#aktivisták

Trollok harca Tapolcán
 

Trollok harca Tapolcán

Szürreális kampányzáró zajlik a hétvégi választásra készülő Ajkán és Tapolcán: a pártok aktivistái nagy élvezettel trollkodják szét egymás rendezvényeit, a jelöltek leginkább egymás lejáratásával törődnek, miközben országos politikusaik is a maguk módján próbálnak hozzájárulni a sikerhez. Az Orbánt elkísérő Balog Zoltán például a magyarokat "szívmagyarokra" és "zsebmagyarokra" osztotta: az előbbiek a polgári-keresztény értékrendet képviselik, utóbbiak pedig azok, akiknek szólt a rezsicsökkentés.

Kálmán Attila - M. László Ferenc Kálmán Attila - M. László Ferenc


Rohamcsapattal támad a Fidesz – így működik Kubatov hadserege
 

Rohamcsapattal támad a Fidesz – így működik Kubatov hadserege

Bevetésre várakozó elitcsapat, vaskézzel irányított aktivista-hadsereg, Németországból importált módszerek – beindult a Fidesz mozgósító gépezete. Megnéztük, hogy működik a Kubatov-sereg, mit mondhatnak a választóknak az aktivisták, hogyan kell elhajolniuk az olyan kényes ügyek elől, mint a trafikmutyi vagy az oroszokkal kötött szerződés.

hvg.hu hvg.hu


Tüntetnek szombaton a Hősök terén
 

Tüntetnek szombaton a Hősök terén

Szombaton délutánra hirdetett békés tüntetést a Greenpeace és az Amnesty International magyar szervezete, miután az orosz hatóságok a Greenpeace 30 aktivistája ellen emelt vádat. A tüntetők az orosz nagykövetséghez vonulnak a Hősök teréről, ahol egy petíciót is átadnak.

hvg.hu hvg.hu


Bajnai jobbkeze: akkorára kell nőni, mint az MSZP
 

Bajnai jobbkeze: akkorára kell nőni, mint az MSZP

Tízezres aktivistahálózatot építenek és a választásokig el akarják érni az MSZP támogatottságát – jelentette be Bajnai Gordon jobbkeze, Szigetvári Viktor egy csütörtöki, újságíróknak szervezett beszélgetésen. Szerinte az idő sürget, nyár végéig le kell zárni az ellenzéki egyeztetéseket, hogy a szavazóknak is legyen idejük megszokni a közös jelölteket.

MLF MLF

Szabálysértési eljárás indul a Közgépnél tüntető LMP-sek ellen
 

Szabálysértési eljárás indul a Közgépnél tüntető LMP-sek ellen

LMP-s aktivisták és képviselők láncolták magukat a Közgép székházához a XXIII. kerületben. A rendőrség délután kettő körül felszólította az aktivistákat, hogy önként hagyják el a helyszínt, különben elviszik őket, ám ezt nem tették meg, ezért egyenként kiemelték őket a rendőrök, elvágták láncaikat és elszállították őket. A Közgép jogi képviselője közölte: feljelentést tesznek. A rendőrség 26 embert állított elő, ellenük szabálysértési eljárást indítottak.

hvg.hu hvg.hu



Miért fél a fideszes a kétharmadtól?
 

Miért fél a fideszes a kétharmadtól?

Mivel győzködik a pártok aktivistái a Budapest utcáin sétálókat? Mit mondanak a fideszesek Paksról, miért nem bízik saját pártjában sem egy szocialista aktivista, mi az, amire még egy elszánt jobbikos is elismeri, hogy ők radikálisok. Riportereink rejtett kamerával mentek ki az utcára, és várták, hogy valaki elkötelezett szavazóvá tegye őket.

Kazimir Annamari - Fekete Norbert Kazimir Annamari - Fekete Norbert



Mellbimbós demonstráció a nyugdíjkorhatár emelése ellen - fotók
 

Mellbimbós demonstráció a nyugdíjkorhatár emelése ellen - fotók

Az ukrán Femen mozgalom aktivistái újabb topless szereplésükkel lepték meg az országos publikumot. Ezúttal a nők megnyirbált jogaiért szálltak síkra, a nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoztak, a tőlük megszokott meztelenséget most másféle változattal „fűszerezve”.

life-style.hu life-style.hu

Ülősztrájk az athéni spanyol nagykövetségen
 

Ülősztrájk az athéni spanyol nagykövetségen

Elfoglalta az athéni spanyol nagykövetséget kedden a Gázába induló segélyflottilla aktivistáinak egy csoportja, tiltakozásul amiatt, hogy a hatóságok megtiltották a palesztin övezet izraeli zárlatának megtörésére készülő hajóknak a görög kikötők elhagyását.

MTI MTI