Fogadja meg ezeket a tippeket és jobban fog aludni
Egy brit pszichológus blogján a legfontosabb és legegyszerűbb tanácsokat olvashatjuk, amelyek együtt garantálják a pihentető alvást.
Egy brit pszichológus blogján a legfontosabb és legegyszerűbb tanácsokat olvashatjuk, amelyek együtt garantálják a pihentető alvást.
hvg.hu
Betört egy lakásba és elaludt egy férfi Záhonyban, akit végül a hazaérkező tulajdonos ébresztett fel.
MTI
Nem, nem a pilótafülkében. Egyes hosszú távú járatokon egy titkos kis folyosón tudnak eljutni a légiutas-kísérők és pilóták az ablaktalan szobákba, ahol pihenni tudnak.
hvg.hu
A ráérős, lusta nyári napok után nehéz visszaszokni az iskolai ritmusba mind a szülő, mind a gyerek számára. Az egyik legsarkalatosabb pont az alvás, hiszen a vakáció alatti kései fekvéshez és keléshez képest a tanév már egészen más ritmust követel. Néhány időben elkezdett gyakorlattal azonban elkerülhetjük, hogy a család holtfáradtan kezdje a tanévet.
hvg.hu
Fura dolgokat művel az ébredés utáni néhány percben? És ez sűrűn előfordul? Akár alvászavarban is szenvedhet, és ez most már hivatalos.
hvg.hu
Akár az oktatás színvonalát emelő „csodaszer” is lehetne, ha nem nyolckor, hanem 9-10-kor kezdődne a tanítás: a gyerekek egészségesebbek lennének, és jobb teljesítményt nyújtanának. Az alváskutatók megállapításait ugyanakkor az oktatási rendszer nem veszi figyelembe. Van olyan köztes megoldás is, amiben ugyan 8-ra mennek a gyerekek, de csak 9-kor kezdenek el tanulni.
Vizsgára, állásinterjúra, vagy egy fontos prezentációra készül? Francia kutatók állítják: ha rosszat álmodik előtte, nagy eséllyel sikere lesz.
hvg.hu
Az amerikai alváskutatók szerint sokkal jobban alszunk, ha a lábunkat nem takarja semmi.
hvg.hu
Egy friss kutatás szerint a magyarok 6 előtt vagy 6-7 óra között kelnek, egy óra alatt el is hagyják a házat. Van, aki szexszel, van, aki Facebokkal, de a legtöbben a kávéval kezdik a napot.
hvg.hu
Japán kutatók kiderítették, hogy melyik az az öt csemege, amelynek fogyasztása után pihentetőbb alvásban lehet részünk.
hvg.hu
A britek több időt töltenek tévézéssel, okostelefonokkal, táblagépekkel és rádióhallgatással, mint alvással – derítette ki a brit kommunikációs üzletágat szabályzó Ofcom felmérése.
MTI
Utólag már nem túl sokat tehetünk érte, a nemrég felfedezett lehetőség a gének szintjén dől el. És megmagyarázza, hogy valakinek miért elég tényleg csak pár óra.
hvg.hu
Nyáron jobb vagy rosszabb az alvászavarosok helyzete? A hőségre sokan panaszkodnak, de van, aki a ilyenkor tud jobban aludni. Tanácsok a nyári rossz alvóknak.
hvg.hu
Egy Kickstarter-projekt keretében kampányolt eszköz mindent figyelembe vesz, ami befolyásolhatja alvásunk minőségét.
hvg.hu
"Okos biztonsági övet" fejlesztenek spanyol mérnökök. A készülék figyeli a szívritmust, és vészjelet bocsát ki, ha az elalvás veszélye fenyegeti a kormány mögött ülőt.
MTI
Egy felmérés szerint a pizsama nélkül ágyba bújók boldogabb párkapcsolatban élnek. Az éjjeli nudizmus nyitottságot és intimitást sugall - állítják szakértők.
hvg.hu
A szerelmespárok életére természetesen nagy hatással van a nők elégedettsége - vagy elégedetlensége -, de hihetetlen hatással van a szerelmesek alvási idejére is.
hvg.hu
A hipnózis meghosszabbíthatja a mélyalvást, amely a jó közérzetben, az emlékezet javításában és az immunrendszer erősítésében játszik szerepet – állapították meg zürichi és freiburgi tudósok. A javulás mértéke saját bevallásuk szerint a tudósokat is meglepte. Azoknál a nőknél, akik délutáni alvásuk előtt egy 13 perces mélyalvás-hipnózist hallgattak végig, a mélyalvás aránya 80 százalékkal nagyobb volt, mint akik semleges szöveget hallgattak ugyanekkor.
MTI
Egerekkel folytatott kísérletek szerint a hosszan tartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának elhalásához vezet. A következő lépés az lesz, hogy váltott műszakban dolgozó, elhunyt emberek agyát fogják vizsgálni, hogy bizonyítékot találjanak az agysejtek bárminemű pusztulására.
MTI
Apró trükkökkel segíteni lehet azon, hogy mélyebb, hosszabb és kiadósabb legyen az alvásunk, és karikáktól mentesen ébredjünk.
hvg.hu