MTI-OS Itthon

Ököllel estek neki két fideszes aktivistanőnek

Bántalmaztak két 50 év körüli fideszes aktivistát a XVII. kerületben – olvasható a Fidesz közleményében. Egyikük arca komolyabban megsérült, a párt feljelentést tesz az ügyben.

hvg.hu Itthon

Molinóval várja a Fidesz a székházfoglaló tüntetőket

Önként jelentkezett péntek délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyorskocsi utcai fogdájánál az a két székházfoglaló, akiket kerestek napközben a rendőrök, de nem találták meg őket, mert rossz címre mentek. Egyikük, Misetics Bálint a hvg.hu-nak azt mondta: állnak a rendőrség rendelkezésére. Közben a Lendvay utcai Fidesz-székházra hatalmas molinót tettek fel "Békés ünnepet!" felirattal.

MTI Itthon

Így toboroznak aktivistákat Bajnaiék

Tud-e segíteni kitelepüléseken a lakóhelyén, részt tud-e venni helyi média figyelésében, biztosítana-e internetelérést másoknak, hogy ők is elérjék az Együtt 2014 internetes tartalmait – egyebek mellett ilyen kérdések vannak azon az űrlapon, amelyet az Együtt 2014 Választói Szövetség használ aktivisták toborzásához és szervezetfejlesztéshez.

MTI Itthon

Betondarabbal dobtak meg egy LMP-aktivistát

Betondarabbal dobták vállon az LMP egyik aktivistáját vasárnap Devecseren, ahol a Jobbik és több jobboldali radikális szervezet tartott Élni és élni hagyni - demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezéssel megmozdulást. Az LMP közösség elleni izgatás miatt feljelentést tesz a demonstráció résztvevői ellen.

MTI Világ

Greenpeace-aktivistákat vettek őrizetbe Moszkvában

Huszonhárom, a sarkvidéki olajfúrások ellen tiltakozó Greenpeace-aktivistát vett őrizetbe az orosz rendőrség kedden, miután Oroszország legnagyobb olajtermelője, a Rosznyefty közös kutatásra vonatkozó üzletet kötött az amerikai Exxon Mobillal.

MTI Világ

A nemi szerepek eltörléséért harcolnak aktivisták Svédországban

A hagyományos nemi szerepek teljes megszüntetéséért indult harc a nemek közötti egyenlőség terén egyébként is élen járó Svédországban - közölte összeállításában az amerikai Slate magazin. Az úgynevezett "nemsemleges" aktivisták azt szeretnék elérni, hogy a svéd kormány, illetve a társadalom ne tegyen semmilyen megkülönböztetést nők és férfiak között.

hvg.hu Itthon

Nol: szándékosan húzzák az időt az LMP-s élőlánc ügyében

Még folyamatban vannak azok a büntetőeljárások, amelyeket az LMP országgyűlési képviselői és aktivistái ellen indítottak a hatóságok a tavaly decemberi „leláncolós” akciójuk után. Lehet, azért húzzák az időt ebben az ügyben, hogy elkezdődjön a parlament tavaszi ülésszaka, és a kormánypártok kegyelmet gyakorolhassanak – legalábbis ezt írja a szerdai Népszabadság bennfentes forrásokra hivatkozva.

hvg.hu/MTI Itthon

BRFK: mindenkit kiengedtek az előállítottak közül

Mindenkit kiengedtek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gyorskocsi utcai fogdájából azok közül, akiket előállítottak az LMP Kossuth téri demonstrációján - közölte a BRFK péntek késő este.

MTI/hvg.hu Itthon

Tömeges előállítás Kocsis Máté hivatalában

Mintegy két tucat tüntetőt állított elő a rendőrség a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban - közölte Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken újságírókkal.

1 2 3 4 5
Nincs kegyelem: ebben a játékban ezer és egy alkalommal fog elbukni

Nincs kegyelem: ebben a játékban ezer és egy alkalommal fog elbukni

Folyik az orrom és köhögök: most akkor koronavírusos vagyok?

Folyik az orrom és köhögök: most akkor koronavírusos vagyok?

Nem sportcipő, hanem sportbakancs: teszten az új Ford Puma

Nem sportcipő, hanem sportbakancs: teszten az új Ford Puma

A katolikus egyház történetében először közvetítették kizárólag online a virágvasárnapi misét

A katolikus egyház történetében először közvetítették kizárólag online a virágvasárnapi misét

Koronavírus: egyetlen nap alatt 1500 halott Amerikában

Koronavírus: egyetlen nap alatt 1500 halott Amerikában

Koronavírusos lett az egyik dolgozó, bezárt egy gyógyszertár Budafokon

Koronavírusos lett az egyik dolgozó, bezárt egy gyógyszertár Budafokon

Nagy a kockázata annak, hogy Budapesten berobban a járvány

Nagy a kockázata annak, hogy Budapesten berobban a járvány

Akár 25 fok is lehet jövő héten

Akár 25 fok is lehet jövő héten

A címlapról ajánljuk