Az Alaptörvény árusításával próbálnak nyerészkedni
3990 forintért kínálják megvételre ismeretlenek az Alaptörvényt telefonon keresztül.
3990 forintért kínálják megvételre ismeretlenek az Alaptörvényt telefonon keresztül.
hvg.hu
A kormány által 2010 óta alkalmazott módszeres jogszabály-módosítások gyengítik a hatalom ellenőrizhetőségét, beavatkoznak a médiaszabadságba és aláássák az emberi jogok által nyújtott védelmet Magyarországon – állítja a Human Rights Watch ma közzétett jelentésében. A Human Rights Watch szerint az európai intézmények ajánlásai figyelembevételének a magyar kormány általi folyamatos elmulasztása az Európai Unió intézkedéseit kell maga után vonja, beleértve konkrét lépések megtételét Magyarország szavazati jogának felfüggesztésére.
hvg.hu
A negyedik alkotmánymódosítás több pontja is támadható azok szerint az alkotmányjogászok szerint, akiket a kormány arra kért fel, hogy a Velencei Bizottsággal párhuzamosan, attól függetlenül vizsgálják meg a sokat támadott alkotmánymódosítást – derül ki a Külügyminisztérium honlapjára kitett szakvéleményből.
hvg.hu
Áder János köztársasági elnök megfogalmazása szerint az alaptörvény az államfő munkaköri leírása, amelynek értelmében nem volt mérlegelési lehetősége arról, hogy aláírja-e az alkotmány negyedik módosításáról szóló rendelkezést. Az államfővel készült interjúból kiderül, hogy teljesen védhetőnek tartja az alaptörvény módosítását, és az is, hogy miért nem tetszik neki, hogy ha egy elnök "a nemzet lelkiismerete" próbált lenni.
MTI
Sürgősséggel vette napirendre az Alkotmánybíróság Szabó Máté ombudsman indítványát, amely az alaptörvény negyedik módosításának vizsgálatát szorgalmazza. Az ombudsman szerint az alkotmánymódosítás érvénytelen - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Brüsszel egyelőre szakmai, főigazgatói szinten vár választ a leveleiben megfogalmazott aggályokra - mondta el az Európai Bizottság szóvivője, hozzátéve, hogy Orbán Viktor Barroso elnöknek küldött válaszlevele után hatékony cselekvésnek kell következnie.
MTI
Lezárult az Európai Bizottságnak a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos jogi elemzése. A brüsszeli testület több levelet is küldött a kormánynak, amelyekben további tájékoztatást kér – tudatta az MTI-vel csütörtökön a bizottság szóvivője.
MTI
MTI
hvg.hu
Valószínűleg kötelezettségszegési eljárásokat indít majd Magyarországgal szemben az Európai Bizottság azt követően, hogy befejeződött az alaptörvény negyedik módosításának a vizsgálata – mondta a Bruxinfo szerint Viviane Reding, az alapvető jogokért felelős uniós biztos, a bizottság alelnöke.
MTI
MTI
hvg.hu
Magyarország megköveteli, hogy tartsák tiszteletben a válsághelyzetre való reagálásának módját - közölte a magyar kormányfő az El Mundo című spanyol lapnak adott interjújában.
MTI
A magyarországi alkotmányos helyzetről tartott egyórás vitát szerda reggel az Európai Parlament. Szóba került, hogy jó-e a kétharmad, alkalmazzák-e Magyarországgal szemben az atombombaként aposztrofált hetes cikkelyt. Viviane Reding szerint ez a vita még csak egy bevezető volt, az igazi megmérettetés a júniusi elemzések elkészülte után várható.
hvg.hu
A fideszes Gulyás Gergely azt kezdeményezi, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a parlamenti házszabály alaptörvénnyel való összhangját is vizsgálhassa előzetesen.
MTI
Nem képviseli senki a magyar kormányt a szerda reggeli európai parlamenti ülésen, ahol a magyarországi demokratikus helyzetről vitáznak.
hvg.hu
A negyedik alkotmánymódosításról tárgyalt a Velencei Bizottság delegációjával pénteken Budapesten Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki szerint a testület tagjai több kérdésben is "elfogultságról tettek tanúbizonyságot".
MTI
Gulyás Gergely fideszes parlamenti képviselő levelére válaszolt Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem jogászprofesszora, aki korábban éveket töltött Magyarországon a hazai alkotmányjogot tanulmányozva. A jogász szerint a magyar kormány PR-villámháborút folytat bírálói ellen, védekezése azonban félrevezető.
hvg.hu
Nem folytat semmiféle háborút Magyarország ellen, csak ahhoz ragaszkodik, hogy a magyar jogrendszer feleljen meg az uniós jognak - jelentette ki Viviane Reding. Az Európai Bizottság alelnöke a Népszavának adott interjúban cáfolta, hogy az uniónak ne lennének konkrét, tényszerű aggályai a magyarországi folyamatokkal kapcsolatban.
MTI
Másfél millió forintért az új alkotmányt, félmillióért bőrbe kötött üres lapokat lehet venni az alaptörvény illusztrációs kiállításán. Eddig egyikre sem akadt vevő, a kormány aukción próbálkozhat még túladni rajtuk - írja a Borsonline.
hvg.hu
A Magyar Hírlap szerint az alaptörvényben és a Btk.-ban tiltja meg a Fidesz–KDNP kormánytöbbség a vörös csillag és a horogkereszt viselését.
MTI
A módosított Alaptörvénybe ütközhet a családok támogatásáról szóló törvény azon passzusa, amely arról rendelkezik, hogy ki számít egyedülállónak – írja a Pénzcentrum.hu.
hvg.hu
Tarlós István főpolgármester az ATV-ben azt mondta: az 1989-es alkotmány rákosista volt, ezért kellett újat írni. A bírálók nagy része nem is olvasta az alaptörvényt, Sólyom László kivétel, aki erősíti a szabályt – jelentette ki.
hvg.hu
A magyar kormány politikáját bíráló tüntetést tartottak pénteken Magyarország bécsi nagykövetsége előtt. Az MTI tudósítójának becslése szerint mintegy ötvenen vettek részt a demonstráción.
MTI