#Vajda Zoltán


Az EP-delegáció a fideszes bizottságokban csak a kormánypárti vezetőkkel találkozhat, az ellenzéki tagokkal nem
 

Az EP-delegáció a fideszes bizottságokban csak a kormánypárti vezetőkkel találkozhat, az ellenzéki tagokkal nem

Az Európai Parlament uniós pénzek felhasználását vizsgáló delegációja budapesti látogatásán több érintett magyar parlamenti bizottsággal is találkozik. De a négy testület közül a három kormánypárti vezetésűnél csak a Fidesz–KDNP-s elnökkel, tagokkal – köztük ellenzékiekkel – nem. Az egyik fideszes elnök szerint ez a partnerek kérése volt, ám ennek ellentmondani látszik egy hivatalos levél.






Az Együtt jelöltje legyőzheti a Fideszt a XVI. kerületben
 

Az Együtt jelöltje legyőzheti a Fideszt a XVI. kerületben

Ehhez azonban az kell, hogy egyedüli kihívó legyen. Amire van esély, ugyanis Karácsony Gergely nemrég azt mondta, fontos körzetekben lesznek még visszalépések a következő napokban. Szatmáry Kristófot Vajda Zoltán legyőzheti, a DK-s Nemes Gábor csak megközelítheti.

Tóth Richárd Tóth Richárd


Az
 

Az "Orbán takarodj!" már kevés

Hol vannak már a többezres ellenzéki tüntetések? Lassan már semmi nem veri ki a biztosítékot, az "Orbán-takarodj!" elfogadható alternatíva nélkül kiüresedett, a tüntetések szervezői elfáradtak.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Sokat markol, keveset fog – az ellenzéki népszavazásról
 

Sokat markol, keveset fog – az ellenzéki népszavazásról

Tizenkilenc kérdéses népszavazással próbálnak irányt szabni az ellenzéki tüntetéseknek a szervezők. A kérdések többsége könnyen elbukhat a hitelesítési folyamaton, arról nem is beszélve, hogy a felvetett témák túl bonyolultak, és a tizenkilenc kérdés túl sok ahhoz, hogy azonosulni tudjanak az ügyekkel az emberek.

Dercsényi Dávid - Kálmán Attila Dercsényi Dávid - Kálmán Attila






 

"Nincs szükségünk a migrásonkra" - összegeztek a vidéki polgármesterek

Csak választások idején akkora a forgalom a Bálnában, mint pénteken volt a Megyei Jogú Városok Szövetségének "konferenciáján", azon a találkozón, ahol válogatott sorosozás mellett kérték meg a kormányt a települések polgármesterei, hogy álljanak ellen a bevándorlást forszírozó tervnek. Arról azonban keveset tudtak a jelenlévők, hogy 1300 menekültet maga a magyar kormány fogadott be az elmúlt hónapokban.

unknown unknown

 

"Mindenki keresse meg a fideszes képviselőjét, és menjen az agyára"

A jelenlegi kormánynak nincs valós alternatívája, és nem tudják, hogy miképp váltható le Orbán – ezt tudták mondani a kormányellenes mozgolódások vezéralakjai egy hétfői kerekasztal-beszélgetésen. Míg az elmúlt 25 év és a Jobbik értékelésében eltért az álláspontjuk, a vasárnap megalakult – elvileg szövetséges – Demokratikus Kerekasztalról (Deka) viszont egységesen kritikusan nyilatkoztak. Gulyás Márton, a Krétakör volt ügyvezetője, Juhász Péter, a belvárosi ingatlanmutyit feltáró önkormányzati képviselő, valamint Vajda Zoltán a február elsejei tüntetést szervező Hatvanezren a magánynyugdíjukért-csoport alapítója volt a Budai Liberális Klub vendége. Az is kiderült, Kész Zoltán mellett Heller Ágnes filozófus is felszólal a tüntetésen.

Szegő Péter Szegő Péter