Szélsőjobboldali aktivistákat tartóztattak le Párizsban késeléses támadás miatt
Egy török vendégmunkások által működtetett kulturális egyesület épülete előtt késeltek meg egy férfit.
Egy török vendégmunkások által működtetett kulturális egyesület épülete előtt késeltek meg egy férfit.
Először nyilvánítottak nemzetbiztonsági kockázatnak olyan személyeket Szerbiában, akiknek nincs közük az ország belpolitikájához.
Csütörtökön reggel klímaaktivisták akciója miatt egy időre fel kellett függeszteni a frankfurti repülőtér működését. A kifutókat valamivel nyolc óra előtt újra meg tudták nyitni, azonban a nap további részében is komoly késésekre kell számítaniuk az utasoknak.
A magyar miniszter azt mondta, „meg kell őket dolgoztatni, mert otthon el vannak kényelmesedve, többségből mindig könnyű”.
Az aktivisták az akció után szerették volna megtéríteni a fóliátlanítással okozott veszteséget, de a boltvezető közölte, hogy nem keletkezett anyagi kár.
A színház egyik szponzorának olaj- és gázbefektetései ellen tiltakoztak.
A múzeum szóvivője szerint a festményt üveglap védte, így nem kerülhetett rá krumplipüré.
A szervezet korábban egy Van Gogh-művet rongált meg.
Összesen már 28 embert tartóztattak le, ugyanis az aktivisták nem csak a múzeumban akcióztak.
Negatív rekordot döntenek vízállásban a hazai folyók, a kisebb vízfolyások közül több ki is száradt a súlyos csapadékhiány, illetve az aszályhajlamot fokozó hőhullámok miatt. A vízhiány konkrét konfliktushoz is vezetett a Tarna-mentén, ahol dühös aktivisták estek neki egy, a szőlőoltványait az elapadó folyóból öntöző borászat berendezéseinek. Az aktivisták természetrombolásról beszélnek, az érintett cég szerint viszont az aszályért nem ők a felelősek.
Az ellenzékiek hirtelen kivégzéséről a családjuk is csak utólag értesült a médiából.
Közösségi oldalaikon jelentették be, hogy lecserélték a zárakat, és villát felajánlják az ukrán menekültek elhelyezésére.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint az adományok átlagos összegéből látszik, hogy tényleg a változást akaró hétköznapi emberek támogatják őket.
Átragasztották a kormány konzultációs plakátjait, rongálással gyanúsítják a kutyapárt aktivistáit.
A helyi fürdő fejlesztése miatt évszázados fákat vágnának ki, azonban a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a fákat megfelelő technológiával át lehetne ültetni.
Az aktivisták a független polgármesternek, Hegedüs Péternek gyűjtötték az aláírásokat az előválasztáson való induláshoz.
Az aktivisták szerint ennél semmi sem szimbolizálja egyértelműbben a mai orosz vezetést.
Nem a krumpliért megvásárolható embereket kell felelőssé tenni, hanem neki kell látni a munkának: aktivistákat kell toborozni több ezer magyar településen, akik kampányolnak majd és a választásokat ellenőrzik. Ez az egyesült ellenzék legfontosabb feladata most, írja Hadházy Ákos. Vélemény.
Már gyűjtés is indult a megsegítésükre.