#arfolyam
Pillantson be a kormánysajtó világába, ahol nem létezik a forint-euró árfolyam!
Elege van már, hogy minden címlapról ordít a forint szabadesése? Tele van a hócipője azzal, hogy a jövő hónapban már kinevetnék a fizetését bármelyik szomszédos országban? Olvasson kormánysajtót!
416-is is gyengült szerdán a forint árfolyama
Az amerikai tőzsdenyitás sem hozott megnyugvást, sőt.
Két hónap alatt először esett 100 dollár alá a nyersolaj hordónkénti ára
A nagykereskedelmi gáz határidős jegyzései szintén csökkentek.
Azt hiszi, csak a forint botladozik? Az euró két évtizedes mélyponton van a dollárral szemben
Az elemzők utoljára 2002 végén láttak ilyen gyenge szintet.
Bejelentette a Gazprom, hogy idén nem fizet osztalékot, majd földbe állt a részvényárfolyama
A bejelentésre a Gazprom részvényára a moszkvai tőzsde csütörtöki kereskedésében zuhant, 11 órakor 27 százalékkal, 217,97 rubelre (1 rubel=7,24 forint) esett, utoljára május végén jegyezték ilyen alacsonyan.
A rubel a világ legjobban teljesítő valutájává vált
Az elmúlt egy évben az orosz deviza teljesített a legjobban a dollárral szemben – írja a Reuters.
Kissé erősödött a forint kedd reggelre, már csak 399 forint egy euró
A történelmi mélypont után picit visszakapaszkodott a forint.
Történelmi mélyponton a forint, a dollárral szemben rekordot is döntött
Az euróval szemben a mindenkori mélypont közelében inog, a dollárral szemben az eddigi legalacsonyabb értékre esett a forint pénteken.
120 dollár fölé emelkedett a nyersolaj árfolyama
A Brent nyersolaj határidős jegyzése hétfőn a hordónkénti 120 dollár fölé emelkedett, napközben elérte a 121,95 dolláros árfolyamot is – írja a Reuters. A növekedés fő oka, hogy Szaúd-Arábia árat emelt.
Nem tért észhez a forint csütörtökre, sőt tovább gyengült
A szerdai extraprofit-adós bejelentés a padlóra küldte a forintot, és ma még lesz egy Kormányinfó is, ahol elmondják a részleteket.
99 százalékkal csökkenne a bitcoin energiaigénye, csak a kódot kell megváltoztatni
A bitcoin bányászata óriási energiát emészt fel, de volna rá megoldás, hogy kisebb legyen a kripto ökológiai lábnyoma.
Spekulánsok támadása is közrejátszhatott a 400 forintos euróárfolyamban
Február végéig erősödött a forint, azután a háború hírére zuhanásnak indult.
Múlt csütörtöki szintjére erősödött vissza a forint
Reggel óta több tíz forinttal lett olcsóbb az euró ára, de még mindig messze a háború előtti szint.
Akcióterv van készülőben a forint gyengélkedése miatt
A kormány és a jegybank minden eszközt bevet a stabilitás érdekében.
Túl a rémálomhatáron: a bankokban már 400 forintnál drágábban vehetjük az eurót
A pénteki 387 után a hétfői kereskedésben órák alatt jutott a forint a 400-as árfolyam határára. A bankokban a 400-as rémálomhatárt már reggel átszakította a forint, több pénzintézetnél már ekkor 400 forintnál többet kellett fizetni egy euróért.
Megduplázta éves forgalmát és nyereségét a Pfizer
A Pfizer 81,3 milliárd dollár bevételre tett szert 2021-ben, 92 százalékkal magasabbra az előző évinél.
Zuhan a forint, már 371 forintba kerül egy euró
Meredeken esik a forint árfolyama még az újabb történelmi mélypontról is.
Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit
Több tucat magyar településen fordult meg 2022-es kinevezése óta David Pressman, és tapasztalataira is hivatkozva állította, hogy az egész országot behálózza a korrupció.
Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás
A miniszterelnök kéthetes indiai nyaralása meglehetős turbulenciát okozott a hazai közéletben.
Tompos Márton: Orbán megpróbálhatott leszedetni egy grúz politikust az amerikai szankciós listáról
A grúz politikus ugyanarra a szankciós listára került fel tavaly, amin kedd óta már Rogán Antal neve is szerepel.
Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek
Az Ukrainian Cyber Alliance nevű hackercsoport magára vállalata a támadást.
Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában
A miniszterelnök politikai igazgatója ahhoz hasonlította az új évet, mint amikor egy sötét alagútból ér ki az ember.
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.