára világos lesz, hogy mennyire gyenge a magyar gazdaság. Szerinte Orbán Viktor soha nem fogja addig feszíteni a húrt, hogy megkockáztassa uniós pénzek elveszítését – mert ha az bekövetkezne, pár hét múlva kombájngyűrű venné körbe Budapestet. A Plotinus igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmaz, most mindenki boldog, mert fújja a hajunkat a szél, pedig csak egy összetákolt Trabantban ülünk, amely megy lefele a lejtőn. Interjú.
Olcsóbban cserélhetik a botrányban érintett autókat újra a tulajdonosaik. Az ajánlat csak a Volkswagen saját márkáira és németországi tulajdonosokra vonatkozna.
A Volkswagen jelezte, hogy a korábbi tájékoztatással ellentétben, nemcsak az EA189-es, hanem az EA288-as motorcsalád is érintett lehet a mostani botrányban. Ha ezt a vizsgálatok is igazolják, akkor már több mint 11 millió darab járművet kell visszahívni a szervizekbe – írja az Automotive News Europe alapján a Portfolio.hu.
A Volkswagen német autógyártó vállalat azt tervezi, hogy felgyorsítja a költségek csökkentését célzó programját, és éves szinten egymilliárd euróval mérsékli befektetéseit a dízelbotránnyal kapcsolatos, előre nem látható kiadások miatt.
Tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot is, Matthias Müller VW-vezér azt mondta: az átalakítás "nem lesz fájdalommentes", de a társaság mindent megtesz azért, hogy a VW a jövőben is a "jó és biztos" munkahelyek vállalata legyen.
Német lapok szerint a Volkswagennél 2008 óta használták a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálására szolgáló szoftvert, és a csalásról sokkal többen tudtak a cégnél, mint ahogy a dízelbotrány elején gondolták.
A Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi pénteken bejelentette, a németországi Audi-tulajdonosok már meg tudják állapítani, hogy kocsijukba be van-e építve az emissziós értékek meghamisítását lehetővé tévő szoftver.
Felfüggesztette négyezer új, dízelmotoros autó eladását Nagy-Britanniában a Volkswagen. A német autógyár brit részlegének csütörtöki bejelentése szerint lehet, hogy ezekbe a járművekbe is beszerelték azt a szoftvert, amely laboratóriumi körülmények között a napi használatnál jóval kedvezőbb károsanyag-kibocsátási értékeket jelez, és ami miatt kirobbant a VW-botrány.
Felfüggesztették Romániában a VW-csoport Euro-5-ös 1,2, 1,6, és 2 literes hengerűrtartalmú dízelmotorral felszerelt járműveinek törzskönyvezését - jelentette be csütörtökön Iulian Matache közlekedési miniszter.
A Volkswagen brit részlege szerdán közölte: adatai szerint a VW vagy valamelyik érdekeltsége által Nagy-Britanniában eladott dízeljárművek közül 1,19 millióba szerelték be azt a szoftvert, amely laboratóriumi körülmények közepette a napi használatnál jóval kedvezőbb károsanyag-kibocsátási értékeket jelez.
A Volkswagen AG felügyelőbizottsága új igazgatási szervezetet határozott meg a csoport és a márkák, valamint az észak-amerikai régió számára – a pénteki ülés döntéseiről a konszern márkáinak magyarországi forgalmazója, a Porsche Hungaria adott tájékoztatást.
Máris késésben vagyunk az uniós pénzek lehívhatósági versenyében, Simicska Lajos továbbra is persona non grata az állami megrendeléseknél, előállították Lagzi Lajcsit, mivel évek óta meglophatta a közműszolgáltatóit. David Attenborough a zöldenergiás tudományos innovációk felfűtését kérte a világ vezetőitől, a VW vezére lemondott, de csak miután “minden lehetséges módon” bocsánatért esedezett, mert a cég átverte a világot a dízeleivel. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A Volkswagen felügyelőbizottsága a várakozásoknak megfelelően Matthias Müllert, a Porsche vezérét választotta meg új főnöknek Martin Winterkorn lemondása után.
A Franciaországban forgalmazott valamennyi márkájú autóból körülbelül százon "véletlenszerű teszteléseket" végeznek el, hogy ellenőrizzék, be tartják-e a környezetvédelmi előírásokat – jelentette be csütörtökön Ségolene Royal környezetvédelmi miniszter a Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botránya után.